Barbelo Blog - egy hétköznapi rózsakeresztes blogja

A rátermettek köréből, nincs igazolt távolmaradás

Vajda János –  Őszi tájék

Vajda János – Őszi tájék

Vajda János –  Őszi tájék

Az égen a felhő egymást űzi-hajtja.

Suhogva a parton hajlong a sikár.

Csóválja fejét a hegyélen a makkfa:

Hogy oda megint az örömteli nyár!

Gyülemlik a holló, varjú kavarogva.

A cinege fázik a tüskebokorban.

A kerti haraszton zokogja a szél.

Elhervad a rózsa, lehull a levél.

Elhervad a rózsa, lehull a levél!

Ezért születtünk, hát, ez az élti cél?

Csak eddig a pálya, semmi se tovább,

Vagy itten az ember csak öltözik át?

Mi itten az örök: halál-e vagy lét?

Hol itten a kezdet, hol, és van-e vég?

Mi itt a csalódás, hol itten az álom,

Vajh innen-e, avagy túl a határon?

Az égen a felhő egymást űzi-hajtja.

Bujdosni a tarlón indul a katang.

Elnémul az erdő, elszáll a galambja,

Siránkozik a falubéli harang.

Mezőkőn az árnyék, tengereken hab

Múlik, születik, mint mára a holnap.

A szemfödelet rángatja hideg szél:

Elhervad a rózsa, lehull a levél.

Elhervad a rózsa, lehull a levél!

Hiába hisz ember, hiába remél?

Hát semmi, de semmi, ami vigasztal?

Ott túl amaz árkon tavasszal?

Ereszkedik a ravatal a gödörbe?

Dörögnek a hantok: örökre, örökre,

A sírra borul le a hű szerető:

Semmit soha vissza nem ad temető?

Az égen a felhő egymást űzi-hajtja.

Lemegy a nap. A nyáj hazatér.

Távolba vesz el halk, méla kolompja.

Kiált a kuvik, száll a denevér.

Sírhalmot ölelve az anya zokog.

Majd kigyúl a csillag, és kisüt a hold.

S ott fenn a keresztfán suttogja a szél:

Kinyílik a rózsa, kihajt a levél!

Share Button

One comment

Comments are closed.