A rabság
Hamvas Béla – Karnevál – részlet
Hamvas Bela – Karneval – reszlet_A rabsag
Valaki ül.
Közelebbről: ketten vannak, egymásnak háttal.
Egy férfi és egy nő. Háttal egymásnak, össze vannak nőve.
Fel akarnak állni, nem tudnak.
Fejüket forgatják, hogy egymást lássák, de a fejük is össze van nőve.
A két arc egymást sohasem láthatja. Soha egymással szembe nem nézhetnek.
Kínlódó arc. A nő nyöszörög. Ott hever, a fejét forgatja, hogy a másikat lássa.
Szenvednek, nem látják egymást. Szeretik egymást?
Nem szeretik egymást. Nem szerelem.
Akihez hozzáragadsz, azt nem szereted.
Élősdije és rablója vagy. Csak azt szereted akit eleresztesz.
Ha szeretsz szabaddá teszel. Csak azok szeretnek, akik szabadon egyesülnek.
Ezek ájultak.
Ha hozzátapadsz, akkor foglya vagy, és vérét szívod.
El kell eresztened, hogy szerethesd.
Csak vonaglanak az út mellett. Össze vannak nőve.
És egymástól mégis fényévnyi távolságra vannak.
Azt hiszik, ha összeragadnak, egyesülnek.
Egyiknek sincs szíve, hogy a másikat felszabadítsa. Nem szereti.
Nincs szíve, hogy önmagát felszabadítsa. Önmagát sem szereti.
Csak mohó, és úgy bánik magával, mint elkényeztetett kölykével.
Évszázadok óta össze vannak nőve.
Minden reggel, mikor a nap a látóhatár szélét megérinti, kettéválnak,
és mindegyik szabad.
De egy perc sem múlik el, és újra összenőnek, és mindig úgy, hogy egymást nem látják. Évszázadok óta minden nap szabadok, és minden nap megajándékozhatnák egymást a szabadságukkal, hogy egymást szeressék.
De az ájulat bennük nagyobb. Az őrület. A rabság.
Szerelem csak önkéntes egyesülésből lehet.
Hazug mámor ez, évszázadok óta hazug.
Lehet segíteni rajtuk?
Holnap reggel, ha a nap felkel, újra elválnak. Ha már eléggé szeretik egymást ahhoz, hogy nem ragadnak össze, egymást újra látni fogják.
Hallod?
Szeresd.
Holnap reggel, ha a nap felkel.
Istent sem lehet ájultan szeretni!
Nem tűri sem a parazitákat, sem a rabokat.
Azért adott mindenkinek szabad önrendelkezést.
Mit kezdjen egy őrülttel, aki benne részegséget keres?
A legszebb mese FF / Nő témában
Korunk paradoxonja
Naponta összességében kb 40-50 e-mailt, kapok. Ezek egy része persze kéretlen levél. De némelyik, még is csak hordoz tartalmas üzenetet, az egyikben nem is olyan régen ez érkezett, persze, hogy küldjem tovább x embernek stb…
Nos, ez egyszer kivételt teszek, és továbbadom, mert elgondolkodtató…
Korunk Paradoxonja
Korunk paradoxonja, hogy magasabbak az épületeink, de kicsinyesebb a természetünk, szélesebbek az autópályáink, de szűkebb a látókörünk.
Többet költünk, mégis kevesebbünk van, többet vásárolunk, de azt kevésbé élvezzük. Nagyobbak a házaink és kisebb a családunk, több a kényelmünk, de kevesebb az időnk.
Több képzettséggel, de kevesebb értelemmel, több tudással, de kevesebb belátással rendelkezünk, több a szakértőnk, mégis több a problémánk, több gyógyszerünk van, de kevesebb az egészségünk.
Túl sokat iszunk, túl sokat dohányzunk, túl meggondolatlanul költekezünk, túl keveset nevetünk, túl gyorsan vezetünk, túlzottan dühbe gurulunk, túl sokáig fennmaradunk, túl fáradtan kelünk, túl keveset olvasunk, túl sokat tévézünk.
Megsokszoroztuk a javainkat, de csökkentettük az értékünket.
Túl sokat beszélünk, túl ritkán szeretünk, és túl gyakran gyűlölünk.
Tudjuk, mi a jólét, de azt nem, hogy mi a jó lét. Éveket adtunk az élethez, nem pedig életet az éveknek.
Eljutottunk a holdig és vissza, de nehezen megyünk át az út túloldalára azért, hogy az új szomszéddal találkozzunk. Meghódítottuk a világűrt, de a belsőnket nem. Nagyobb dolgokat csinálunk, nem pedig jobb dolgokat.
Megtisztítottuk a levegőt, de beszennyeztük a földet.
Meghódítottuk az atomot, de az előítéletet azt nem.
Többet írunk, de kevesebbet tanulunk.
Több tervet szövünk, de kevesebbet teljesítünk.
Megtanultunk rohanni, de várni nem. Több komputert gyártunk, hogy több információt tároljunk, hogy több másolatot készítsünk, mint valaha, mégis egyre kevesebbet és kevesebbet kommunikálunk.
