Hogy miért? Mert tudjuk, hogy a homály, és a még előlünk rejtett dolgok, idővel ~akár évezredek múlva ~ de felfedik magukat ha eljön az ő idejük.

És talán azért is, mert vannak pillanatok az életben, amikor az idő és a belátás alkalmas rá, hogy megmutassa számunka, hogy lassan indulnunk kell tovább, el kell engednünk az aktuális gumicsontot…búcsút kell mondanunk a biztonságos házunknak melyet a híd közepére építettünk…mert a túlpart vár, hív minket…

Most ide, a valóság és az absztrakt, a lét és az élet határára invitállak téged… Egy igazi különlegességgel. Tényleg uniqum a maga műfajában…

Az Író, mely minden lényegesebb dolgot, amit fontosnak vélt közölni, néhány sorban közzétett. Alapszinten feltételezi, a jelképek, és szimbólumok nyelvén ért a kedves olvasó…Ha nem az annál jobb…Miért? Mert az úgynevezett Ősképek, lényünk legbelső rétegeiben hatnak a legtisztábban. Hacsak nem szemeteljük tele elképzelésekkel, találgatással a dolgot.

Mit kell róla tudni? Jézus kortársa, és egyazon rend az Esszénusok tagja volt…Ez az egyetlen irat, ami fennmaradt tőle. nem tejtermék… Az eredeti megtalálható a Biblioteka Hermetika-ban, Hollandiában.

Szóval, csak engedd be…

APOLONIO DE TIANA:  NUCTEMERON

Isten napja, mely fénylik a sötétségben

Az első óra:

A démonok együtt zengik Isten dicséretét, megszabadulva a gonoszságtól és a haragtól

A második óra:

A zodiákus halai Istent magasztalják a dualitás által.
A tüzes kígyók a bot köré csavarodnak és a villám elcsendesül.

A harmadik óra:

A Hermészbot kígyói háromszor egymásba fonódnak.
Cerberus kitátja háromszoros torkát és a tűz, Isten dicséretét zengi a villám három nyelvével.

A negyedik óra:

A negyedik órában a lélek visszatér a sírok meglátogatásából. Ez az a pillanat, amikor meggyullad a kör négy sarkában a négy mágikus lámpa. Ez a csábítások és illúziók órája.

Az ötödik óra:

A Nagy Vizek hangja a mennyei Szférák Istenét énekli

A hatodik óra:

A szellem rezzenéstelenül, félelem nélkül várja a pokoli szörnnyel való találkozást.

A hetedik óra:

A tiszta emberek akarata irányítja a tüzet, mely életet ad a lélekkel rendelkező lényeknek. A Beavatott kinyújtja a kezét és a szenvedés békévé változik.

A nyolcadik óra:

A csillagok egymással beszélgetnek és a napok lelke válaszol a virágok sóhajaira. Az összhang áramlata kibékíti egymással a természetlényeket.

A kilencedik óra:

A szám, amelyet nem szabad felfedni.

A tizedik óra:

A csillagászati ciklus és az emberi élet körforgásának a kulcsa.

A Tizenegyedik óra:

A Géniuszok szárnyainak a surrogása hallatszik, akik szféráról szférára repülve Isten üzenetét viszik egyik világból a másikba.

A tizenkettedik óra:

Itt megy végbe a Tűz által az Örök Fény műve.

Tudom, nesze semmi fogd meg jól…vagy nem?

A Halál nem a vége! – Death is not THE END!

Vannak akik tudják, vannak akik sejtik, vannak akik már látták, vannak akik ezoterikus, occult tanulmányokban mélyülnek el az egyik legnagyobb misztériumban. Sokan keresik a választ belső nyugtalanságuktól vezérelve…

Talán vannak olyanok is, akik gyakorolják a naponta meghalás művészetét… hogy felébredjenek az Örök életre..

A következő dalt, és verset ajánlom mindenkinek akkorra, mikor szembe kell nézz a kérdéssel mi az élet? mi a halál?

