Fütykössel hadonászó ősemberek vagyunk
A Corpus Hermeticumhoz fűzött magyarázatában Jan van Rijckenborgh így ír a helytelen gondolkodásról:
„ Öt percnyi meggondolatlan gondolkodás öt évi munkát tehet tönkre.”
Az átlagembernél a gondolat az akarás – tehát kívánság – előtt keletkezik. A gondolat hat az agysejtekre, s az agysejteknek ezáltal keletkező ingerülete hat arra a szervre, amelyben az akarat székel. Így keletkezik a [...]
Jorge Luis Borges / Paracelsus Rózsája
(Egy újabb klasszikus, ajándékként azoknak akik szeretik a jelképeket…)
Kétszobányi pinceműhelyében fohásszal fordult egyszer Paracelsus Istenhez ? az ô megfoghatatlan istenéhez, bármelyik istenhez ?, hogy küldjön néki egy tanítványt. Alkonyodott. A kandallóban pislákoló t?z kósza árnyakat vetett. Paracelsusnak nehezére esett volna felállni és meggyújtani a vaslámpát. Olyannyira erôt vett rajta a kimerültség, hogy meg is feledkezett [...]
Példabeszéd másképp…
Egyik kedvencem… A bukás és a feltámadás másképp…
Biztosan hallottál már olyan emberekről, akik eltévedtek a sivatagban és szomjan haltak!!!
Pedig egy ilyen utazás egész másképpen kezdődik:
Az ember magabiztosan, ereje teljes tudatában indul neki,
jól fölszerelve vízzel, élelemmel, pontos térképekkel és sivatagi ruházatban. És azt gondolja mindent tud…
Mi az, ami az embert a pusztaságba vonzza? Legtöbbször a kíváncsiság, [...]
Júdás Evangéliumából
Nemrég nyilvánosságra hoztak a “Júdás Evangeliuma” néven ismert gnosztikus szöveget. A felfedezése mar az 1970-es években megtörtént, az egyiptomi Al-Minya-nal egy barlangban találtak ra.
Az, hogy létezhet egy Júdásnak tulajdonított evangélium mar régről ismert volt: Iraeneus, Lyon püspöke, az eretnekek ellen írott ötkötetes művében i.sz.180-ban mar elmarasztalóan említi, s az abban az időben keringő más “apokrif” [...]
Isten napja, mely fénylik a sötétségben
Azt gondolom, ha jut rá idő, néha érdemes elsétálni a tudatunk, és belátásunk határáig. Oda ahol már bizonytalan a talaj, jól bevált kliséink elvesztik erejüket, és csak ott állunk a szürke homályba bambulva, mely mögött még nagyobb sötétség húzódik.
Hogy miért? Mert tudjuk, hogy a homály, és a még előlünk rejtett dolgok, idővel ~akár évezredek múlva [...]
A mézmocsár
Hamvas Béla – Karnevál – Részlet: A mézmocsár – Előadó : Kowalsky
“Elég büntetés az, ha mindenkit ott hagynak ahol van.”
Jobb kéz felől a homályban valami csillog. Olyan, mintha víz lenne. Tó? Partján nádas? Zsombék. Süppedék. Az egyik tócsás részen valakinek a feje látszik. Szájáig a tóban van. Női fej. Ott ál mozdulatlanul, fejét mereven felfelé [...]
Nincs vége…
Az öreg Nick Cave tud azért valamit, még ha hibbant is kicsit, és néha ripacs, és felháborító…
A Halál nem a vége! – Death is not THE END!
Vannak akik tudják, vannak akik sejtik, vannak akik már látták, vannak akik ezoterikus, occult tanulmányokban mélyülnek el az egyik legnagyobb misztériumban. Sokan keresik a választ belső nyugtalanságuktól vezérelve…
Talán vannak [...]
A Truman Show
A MAI EMBERREL OLYAN ERŐK ÉLNEK, OLYAN HATALMAK BEFOLYÁSOLJÁK, MELYEKET SAJÁT MAGA TART FENN ? TÖBBNYIRE ANÉLKÜL, HOGY ENNEK TUDATÁBAN LENNE. LÁTSZAT ÉS VALÓSÁG OLY KÖZEL VAN EGYMÁSHOZ, HOGY A KÖZTÜK HÚZÓDÓ HATÁR MÁR ALIG ÉSZLELHETŐ. AKI AKARJA, EMBERTÁRSAIT RENDKÍVÜLI MÉRTÉKBEN BEFOLYÁSOLHATJA E KÖRÜLMÉNY FÖLHASZNÁLÁSÁVAL. A TRUMAN SHOW CÍMŰ FILM AZ ILYEN FOGSÁG MEGLEPŐ ÉS KRISTÁLYTISZTA PÉLDÁJÁT MUTATJA BE.
A Tamás gyöngyhimnusza
Midőn még beszélni sem tudó
kicsinyke gyermek voltam,
atyám királyi házában,
szülőimnek gazdagságában,
boldog nyugalomban éltem.
Akkor Keletről, hazánkból,
szüleim messzire küldtek,
de előbb az útra fölszereltek,
kincstáruk nagy gazdagságából
poggyászt raktak össze;
nagy volt ugyan, de mégis könnyű,
hogy egymagam is cipelhessem.
Odaföntiek terhe, az arany,
a nagy kincsesházakból való ezüst,
India népének kalcedonkövei,
Kusan vidékének igazgyöngyei;
vasat átmetsző gyémánttal
tetézték meg málhámat;
de levették rólam pompás öltözékem,
mit féltő szeretetben készítettek nekem,
arannyal [...]
Fama Fraternitatis / A Rózsakereszt 400 éve
Fama Fraternitatis – A Rózsakereszt 400 éve
Néhány évvel ezelőtt kiállítás nyílt Hágában, a holland királyi könyvtárban
?A Rózsakereszt kiáltványa ? Négy évszázad élő hagyomány? címmel.
A nyilvánosság előtt számos eredeti gnosztikus, rózsakeresztes iratot mutattak be, amelyeket erre az alkalomra különböző európai országokból gyűjtöttek össze.
Hasonló kiállításokat rendeztek korábban Oroszországban, Németországban és Olaszországban is.
Ezek a rendezvények is annak a [...]