Ez a gyors étkezés és a lassú emésztés kora, a nagy emberek és a kis jellemek, a kiemelkedő hasznok és a sekélyes kapcsolatok időszaka.
A kétkeresős jövedelmek, ám gyakoribb válások, a tetszetősebb lakások, de szétesett otthonok korszaka.
A villámutazások, az eldobható pelenkák, az egyszer használatos erkölcsök, az egy-éjszakás tartózkodások, a
túlsúlyos testek kora ez, és a füvek és tablettáké, melyek mindenre jók: felvidítanak, lenyugtatnak, és elpusztítanak.
Olyan idő ez, amikor sok van a kirakatban, de kevés a raktárban.
Olyan időszak, amelyben a technika eljuttathatja hozzád ezt pár sort
Te pedig választhatsz, hogy megosztod másokkal is, vagy egyszerűen csak
elfelejted?
Buddha imádná a netet!
Gondolkodj hosszútávon.
Minden igyekezet meghozza gyümölcsét a maga idejében.
és még néhány nagy okosság, az alapvető dolgokról :
- Ne kösd magad túlságosan a munkafolyamathoz. Engedd el. Minden változik.
- Maradj sodrásban és rendszeresen rendezd át a folyamatokat.
- Tekints a technológiára, mint egy eszközre. Jóra és rosszra is fel lehet használni.
- “A keresett website nem található, de létezik számtalan másik”. Ez a névtelen szerzőtől származó haiku tükrözi azt, hogy Buddha mennyire imádta volna az örökké változó internetet, az örökkévaló és végtelen virtuális teret. Ne felejtsd el, hogy a virtuális örömök, csakúgy mint világi örömök, nem tesznek téged boldoggá.
- Buddha pártolta volna a távmunkát. Egy jó beosztott elvégzi a feladatot, bárhol legyen is. Sokan az irodában csak igyekeznek elfoglaltnak látszani. Akik otthonról dolgoznak, általában hatékonyabbak.
- A rossz kommunikáció pletyka, üres fecsegés és szidalmazás. A jó kommunikáció tiszta, hatékony, egyenes és őszinte.
- Ne elemezd túl hosszan a dolgokat. Döntsd el, mit akarsz csinálni, és kezdj hozzá. A megbeszélések nem éppen hatékonyak, amikor a csoport olyan sokáig vitatkozik és elemez, hogy a tett lehetősége elvész.
- Amikor munkaerőt veszel fel, ne feledd hogy a látszal csalhat. Az embereket a tudásuk miatt veszik fel, és gyatra emberi kapcsolati készségért rúgják ki.
- Az állásbiztonság a múlté. Buddha arra tanít minket, hogy ne kapaszkodjunk egy állásba, vagy karrierbe. A dolgok változnak. Ez az egyetlen állandóság.
- Beosztottként felelősek vagyunk a saját fejlődésünkért. Nem mástól kell várnunk, hogy képességeinket csiszolják, vagy felfedezzék a tehetségünket. Vedd kezedbe a kezdeményezést és tanuld meg magadtól, amire szükséged van.
- Dobd ki az eljárásmód-kézikönyvet. A túl sok szabály és előírás egy újabb példája annak, hogyan próbáljuk irányítani a változást, az életet. A rideg szabályzat rugalmatlanná és nehézkessé teszi a szervezetet.
- A Nordstrom, kiváló ügyfélszolgálata mellett, egy nagyon frappáns és rövid házirendet állított össze, amely elfér egyetlen lapon. Azt írja: “Használd a józan ítélőképességedet minden felmerülő helyzetben. Több szabály nincs.”
- Soha ne helyezd a profitot az emberek elé.
- A szervezet fogadja lelkesen a különbözőséget. Ne ragaszkodjunk az “egy méret mindenkire” típusú csomagokhoz.
- A különbözőség azon az elgondoláson alapszik, hogy minden ember egyforma. Mindannyian tisztességes fizetést akarunk egy tisztességesen átdolgozott napért. Mind megbecsülést szeretnénk. Mind jelentőségteljes munkát akarunk végezni. Kedvességet szeretnénk kapni másoktól.
- Buddha nem volt szexista. 2450 évvel előzte meg a korát, mivel engedélyzte, hogy nők szerzetesek legyenek, és kijelentette, hogy bárki eljuthat a megvilágosodáshoz. Ne add el magad, se mást csak azért, mert adott nemhez tartozik.
- Ha két munkatárs veszekszik, légy a közvetítő és a békítő. Hallgasd meg mindkét felet és segíts nekik megegyezésre jutni.
- Buddhának nem volna kifogása elbocsátani valakit gyenge teljesítményért. Egy szervezet csak olyan erős lehet, mint a leggyengébb alkalmazott. Nem teszünk szívességet senkinek azzal, hogy alkalmazzuk. Az illető csak akkor fejlődhet, ha megérti, hogy amit csinál, nem üti meg a mércét.