Ajánlom Édesanyámnak, aki 4 éve küzd rákkal és és ember feletti alázattal tűri a szenvedést…Ajánlom Golyónak, akinek a szemeiben láttam meg ezt a legközelebbről, mikor egy elszabadult flex korong átvágta a nyaki ütőerét…mindketten belehaltunk kicsit, mindketten újjászülettünk egy kicsit, él…úgy látszik van dolga még… Ajánlom Dávid barátomnak aki elvesztette a szüleit, és mindenkinek akit megérintett valaha ez a dolog, és persze ajánlom NEKED is! Mert ez a tükör, a legnagyobb titok, és előbb utóbb bele kell nézz…hiszen minden születik, kivirul, majd elmúlik ezen a világon…TE IS! De egyetlen dolog nem, mely bennünk van ugyan, de nem tartozik ehhez a világhoz…

A Tao te King sorait érdemes szem előtt tartani…ha valami olyan közeleg, amiről fogalmunk sincs…

50. vers W.Sándor fordításában

“Megszületnek és elpusztulnak.
Az élet felé megy tíz közül három,
a halál felé megy tíz közül három,
és meghal tettei miatt
megint tíz közül három.
Miért?
Mert nem lesznek úrrá az élet-vágyon.
Aki úrrá lesz az élet-vágyon,
orrszarvútól, tigristől nem fél,
sem harcban a fegyveres katonától.
Az orrszarvú nem döfi beléje szarvát,
a tigris nem vágja beléje karmát,
nem sebzi meg a katona kardja.
Miért?
Mert a halálnak nincs rajta hatalma.”

és az örök útkereső :

Én vagyok Epinoiám élete, mely minden erőben s minden örökkévaló mozgásban, a láthatatlan Fényekben, az Arkhónok-ban, angyalokban és démonokban s minden alvilági lélekben, s minden anyagi lélekben benne van. Azokban lakozom, akik létrejöttek. Mindenkibe belé költözöm, s a mélyükre hatolok. Egyenes tartással járok1, s fölkeltem az alvókat. Én vagyok azok látása, akik álmokban időznek.

Én vagyok a Láthatatlan Lény a Mindenségben. Én adok tanácsot azoknak, akik rejtettek, mivel én ismerem a Mindenséget, mely benne létezik. Megszámlálhatatlan vagyok, mindenkinél több. Felmérhetetlen vagyok és kimondhatatlan, s mégis, amikor úgy kívánom, megmutatkozom. Én vagyok a Mindenség mozgása, a Mindenség előtt is léteztem, s én vagyok a Mindenség, mivel én mindenkinél előbb létrejöttem. Én vagyok a Hang, a halkan szóló. Kezdettől fogva létezem. A Csendben lakozom, mely mindannyiukat körülveszi. S a rejtett Hang bennem lakozik, a felfoghatatlan, felmérhetetlen Gondolatban, a felmérhetetlen Csendben.

Alászálltam az alvilág mélységeibe, s leragyogtam a sötétségre. Én voltam az, aki megárasztottam a Vizet, én vagyok a ragyogó vizekben rejtező. Lassan fölvirradok a Mindenségre. Gondolatomban én vagyok az, ki a Hanggal viselős, általam jelenik meg a tudás. A felfoghatatlan és megismerhetetlen lényekben létezem. Észlelés és tudás vagyok, aki a Gondolat révén megszólal a Hangban. Én vagyok a valódi Hang. Mindenkiben megszólalok, s ők tudják, hogy utódok lakoznak bennem.2 Én vagyok az Atya Gondolata, s általam terjed a Hang, vagyis az örökkévaló dolgok tudása. A Mindenség Gondolataként létezem. Csatlakoztam a megismerhetetlen és felfoghatatlan gondolathoz. Én voltam az, aki megnyilatkoztam mindazokban, akik ismernek engem, mert én mindenkihez csatlakoztam a rejtett Gondolatban és egy magasztos Hangban.

S a láthatatlan Gondolatból egy Hang szól, mely mérhetetlen, mivel a Mérhetetlen Lényben lakozik. Titok ez; a Felfoghatatlan Lény nem szab határt neki. Láthatatlan mindazok számára, akik láthatók a Mindenségben. Fény ez, mely a Fényben lakozik. Mi elszakadtunk a látható világtól, mert üdvözültünk a rejtett bölcsességben, melyet a felfoghatatlan és felmérhetetlen Hang közölt. S ő, aki bennünk rejlik, gyümölcseivel rója le hódolatát az Élet Vizének.

