Amikor az olvasó kezébe veszi a könyvet, általában a tartalmára kíváncsi. Belelapoz, átfutja a tartalomjegyzéket, majd megfordítja a könyvet és elkezdi olvasni a hátlapján lévő szöveget.

Itt olvashatja a következőket: „ Mirdad könyve ténylegesen szakít minden megkövült dogmával, tartozzon az akár valláshoz, a filozófiához, a politikához vagy bármely egyéb területhez. Jelentősége éppen abban áll, hogy a létezés megragadásának új módját tárja felénk. Fel akar rázni a dogmatikus téboly tompultságából, amely csupa gyűlölet, viszály és zűrzavar”.

A szerzőt Naimyt  ennek a könyvének alapján a XX. sz. legnagyobb spirituális gondolkodói közé sorolják.

Hogy miért?

Ha valaha is feltette magában valaki azt a kérdést honnan  jövök, honnan származok, mi végre vagyok itt ebben a világban, mi a feladatom, s nem kapott rá választ, hiába kereste, annak feltétlenül jó, ha ez a könyv a kezébe kerül és azt el is olvassa.

A könyv üzenetének magja az, hogy az egész kozmosz, csakúgy, mint az élet maga, egy és oszthatatlan. Csak az ember belső lénye képes eljutni a többi dologban és az egész világegyetemben lévő belső lényegig. Ha kozmikusan tudatossá válik az ember, akkor tud eggyé válni az abszolút élettel.

Van egy „külső ember” és van egy „belső ember”. Ez a kettő egy. Csak a „külső ember”, nevezzük személyiség embernek,  az anyagba süllyedése során annyira vakká, süketté és hangossá vált, hogy  elvesztette a „belső emberhez” vezető utat. Olyannyira elkápráztatta a körülötte lévő világ,  hogy időközben elfelejtette a „belső embert” önmagában. „ mert szemeiteket túl sok fátyol fedi… ajkaitokat túl sok pecsét zárja le. Egy-egy pecsét minden szó, amit kimondtok… Hagyjátok a dolgokat úgy, ahogy vannak és ne akarjátok miden áron megváltoztatni… A dolgok nem látnak és nem beszélnek, csak ha ti látást és beszédet kölcsönöztök nekik.” mondja Mirdad a többieknek a Bárkában, így tanítva őket.

A történet Mester és tanítványai közötti szellemi tanítás. Ez egyben olyan Egyetemes Tant sugároz, melyet minden kereső ember szellemi táplálékként  fogad. Noé örökségét, melyet a Bárka lakóira hagyott, igyekszik Mirdad visszaállítani. A Bárka Rendfőnöke Shamadam (nem igazi, színlelt tettetett jellegre utal a név „Sham”)és Mirdad között történő párbeszédek, melyek a dialektikus világ híve és az isteni világ híve  között lobbannak fel, sok esetben emlékezteti az olvasót a Bibliában olvasottakra.

Shamadam: Nagyon jól forog a nyelved ez kétségtelen…. Bár szavaid túl kemények ahhoz, hogy hallgassuk őket.

Mirdad: Az én szavaim szelídek, Shamadam. A Te füleid keményedtek meg a hallásra. De jaj azoknak, akik hallván nem hallanak, és látván nem látnak.”

A könyvben  az olvasó mélyen elgondolkodhat a világ és az Isten kapcsolatáról, Isten és az ember viszonyáról.

„ Amikor a világ végezi a munkáját, végzi a te munkádat is. És amikor te dolgozol, végzed a világ dolgát is. A fej a has mestere, de nem kevésbé mestere a has a fejnek. Senki sem szolgálhat úgy, hogy ugyanakkor őneki is ne szolgálnának… Emlékezzetek rá, hogy az Ige egy. És ti, mint az Ige szótagjai, valójában egyek vagytok… Arra kérlek ezért szerzetesek, hogy vizsgáljátok meg szíveteket. Arra kérlek, hogy romboljatok le benne minden korlátot. Arra kérlek, vessétek le a pólyákat, amelyekbe még az énetek be van bugyolálva, hogy így megláthassátok: énetek

egy Isten Igéjével, aki örök békével él önmagával és minden belőle kiáradó világgal. „

Naimy igaz barátja Kahlil Gibran Próféta c. könyve nálunk is megjelent, melynek gondolatiságát, spirituális szellemiségét, fényként tükröződve érezhetjük Mirdad könyvében is.