- Először esélyt kell adnunk a megbánásra, többször is. Csak ha már több próbálkozás kudarcot vallott, küldhetjük el a gyengén teljesítőt. Nem igazságos a többiekkel szemben, ha megtartunk valakit, aki gyenge munkát végez.
- Nincs semmi gond azzal, ha valaki beszáll a patkányok versenyébe. Csak ne feledd, hogy a futásért élvezd a versenyt, ne az útközben lepotyogó nyalánkságokért.
- Ha Buddha azzal töltötte volna az életét, hogy biztosra játszik, soha nem lett volna Buddha. A biztonsági játék soha nem vezet el a nagysághoz.
Azt gondolom, mindegyik helyénvaló állítás, neked van valamelyikkel személyes élményed? Tapasztalatod?
Ha van kedved kérlek oszd meg a blog olvasóival.
Jorge Luis Borges / Paracelsus Rózsája
(Egy újabb klasszikus, ajándékként azoknak akik szeretik a jelképeket…)
Kétszobányi pinceműhelyében fohásszal fordult egyszer Paracelsus Istenhez ? az ô megfoghatatlan istenéhez, bármelyik istenhez ?, hogy küldjön néki egy tanítványt. Alkonyodott. A kandallóban pislákoló t?z kósza árnyakat vetett. Paracelsusnak nehezére esett volna felállni és meggyújtani a vaslámpát. Olyannyira erôt vett rajta a kimerültség, hogy meg is feledkezett az iménti kérésérôl. Már elt?nt az éjszaka homályában az olvasztókemence, a sok porlepte lombik, amikor egyszerre csak kopogás hallatszott. Paracelsus félálomban feltápászkodott, felment az apró csigalépcsôn, és kinyitotta az ajtó egyik szárnyát. Ismeretlen férfi lépett be. Ugyancsak elcsigázott volt. Paracelsus hellyel kínálta; az idegen leült egy padra, és várt. Egy ideig egyetlen szót sem váltottak.
A mester törte meg a csendet.
? Emlékszem nyugati arcokra, emlékszem keleti arcokra ? mondta némi ünnepélyességgel. ? De a tied más. Ki vagy hát, s mit akarsz tôlem?
? Nem fontos a nevem ? válaszolta a másik. ? Három nap és három éjjel gyalogoltam, hogy a házadba léphessek. Tanítványod szeretnék lenni. Íme, elhoztam minden vagyonomat.
Elôvett egy pénzeszacskót, s kifordította az asztal fölött. Temérdek arany hullott ki belôle. Mindezt a jobbjával végezte el. Paracelsus eközben háttal állt neki, mert épp lámpát gyújtott. Mikor aztán visszafordult, egy rózsát pillantott meg a férfi bal kezében. Nyugtalanságot keltett benne az a rózsa.
Leheveredett, összezárta az ujjait, s megszólalt:
? Te most azt hiszed, hogy én tudom annak a kônek a titkát, amely minden elemet arannyá alakít, ezért hoztad el az aranyaidat. Csakhogy én nem aranyat keresek; sosem lehetsz a tanítványom, ha téged az arany érdekel.
? Nem érdekel az arany ? válaszolta a másik. ? Ez a pénz csupán azt jelzi, hogy elszántam magam a munkára. Azt akarom, hogy taníts meg a Tudományra. Melletted akarok végigmenni a Kôhöz vezetô úton.
Paracelsus megrágott minden szót:
? Az út maga a Kô. A kiindulópont is a Kô. Ha ezt nem érted, még el sem indultál a megértés útján. Minden lépésed maga a cél.
A férfi gyanakodva tekintett rá. Megváltozott a hangja, amikor megszólalt:
? Hát mégis van cél? Paracelsus felnevetett.
? Rágalmazóim szerint, kiknek számánál csak az ostobaságuk nagyobb, nincsen cél, ezért csalónak neveznek. Nincs igazuk, ám nem lehetetlen, hogy álmodozó vagyok. Tudom, hogy “van” Út.
Csend lett, aztán megszólalt a férfi.
? Kész vagyok végigmenni veled azon az úton, még ha hosszú évekig kell is gyalogolnunk. Hadd keljek át a sivatagon. Hadd lássam meg legalább távolról az ígéret földjét, ha már a csillagok nem engedik meg, hogy rálépjek. Ám mielôtt útnak indulnánk, bizonyítékot kérek.
? Mikor óhajtod? ? kérdezte izgatottan Paracelsus.
? Máris ? vágta rá hirtelen elhatározással a tanítvány. Mindeddig latinul beszéltek; ekkor németre váltottak.
? Az a hír járja rólad ? mondotta ?, hogy ha elégetsz egy rózsát, a tudományoddal életre tudod kelteni a hamuból a virágot. Hadd legyek tanúja e csodának. Ha teljesíted kérésemet, egész életemet neked szánom.
? Nagyon hiszékeny vagy ? mondta a mester. ? Nekem nem hiszékenység kell; én hitet akarok. Hajthatatlan volt a másik.
? Épp azért akarok szemtanúja lenni a rózsa mégsemmisülésének és feltámadásának, mert nem vagyok hiszékeny.
