Waldstätten Bárónő:

A Carmina Burana nemrég került  ismét a kezembe, teljesen megdöbbentett, nem véletlenül járta ez a mű körbe a világot.

Középkori diákdalok… érdekes nem?

Egy  részletének szövegét most megosztanám veletek:

KEZDŐDIK PEDIGLEN A PÉNZ SZENT EVANGÉLIUMA

SZENT MÁRKA SZERINT

(Initium sancti evangelii secundum marcas argenti)

Amaz időben így szóla a pápa a rómaiakhoz:

„Midőn eljövend az ember fia, a mi fenségünk trónusához, először ezt mondjátok neki: »Barátom, mivégre jöttél?« S ha ő, ahelyett, hogy megnyitná zsebét, kitartóan kilincsel továbbra is tinálatok: vessétek ki a külső sötétség mélyeire.”

Történt pedig, hogy egy bizonyos szegény klerikus érkezett vala a pápa úr udvarába, és imígyen kiáltozott, mondván:

„Könyörüljetek rajtam, legalább ti, pápai ajtónállók, mivel a szegénység ugyancsak meg érintett engem. Szörnyű ínségben és nyomorúságban senyvedek, esdekelve kérlek titeket: szánjatok hát meg igen nagy bajomban, roppant szegénységemben.”

Azok azonban, hallván az ő siránkozásait, igen méltatlankodának és mondták vala:

„Barátom, vigyen csak végső romlásodba a te szegénységed! Távozz színünk elől, te sátán, mivel a pénz hatalma nincsen birtokodban. Bizony, bizony mondjuk neked: nem jutsz be a te Urad örömébe, míg meg nem szabadulsz utolsó filléreidtől is a mi tenyerünkben.”

Elmenvén tehát a szegény, eladá köpenyét és ingét és mindenét, amije csak volt vala, és odaadá azoknak árát a kardinálisoknak és az ajtónállóknak és a kamarásoknak. Azok azonban imígyen szóltanak:

„Sokan vagyunk, mit kezdjünk ennyivel?”

És kidobták vala őt a külső sötétség mélyeibe, és ő kimenvén keserves sírásra fakadt, és nem vala vigasztalása.

Történt pediglen ennek utána, hogy valamely gazdag klerikus érkezett vala a pápa udvarába. Ez pediglen kövér vala, hájas és terebélyes, aki viszálykodván megölte vala felebarátját. És méne az ajtónállókhoz, és adott nekik, és méne a kardinálisokhoz és adott nekik, és méne a kamarásokhoz és azoknak is adott vala. Azok azonban úgy gondolták vala, hogy még ennél is többet fognak kapni. A pápa úr pedig meghallván, hogy a kardinálisok és többi szolgái míly gazdag ajándékokat kaptak vala a klerikustól, egészen belebetegedett vala, és majdnem halálát lelte. De tüstént felgyógyult vala, minekutána a gazdag klerikus válogatott aranyakat és ezüs töket küldött néki ajándékul. Ekkor pediglen a pápa úr maga köré gyűjté a kardinálisokat és mindennemű szolgáját, és mondá nékik:

„Felebarátaim, mindig ügyeljetek arra, nehogy valaki üres szavakkal rászedjen benneteket. Ime példát adtam néktek: ahogy én cselekszem, ti is hasonlóképpen cselekedjetek.”

Úgy tűnik, vannak kortalan problémái életünknek, s néha érdemes a régieket vizsgálni, vajh ők mit is gondoltak minderről… Nekem az a avéleméynem, hogy az idő azért megpróbálja a gondolatokat is, és ami fennmarad a rostán, azzal érdemes foglalkozni.

Komment nélkül… aki megpróbálta már elhallgattatni azt a legbelső hangot…minden lehetséges eszközzel… aki tudja milyen ez a feeling….az tudja… “mást nem akarok csak nem “én” lenni”

Vigyázz rám, vigyázz, meg ne ártson a mámor
Vigyázz rám, vigyázz, meg ne változzak mától
Ismerős az arc, amelybe nézek
Nem tudom, hogy honnan,
de attól félek, valami sötét történet…

Vigyázz rám, vigyázz! Elveszek ebben a szövegben
Vigyázz rám, vigyázz! Ne menj el nem lehetsz
ennyire kegyetlen
Mit iszol, mit iszol kérdi egyre,
És látom rajta, hogy megjön a kedve,  és beszél magáról
Hogy hogy volt és kivel és hányszor
Hogy hol volt és kivel és hányszor

Vigyázz rám, vigyázz, vedd el a poharat, kérlek
Vigyázz rám, vigyázz, ne mondd, hogy ne,
mert többet kérek
Beszél hozzám hogy én is beszéljek
Kíváncsi nagyon hogy mitől félek
Kíváncsi nagyon hogy miért élek
Kíváncsi nagyon – mit iszol? – mit kérek

….

Talán tini voltam mikor először hallgattam Dévényi nem tibi Ádám-ot. Valószinüleg az Alkohol tartja még mindig egyben… De pótolhatatlan karaktere a magyar hangoknak…