Mi más ez a könyv, ha nem Isten tanítása Jézus Krisztus által. Mirdad a Próféta, a Jézus Krisztus a Mester, aki vezet. Aki tanít, hogy a fátylak lehulljanak a szemeinkről, hogy a pólyába burkolt énünket megszabadíthassuk a korlátaitól, hogy felismerhessük a bennünk lévő Másikat, az Istenit, akiben feloldódnunk kell, hogy örökké élhessen.

„Nem ítélkezni jöttem, hanem a szent belátást hoztam el nektek..”

Nincs egyetlen gondolat, egyetlen cselekedet vagy vágy sem, ami ne lenne feljegyezve a gondolkodóban, a cselekvőben vagy vágyakozóban. Egyetlen gondolat, vágy vagy cselekedet sem marad terméketlen ezen a világon, hanem mind termést hoz, fajtájának és természetének megfelelően. Minden, ami Isten törvénye szerint való, be lesz gyűjtve az élet számára. Ami pedig szembeszegül vele, azt a halál aratja le…”

Mélyek és hatalmasak ezek a gondolatok, s mennyire egyetemesek!

Az író Naimy hosszú időt élt, tanult, dolgozott Nyugaton, elmélyült ennek kultúrájában, de felismerte, hogy a nyugati kultúra arra alapoz, amit az értelem képes felfogni, befogadni, amit tapasztalatokkal alá lehet támasztani. Így elismeri, hogy ez a kultúra csodálatra méltóan megnövelte az ember fizikai és természeti ismereteit, de nem idézte elő az előbbihez fogható szellemi növekedést, amely a végső cél eszméjétől áthatva képes lett volna életre kelteni e nagyszerű fizikai lehetőségeit.

A Mirdad könyve c. művében olyan csodálatosan ötvözi a felismeréseit, belső világát az egyetemesből merítettel, hogy az elgondolkodtatás mellett belátásokhoz, felismerésekhez juttatja el a világra, önmagunkra és az egyetemesre fogékony kereső, olvasót.

A Mirdad könyvében szó esik a teremtő Igéről, a Szent Háromságról és a tökéletes egyensúlyról, az ember, mint pólyákba csavart istenről, az imádságról , az én megtagadásáról az Én (Isteni) érdekében és még nagyon sok mindenről, ami valamennyiünk számára a látható világon jóval túl mutat.

Keltes fel minden érdeklődőben meglévő „belső embert” a zárszóként felolvasott gondolat, hogy minél előbb elolvassa Mikhail Naimy: Mirdad könyve c. művét és általa önmaga számára feltett minden kérdésére megkapja a választ.

„ Ti, akik Isten képmása és hasonlatossága vagytok, már csaknem teljesen eltöröltétek a hasonlatosságot és a képmást. Isteni alakotokat már annyira elkorcsosítottátok, hogy többé már fel sem ismeritek. Isteni arcotokat sárral kentétek be, és számtalan bohócálarccal takartátok el…

Legyetek csendesek, hogy tiszták lehessetek. Legyetek tiszták, hogy tisztán láthassátok a világot. Siessetek! Az idő, amelyet tétlenségben vesztegettek el, tele van fájdalommal. Hajóépítők vagytok ti mind. Tengerészek vagytok mindannyian. Ez az a feladat, amelyet az örökkévalóságból bíztak reátok: hogy a végtelen tengeren hajózhassatok, amely ti magatok vagytok, és ebben megtaláljátok annak a lénynek a hangtalan harmóniáját, akinek neve Isten.”