Paracelsus kivette a kezébôl a virágot, s beszéd közben játszadozott vele.
? Hiszékeny vagy ? mondta. ? Gondolod, hogy el tudom pusztítani ezt a virágot?
? Bárki elpusztíthatja ? válaszolta a tanítvány.
? Tévedsz. Csak nem hiszed, hogy bármit is visszaküldhetünk a semmi birodalmába? Csak nem hiszed, hogy Ádám, az elsô ember akár egy virágot vagy f?szálat is elpusztíthatott volna a Paradicsomban?
? Most nem a Paradicsomban vagyunk ? válaszolt makacsul a fiú ?; itt, a hold alatt, minden halandó. Paracelsus talpra állt.
? Hát akkor hol vagyunk? Talán azt hiszed, hogy az istenség tud egyáltalán olyan helyet teremteni, amelyik nem a Paradicsom volna? Mi más a bűnbeesés, ha nem annak a tagadása, hogy a Paradicsomban vagyunk?
? Akkor is el lehet égetni a rózsát ? mondta kihívóan a tanítvány.
? Éppenséggel van még parázs a kandallóban ? mondta Paracelsus. ? Ha most tűzre vetjük ezt a rózsát, még azt hiszed, hogy vége a virágnak, s valóságos hamu lett belőle. Holott én azt állítom, hogy a rózsa örökkévaló, csupán a megjelenési formája változik. Egyetlen szóval a szemed elé varázsolhatnám.
? Egyetlen szóval? ? furcsállotta a tanítvány. ? Hiszen kialudt már a t?z az olvasztókemencédben, s belepte a por a lombikjaidat. Ugyan mivel keltenéd életre a rózsát?
Paracelsus bánatosan nézett tanítványára.
? Kialudt már a tűz az olvasztókemencémben ? ismételte ?, s belepte a por a lombikjaimat. Csakhogy hosszú utamnak ezen a szakaszán más eszközöket használok.
? Meg sem merem kérdezni, melyek azok ? mondta a másik álnokul avagy alázattal.
? Arról az eszközről beszélek, amellyel Isten megteremtette az eget és a földet és azt a láthatatlan Paradicsomot, amelyben élünk, s amelyet az eredendő bűn eltakar a szemünk elől. Arról a Szóról beszélek, amelyre a Kabala tudománya tanít bennünket.
A tanítvány ridegen válaszolt:
? Mutasd meg, kérlek, hogy tűnik el s hogyan kel életre a rózsa. Nem érdekel, hogy a lombikjaidat használod?e hozzá vagy az Igét.
Eltűnődött Paracelsus. Majd így szólt:
? Ha most teljesíteném a kérésedet, azt mondanád, hogy szemfényvesztő káprázatról van szó. E csoda láttán még nem nyernéd el az áhított hitet. Hagyd hát a rózsát.
Az ifjú még mindig bizalmatlanul nézett rá. A mester ekkor emelt hangon szólt hozzá:
? Egyébként is, ki vagy te, hogy csak így betolakszol egy mester házába, s csodát követelsz tôle? Vajon mivel érdemeltél ki ekkora kegyet?
Remegve felelt a másik férfi:
? Jól tudom, hogy nincs semmiféle érdemem. Így hát azokra a hosszú esztendőkre kérlek, amelyeket melletted fogok tanulással eltölteni, hogy mutasd meg nekem a hamut s aztán a rózsát. Többé semmit sem kérek. Hinni fogok a szememnek.
Az ifjú hirtelen felkapta a vérvörös rózsát, amelyet Paracelsus a padon felejtett, s a lángok közé vetette. Eltűnt a színe, s csak egy kis hamu maradt a virágból. Örökkévalóságnak tűnt a pillanat, míg várta a mester szavát s a csodát.
Paracelsus nem jött zavarba. Titokzatos egyszerűséggel csak ennyit mondott:
? Basel-ban minden doktor, minden patikus csalónak tart. Talán igazuk is van. Íme, a hamuvá lett rózsa, mely sosem kel többé életre.
Elszégyellte magát az ifjú. Sarlatán vagy csupán látnok ez a Paracelsus, ő meg csak úgy betolakodott a házába, s most még azt is beismertette vele, hogy üres beszéd ama híres, bűvös tudománya.
Letérdelt a mester elé, és így szólt:
? Megbocsáthatatlan, amit tettem. Épp az a hit hiányzott belőlem, amit az Úr is megkövetelt a hívőktől. Hadd lássam csak a hamut! Majd ha megerősödött a hitem, visszatérek, tanítványod leszek, s az Út végére érvén meglátom a rózsát.
őszinte szenvedéllyel beszélt, csakhogy szenvedélyessége mögött az idős mester iránti irgalom húzódott meg, a köztiszteletnek örvendő, sokat támadott, felettébb jeles, következésképpen felettébb üres mester iránti könyörület. Hisz ki ő, Johannes Grisebach, hogy szentségtörő kézzel csak úgy felfedi, hogy senki sincs amaz álarc mögött?
