Barbelo Blog - egy hétköznapi rózsakeresztes blogja

A rátermettek köréből, nincs igazolt távolmaradás

Hamvas Béla –  A sors átalakítása

Hamvas Béla – A sors átalakítása

23. BÖHME érdeme volt

BÖHMÉről már éppen eleget volt szó ahhoz hogy a helyzet gondolkozói jelentőségének kiemelésére megérjen. Ez elől most már nem lehet kitérni. BÖHME volt Európában az egyetlen gondolkozó, aki a létezés egységéből (az összes határok érvénytelenségéből) indult ki. BÖHME azt mondja: a létezés rongáltsága ontológiai defektus s így nemcsak az helytelen (egyszersmind egészségtelen és immorális), hogy az ember a totális törést egyoldalúan a bűnből vagy az őrületből vagy a betegségből magyarázza. Mert ha valaki a bűnből indul ki, a reintegráció súlyát a szellem területére helyezi; ha valaki az őrületből indul ki, a reintegráció súlyát a lélek területére helyezi; ha pedig a betegségből indul ki, a reintegráció súlyát a test területére helyezi. A reintegrációnak mindhárom esetben tökéletlennek kell lennie.

Senki sem válhat a szellem területén éppé, aki ugyanakkor az épség helyreállítása érdekében a lélek és a test területén is ne tenne erőfeszítést. A határok érvénytelenek. Azzal, hogy az ember a rongáltság természetét félreismeri, az épség helyreállításáért folytatott művét is a legnagyobb mértékben veszélyezteti. Tudomásul kell tehát venni, hogy ontológiai defektusról van szó, és a defektus totális létünket érintette és érinti. Részletek helyreállításának művelete tökéletesen céltalan. A reintegráció munkájának arra a pontra kell irányulnia amely ponton a defektus történt. Ez a pont nem a szellemben és nem a lélekben és nem a testben van, hanem a létezés középpontjában.

E közép pontról csak akkor van módom tudomást szerezni, ha a három részre tagolt létezést ismét össze rakom és a három rész között levő határvonalat eltörlöm. Ezúttal az alkímiára ismét, ha csak néhány szóval is, utalni kell. Az alkímia három princípiumból indul ki.

A három princípium (három kezdet éspedig három örök kezdet: ewiger Anfang, mint BÖHME mondja) a sal, a sulphur és a merkur. E három kezdet, az európai test-lélek-szellem egységének nem pontosan felel meg. De nem felel meg pontosan a hindu hagyomány három princípiumának, a tamasz-radzsasz-szattva egységnek sem.

Nem felel meg, főként azért, mert az alkimista koncepcióban (principiumokban) a sal karakterisztikuma éppoly testi, mint amilyen lelki és szellemi; a sulphur karakterisztikuma szintén lelki-szellemi-testi, és ilyen a merkur karakterisztikuma is. Kár lenne most azon vitatkozni, hogy mely princípiumok helyesebbek.

Amit e percben különös hangsúllyal ki kell emelni, az, hogy BÖHME a test-lélek-szellem egységét az alkimistáktól erősen befolyásolva olyan ontológiai totális összefüggésben látja, hogy az embernek a doktrínák test-lélek-szellem megkülönböztetését nincs is alkalma megvonni.

BÖHME gondolkozói nagysága egyebek között abban is megnyilatkozott, hogy a létezés egészében gondolkozik, s ezzel minden úgynevezett filozófián túl ahhoz az eredeti gondolathoz csatlakozik, amely csak a szent könyvekben (a kinyilatkoztatásban) jut kifejezésre, sehol másutt.

 

24. az univerzumban rendet teremteni,

mert számára már magának a kiindulásnak döntő jelentősége van. BÖHME szerint a helyzetet nyugodtan ilyen módon is meg lehet fogalmazni:

– aki a létezés rongáltságát a bűnből akarja levezetni, és így a szellem-princípiumból indul ki, nemcsak őrületben él, hanem beteg és bűnt is követ el,

– aki a létezés rongáltságát az õrületbõl akarja levezetni, és így a lélek-prinápiumból indul ki, őrületben él, és beteg és bűnt követ el,

– aki a létezés rongáltságát a betegségből akarja levezetni, és így a test-princípiumból indul ki, őrületben él, és beteg és bűnt követ el.

Miért? Mert bűn, őrület és betegség egymástól nem választható el. A bűn azonnal kihat a lélek világára is, és a lélekben őrületet teremt, de kihat a test világára is, és a testben betegséget teremt. A kezdet szempontjából egyik sem előzi meg a másikat. Mi volt az első defektus? A bűn? Az őrület? A betegség? Egyik sem. A principális defektus a szellem területén, mint bűn (a szellem megromlása), a lélek területén mint őrület (a lélek megromlása), a test területén mint betegség (a test megromlása) jelentkezett. Ha most a létezés eredeti építését helyre akarom állítani, a rossz kezdetből hiába indulok ki, eredményt nem fogok tudni elérni, erőfeszítésem hiábavaló és munkám kárba vész.

Reintegráció (PÁL apostol metanoiának mondja, BÖHME és az alkímia transzmutációnak nevezi) ilyen módon nem hajtható végre. Ezen az úton a realizálás (realizálódás, megvalósulás, megvalósítás) lehetetlen.

BÖHME érdeme volt, hogy ebben a zűrzavarban rendet teremtett.

Miből kell kiindulni?

A kinyilatkoztatásból. Miért? Mert ha az ember nem a kinyilatkoztatásból indul ki, okvetlenül már valamely rongáltságból kell kiindulnia. A kinyilatkoztatás szava létezésünkben az egyetlen valóság, amelyet a törés nem érintett, vagyis, amelyet sem a bűn (szellemi törés), sem az őrület (lelki törés), sem a betegség (testi törés) nem ért el. A kinyilatkoztatás a szellem és a lélek és a test megzavarodása fölött áll, s amikor az ember a realizálás (transzmutáció, metanoia) módját és lehetőségét keresi, bázisnak és fundamentumnak csakis a defektusmentes szót tekintheti.

Helytelenül járok el, ha a héber hagyományt fogadom el, és a realizálást a bűn likvidálásával kezdem. A kezdet rossz. Helytelenül járok el, ha a hindu hagyományt fogadom el, és a lélek területéről indulok el, és a realizálást az őrület (a lélek megzavarodásának) kiirtásával kezdem. A kezdet rossz. Helytelenül járok el, ha a görög testedzőket, vagy a modern tudományt fogadom el, és a test területéről indulok el, és a realizálást a betegség likvidálásával kezdem. A kezdet rossz.

Share Button