Az aranyaiból csak alamizsnára futotta volna. Inkább magával vitte őket. Paracelsus kikísérte a lépcső aljáig, s azzal búcsúzott, hogy mindig szívesen látja a házában. Mindketten tudták, hogy soha többé nem találkoznak.
Paracelsus egyedül maradt. Mielőtt eloltotta a lámpát, s leült a kopott karosszékbe, begörbített tenyerébe öntötte az alig maroknyi hamut, s elsuttogott egy szót. A rózsa szárba szökkent.
***
Amikor újra és újra kezembe kerül ez az olvasmány, magam is mindig mérlegre teszem a hitem…
Vajon nem folyton bizonyíték után kutatunk-e mi is?
- Holott maga a keresés már bizonyíték, hiszen nem tudnánk hogy keresnünk, ha nem hagytuk volna el…
Paracelsusról lesz még szó ígérem… kivételes alak, érdemes róla mindekinek többet tudnia…
A tudás álcái!
Tudásod, szavakba öntve nem tudás: kincsed élettelen betűk halmaza.
Ismeretek felhalmozása és elméletoktatás: tudás álcája csak.
Eredménye zavar és meg nem értés.
Ha a jelen törvényét nem látod, szavaid célba nem találnak.
Kavargó gondolataid, akár a liánok: egybeszövik a valót s a látszatot.
Elméletek kusza dzsungelében világosságot nem találsz.
hát, embereidnek mit tanítasz:
Ismereteid, másnak nem ismeretei,
Elméleted másnak nem elmélete,
S magyarázatod másnak nem magyarázat.
Lásd és láttasd: mi a tudás és mi a tudás álcája.
Figyeld a jelent. A teljesség része vagy.
Csak az úton járó hozhat harmóniát a világba.
Forrás : John Heider: ?Tao ? út a vezetéshez?
Ajánlom mindenkinek, aki bukott már úgy el bármit, projectet, helyzetet, élet kissebb nagyobb dolgait, hogy jobban bízott a vélt tudásában, mint a bensőjének útmutatásában.
Példabeszéd másképp…
Egyik kedvencem… A bukás és a feltámadás másképp…
Biztosan hallottál már olyan emberekről, akik eltévedtek a sivatagban és szomjan haltak!!!
Pedig egy ilyen utazás egész másképpen kezdődik:
Az ember magabiztosan, ereje teljes tudatában indul neki,
jól fölszerelve vízzel, élelemmel, pontos térképekkel és sivatagi ruházatban. És azt gondolja mindent tud…
Mi az, ami az embert a pusztaságba vonzza? Legtöbbször a kíváncsiság, a felfedezés vágya,
vagy az ismeretlen meghódításának lehetősége. Valami sürgető vonzás árad az ?annyira másból?.
Évmilliókkal ezelőtt hasonló módon indulhatott el az eredeti ember, a szellem-lélek ember az ő világából ide, ebbe a földi sivatagba: vonzotta az ismeretlen, a sokféleség, a kaland.
De az évezredek alatt bizony eltévedt,folyamatszerűen elveszítette ragyogó világosságruháját,
és képtelené vált arra is, hogy fényeledelét magához vegye. Elvesztette a haza vezető fonalat.
Aztán pedig azt is elfelejtette, hogy hol a hazája. Végül, mikor már a pusztulás fenyegette, akkor visszahúzódott önmagába, csupán csak egy aprócska ékkő maradt belőle.
Amiből sugárzik a vágy, hogy visszatérjen eredeti hazájába, ki a változó sokféleségből az örök harmóniába.
Minden ember szívében van egy ilyen csodálatos ékkő. Mindannyian össze vagyunk kötve egy-egy ilyen magába zárult Istenemberrel. A Kegyelem, így kötötte össze a halandót az örökkel.
Minden emberi szívben Halk hangján suttog, dúdolja halkan az örökkévalóság dalát.
Mesélve nekünk az egyetlen útról, mely az Élethez vezet. Vajon meghalljuk-e a hangját, azt a hangot,
amely bennünk az Örökkévalóságért esedezik? Képesek vagyunk-e finom rezgéseit befogadni?
El tudjuk-e engedni a mulandó sokféleséget? Mert Ő az, aki szól, Aki volt, van ? és majdan eljövendő.
?Aki utánam jő, pedig előbb volt nálamnál!?
Júdás Evangéliumából
Nemrég nyilvánosságra hoztak a “Júdás Evangeliuma” néven ismert gnosztikus szöveget. A felfedezése mar az 1970-es években megtörtént, az egyiptomi Al-Minya-nal egy barlangban találtak ra.
Az, hogy létezhet egy Júdásnak tulajdonított evangélium mar régről ismert volt: Iraeneus, Lyon püspöke, az eretnekek ellen írott ötkötetes művében i.sz.180-ban mar elmarasztalóan említi, s az abban az időben keringő más “apokrif” evangéliumokkal együtt elutasítja.
Ha képesek vagyunk elvonatkoztatni a lassan 1800 éve folytatott erős marketing kampánytól (ekkortájt volt a konstantinápolyi zsinat, ahol kiszórták a szerintük feleslegest, a maradékot pozicionálták és azóta is gőzerővel tolják ilyen olyan árnyalatban…) akkor érdekes gondolatokat vet fel az irat.
Ha mellé tesszük a hasonlóan nem közismert iratot a Pistis Sophiát, melyben a megemlítik, hogy A Krisztus szellemi mielőtt landolt volna nálunk, ő maga alkotta meg a tanítványainak lelkeinek anyagát, előkészületként a bevégzendő feladatához. (de majd lehet erre is kitérünk…) most itt egy ujabb gyöngyszem:
Részletek a Júdás Evangéliumából:
A) Bevezető Annak a kinyilatkoztatásnak a titkos feljegyzése, amelyet Jézus mondott el a Júdás Iskariótessel való beszélgetés során ama héten, három nappal azelőtt, hogy megünnepelte volta a húsvétot.
B) (B) Jézus földi szolgálata Amikor Jézus megjelent a földön, jeleket tett és nagy csodákat az emberiség megszabadításáért. És bár egyesek az igazság útján jártak, míg mások vétkeikben, a tizenkét tanítvány el lett hívva. Elkezdett nekik beszélni a világon túli titkokról, és hogy mi fog történni, ha jön a vég. Gyakran nem önmagaként jelent meg tanítványai előtt, hanem gyermekként találták maguk között.
(1a) Első jelenet: Jézus a tanítványaival beszélget: a hálaadó ima vagy az úrvacsora Egy napon együtt volt a tanítványaival Júdeában, és összegyűlve találta őket, vallásos szertartáshoz leülve. Amikor [odaért] a tanítványaihoz, akik össze voltak gyűlve, ültek és hálaadó imádságot ajánlottak fel a kenyér fölött, [Jézus] felnevetett. Tanítványai azt mondták neki: “Mester, miért neveted ki a hálaadó imánkat? Azt tettük, ami helyes.” Ezt válaszolta nekik, mondván: “Nem rajtatok nevetek. Ezt nem a saját akaratotokból teszitek, hanem mert ezen keresztül dicsőíttetik a ti istenetek.” Azt mondták: “Mester, te vagy [---] a mi istenünk fia.” Jézus azt mondta nekik: “Honnan ismertek engem? Bizony mondom nektek, a köztetek levő emberek nemzedéke nem fog engem ismerni.”
(1b) A tanítványok megharagudnak Amikor a tanítványok hallották ezt, elkezdtek megharagudni, dühbe jönni és szívükben elkezdték őt káromolni. Amikor Jézus észrevette, hogy hiányzik [a megértésük, ezt mondta] nekik: “Miért hozott titeket dühbe ez a feldúltság? A ti istenetek, amely bennetek lakozik, és [---] provokált titeket, hogy megharagudjatok lelketek[ben]. Aki közületek [elég erős] az emberi lények között, hozza ki a tökéletes embert, és álljon arcom elé!” Mind azt mondták: “Megvan hozzá az erőnk!” De a szellemük nem mert odaállni [elé], kivéve Júdás Iskariótest. Képes volt odaállni elé, de nem tudott a szemébe nézni, hanem elfordította az arcát. Júdás [ezt mondta] neki: “Tudom, hogy ki vagy, és hogy honnan jöttél. Barbelo halhatatlan birodalmából vagy. És én nem vagyok méltó kiejteni annak a nevét, aki elküldött téged.”
(1c) Jézus négyszemközt beszél Júdással Tudva, hogy Júdás valami magasztosra reagált, Jézus ezt mondta neki: “Lépj el a többiektől, és elmondom neked a Királyság titkait. Számodra lehetséges, hogy elérd azt, de nagyon fájdalmas lesz. Mert valaki más fog a helyedre lépni, hogy a tizenkét [tanítvány] ismét teljességben legyen az istenével.” Júdás azt mondta neki: “Mikor fogod nekem elmondani ezeket a dolgokat, és mikor fog a fény nagy napja felkelni a nemzedéknek?” De amikor ezt mondta, Jézus otthagyta.
(3a) Hármas jelenet: Júdás visszaemlékezik egy látomásra, és Jézus válaszol Júdás azt mondta: “Mester, ahogy mindnyájukat meghallgattad, most hallgass meg engem is. Mert nagy látomásom volt.” Amikor Jézus ezt meghallotta, nevetett, és azt mondta neki: “Te tizenharmadik szellem, miért próbálkozol ilyen keményen? De csak mondd, és én elnéző leszek veled.” Júdás azt mondta neki: “A látomásban láttam magam, amint a tizenkét tanítvány megkövez engem, és üldöz [engem keményen]. És egy helyre is eljutottam, [---] utánad. Láttam [egy házat], és a szemem nem bírta [felfogni] annak méretét. Nagy emberek vették körül, és annak a háznak zöld lomb volt a teteje, és a ház közepén egy [tömeg volt --- két sor hiányzik---], mondva: “Mester, vigyél be engem ezekkel az emberekkel együtt.” Jézus válaszolt és ezt mondta: “Júdás, a csillagod félrevezetett.” Így folytatta: “Senki, aki halandótól született, nem méltó arra, hogy belépjen abba a házba, amelyet láttál, mert az a hely a szenteknek van fenntartva. Sem a nap, sem a hold nem fog ott uralkodni, sem a nappal, hanem a szent fog ott lakozni mindig, az örök birodalomban, a szent angyalokkal. Nézd, én elmagyaráztam neked a királyság titkait, és tanítottalak a csillagok hibáiról; és [---] elküldi azt [---] a tizenkét eón.
3c) Jézus kozmológiát tanít Júdásnak: a Szellem és az Önmagától született Jézus azt mondta: “[Gyere], hogy taníthassalak azokról a [titkokról], amelyeket ember még sosem látott. Mert létezik egy nagy és határtalan birodalom, amelyet még egyetlen angyalnemzedék sem látott át, [amelyben] [egy] nagy és láthatatlan [Szellem] van, amelyet angyal szeme sosem látott, szív gondolata sosem fogott fel, és névvel sosem illették. És egy fényfelhő jelent meg ott. Azt mondta: “Jöjjön létre egy angyal, hogy segítségemre legyen. A nagy angyal, a megvilágosodott, isteni Önmagától Született, kiemelkedett a felhőből. Miatta egy másik felhőből négy másik angyal jött létre, és ők az angyali Önmagától Született segítői lettek (?)
(3j) Jézus azokról beszél, akik az ő nevében lettek megkeresztelve, és Júdás árulásáról Júdás azt mondta Jézusnak: “Nézd, mit fognak tenni azok, akik a te nevedben meg lettek keresztelve?” Jézus ezt mondta: “Bizony mondom [neked], ez a keresztség [---] nevem [---kilenc sor hiányzik---] hozzám. Bizony mond[om] neked, Júdás, [akik] áldozatot hoznak Szaklasznak [---] isten [---három sor hiányzik---] minden, ami gonosz. De te mindnyájuk fölé emelkedsz. Mert te fogod feláldozni az embert, akit magamra öltöttem. Szarvad már felemelkedett, Bosszúd már fellobbant, Csillagod már ragyogva megmutatkozott És szíved [---] Bizony, [---] a te utolsó [---] lett [---két és fél sor hiányzik---] szomorú [---két sor hiányzik---] az uralkodó, mert ő el lesz pusztítva. És akkor Ádám nagy nemzedékének képe felmagasztaltatik, mert ez a nemzedék, amely az örök birodalmakból van, a menny, a föld és az angyalok előtt létezik. Emeld fel szemedet, és nézz a felhőbe, és azon belül a fénybe és az azt körülvevő csillagokra. Az a csillag, amelyik a te utadat mutatja, a te csillagod.” Júdás felemelte szemét, látta a fénylő felhőt, és belelépett abba. Azok, akik a talajon álltak, hangot hallottak kijönni a felhőből, amely azt mondta [---] nagy nemzedék [---] kép [---] [---öt sor hiányzik---]
Isten napja, mely fénylik a sötétségben
Azt gondolom, ha jut rá idő, néha érdemes elsétálni a tudatunk, és belátásunk határáig. Oda ahol már bizonytalan a talaj, jól bevált kliséink elvesztik erejüket, és csak ott állunk a szürke homályba bambulva, mely mögött még nagyobb sötétség húzódik.
Hogy miért? Mert tudjuk, hogy a homály, és a még előlünk rejtett dolgok, idővel ~akár évezredek múlva ~ de felfedik magukat ha eljön az ő idejük.
És talán azért is, mert vannak pillanatok az életben, amikor az idő és a belátás alkalmas rá, hogy megmutassa számunka, hogy lassan indulnunk kell tovább, el kell engednünk az aktuális gumicsontot…búcsút kell mondanunk a biztonságos házunknak melyet a híd közepére építettünk…mert a túlpart vár, hív minket…
Most ide, a valóság és az absztrakt, a lét és az élet határára invitállak téged… Egy igazi különlegességgel. Tényleg uniqum a maga műfajában…
Az Író, mely minden lényegesebb dolgot, amit fontosnak vélt közölni, néhány sorban közzétett. Alapszinten feltételezi, a jelképek, és szimbólumok nyelvén ért a kedves olvasó…Ha nem az annál jobb…Miért? Mert az úgynevezett Ősképek, lényünk legbelső rétegeiben hatnak a legtisztábban. Hacsak nem szemeteljük tele elképzelésekkel, találgatással a dolgot.
Mit kell róla tudni? Jézus kortársa, és egyazon rend az Esszénusok tagja volt…Ez az egyetlen irat, ami fennmaradt tőle. nem tejtermék… Az eredeti megtalálható a Biblioteka Hermetika-ban, Hollandiában.
Szóval, csak engedd be…
APOLONIO DE TIANA: NUCTEMERON
Isten napja, mely fénylik a sötétségben
Az első óra:
A démonok együtt zengik Isten dicséretét, megszabadulva a gonoszságtól és a haragtól
A második óra:
A zodiákus halai Istent magasztalják a dualitás által.
A tüzes kígyók a bot köré csavarodnak és a villám elcsendesül.
A harmadik óra:
A Hermészbot kígyói háromszor egymásba fonódnak.
Cerberus kitátja háromszoros torkát és a tűz, Isten dicséretét zengi a villám három nyelvével.
A negyedik óra:
A negyedik órában a lélek visszatér a sírok meglátogatásából. Ez az a pillanat, amikor meggyullad a kör négy sarkában a négy mágikus lámpa. Ez a csábítások és illúziók órája.
Az ötödik óra:
A Nagy Vizek hangja a mennyei Szférák Istenét énekli
A hatodik óra:
A szellem rezzenéstelenül, félelem nélkül várja a pokoli szörnnyel való találkozást.
A hetedik óra:
A tiszta emberek akarata irányítja a tüzet, mely életet ad a lélekkel rendelkező lényeknek. A Beavatott kinyújtja a kezét és a szenvedés békévé változik.
A nyolcadik óra:
A csillagok egymással beszélgetnek és a napok lelke válaszol a virágok sóhajaira. Az összhang áramlata kibékíti egymással a természetlényeket.
A kilencedik óra:
A szám, amelyet nem szabad felfedni.
A tizedik óra:
A csillagászati ciklus és az emberi élet körforgásának a kulcsa.
A Tizenegyedik óra:
A Géniuszok szárnyainak a surrogása hallatszik, akik szféráról szférára repülve Isten üzenetét viszik egyik világból a másikba.
A tizenkettedik óra:
Itt megy végbe a Tűz által az Örök Fény műve.
Tudom, nesze semmi fogd meg jól…vagy nem?
Munka eredményesen görcsölés, erőlködés nélkül?
Mostanában elég változatosak a körülmények, mondhatni durván pörög minden.
Sok a lehetőség, a tennivaló, és persze a megoldandó problémák is szép számmal adódnak.
De ma arra keltem, hogy na ebből elég. Túl sok feszkó kapkodás, mindenki mindent akar egyszerre, (velem az élen persze).
Elgondolkodtam, hogyan is kell nekilátni, erőlködés nélkül? Görcsölés nélkül?
Voltaképpen mi is mozgatja itt a dolgokat, mi közös egyáltalán az egészhez?
Hogyan is kell ezt jól csinálni?
Az ezen való elmélkedéssel telt a ma reggel, aztán persze gép bekapcsol, és levelek, twitter, stb?
De aztán elkezdtem kotorászni a gépemen, a ?régi vinyó? nevű mappában, és találtam egy érdekes című doc. file-t. ez volt a címe: ?Pao a fafaragó?
Voltaképpen egy keleti hangulatú rövid tanmese, a helyes munkavégzés művészetéről.
Végül azt hiszem megtaláltam a fonalat amit reggel kerestem. Így ennek való nagy örömömben megosztom nektek is:
Pao, fantasztikusan ügyes fafaragó volt.
Amikor késével faragta a fát, mozdulatai roppant kecsesek voltak,
Olyan volt mintha a kezei táncrakeltek volna a fával, amit éppen faragott, szinte eggyé váltak azzal. A császár egyszer megpillantotta Pao-t munka közben, és felkiáltott meglepetésében:
- Csodálatraméltó az ügyességed! Nem hiszek a szememnek!
Pao a fafaragó ekképpen válaszolt:
- A fa megmunkálásához nem ügyességemet használom, hanem magát Tao-t!
Amikor tanulni kezdtem a mesterségemet, még fának láttam a fát.
Három év multán azonban már nem láttam a fát, hanem gyökérből, ágakból, kéregből álló gyűrűző szerkezetet láttam, melyben rend van és harmónia.
Azóta mióta látom a rendet és a harmóniát a fában, már nem kell néznem a szememmel, hogy mit teszek, elég ösztönösen az érzéseimre hagyatkoznom.
Mert minden fában van egy szép szobor, vagy egy egyszerű tál, amit a fa elmesél annak aki figyel rá!
Így csak a felesleget kell lefaragni a fáról, és kész is a remekmű!
Az a fafaragó, aki nem tudja meglátni a fában lévő harmóniát, az nyiszálja, vési, akaratát erőlteti a fára amiből aztán nem sok haszna válik, mert nem lesz értékes a munkája! ? Nekem erre nincs szükségem!
Ez a kés már 19 éves! Több ezer tárgyat faragtam már vele, de még mindig olyan éles mintha új volna! Mert soha nem ütközött bele Tao-ba, a fában lévő harmóniába!
Mindig csak a felesleget távolította el.
Ezt meghallván a császár így szólt:
- Végre megtanultam az Élet művészetét!
Aztán most újra olvasva felmerül pár kérdés persze? vajon elég bátrak vagyunk ?e ahhoz, hogy egy ügyfelet lebeszéljünk 1-1 szoborról, ha az ő fájában (cégében) csak egy egyszerű de hasznos tál rejtőzik? Vagy merünk ?e álmodni igazán nagyot, ha az életünk fájában több is van, mint egy szépen faragott mókuskerék?