S akkor a Fiú, a minden tekintetben tökéletes – vagyis a Szó, aki ama Hang által keletkezett, aki elsőként hagyta el a magasságokat, aki őrizte magában a Nevet; aki egy Fény; (e Fiú) feltárta az örökkévaló dolgokat, s így minden ismeretlen tudottá vált. Föltárta a dolgokat, melyeket nehéz megmagyarázni, s a dolgokat, melyek titkosak, s hirdette az igét azoknak, akik a Csendben és az Első Gondolatban lakoznak. Megmutatta magát azoknak, akik a sötétségben lakoznak, és elmagyarázta magát azoknak, akik a mélységben lakoznak. Azoknak, akik a rejtett kincsekben lakoznak, kimondhatatlan titkokról beszélt, és elismételhetetlen tanításokat adott mindazoknak, aki a Fény Fiaivá lettek.

A Hang, mely Gondolatomból származott, három állandóként létezik: Atya, Anya és Fiú. A Hangzás, amely érzékelhető, magában foglal egy Szót, amely minden dicsőséggel ékes, és három férfi-jellege, három ereje és három neve van. Ezek egy négyszögekből álló triádhoz hasonlóan léteznek titkon a Megnevezhetetlen Lény Csendjében.

Egyedül ő keletkezett, vagyis a Krisztus. S én voltam az, aki a Láthatatlan Szellem dicsőségeként felkentem őt a jósággal. A harmadikat egyedül hoztam létre az Aiónok fölötti örök ragyogásban, eleven vizemben, vagyis a ragyogó fényben, mely körülveszi őt, aki először lépett ki ama dicsőséges Aiónok fényére, s e ragyogó fényben lakozik rendületlenül. Ő saját Fényében állt, mely körülveszi őt, aki a Fény szeme, mely dicsőségesen rám ragyog. Aiónokat adott minden Aión Atyjának, aki én vagyok, az Atya Gondolata, vagyis Barbelo, a tökéletes dicsőség és a mérhetetlen Láthatatlan Lény, aki rejtett. Én vagyok a Láthatatlan Szellem képmása, s általam öltött alakot a Mindenség, s én vagyok az Anya is, épp úgy, miként a Fény is, melyet ő Szűznek nevezett, ő, kinek neve Meirothea, a titokzatos Anyaöl, a határokat nem ismerő, mérhetetlen Hang. Akkor a tökéletes Fiú megmutatkozott Aiónjanak, akik miatta jöttek létre, s ő kinyilatkoztatta és magasztalta és trónra emelte őket, s állt a ragyogásban, mellyel dicsőítette önmagát. Az Aiónok áldották a tökéletes Fiút, a Krisztust, az Istent, aki önmaga által keletkezett. S magasztalták, mondván: – Ő az! Ő az! Az Isten Fia! Az Isten Fia! Ő az, ki létezik! Az Aiónok Aiónja! Látá az Aiónokat, melyeket létrehozott! Mert te vagy az, aki teremtettél, saját vágyad nyomán. Ezért magasztalunk téged: ma mó ó ó ó eia ei on ei! Az Aiónok Aiónja! Az Aión, melyet ő adott!

Akkor az Isten, aki létrejött, még életerőt adott nekik, melyre támaszkodhatnak, s elhelyezte őket. Az első erőt az első Aión, Armedon-Nousanios-Armozel3 fölé; a másodikat a második Aión, Phaionios-Ainios-Oroiael fölé; a harmadikat a harmadik Aión, Mellephaneus-Loios-Daveithai fölé; a negyediket a negyedik Aión, Mousanios-Amethes-Eleleth fölé. íme, ezek az Aiónok, melyeket az Isten, aki létrejött – vagyis a Krisztus – teremtett. Ezek az Aiónok dicsfényeket fogadtak magukba és bocsátottak ki. Ezek a magasztos gondolkodásúak tűntek föl először, s mindegyik Aión miriád glóriát bocsátott ki a kifürkészhetetlen fénybe, s mindannyian együtt áldották a Tökéletes Fiút: az Istent, aki létrejött.

Akkor szó kélt Elelethtől, a nagy Fénytől, mely ekképp hangzott:

- Király vagyok! Ki tartozik a Káoszhoz, s ki tartozik az alvilághoz?

Abban a pillanatban Fénye megjelent, elősugárzott, felruházva az Epoinoiával. A Hatalmak hatalmai nem hódoltak neki, s rögtön megjelent ott a hatalmas Démon, aki az alvilág és a Káosz legmélyebb része fölött uralkodik: ő formátlan és hiányzik belőle a tökéletesség, de ennek ellenére rendelkezik a sötétségben született lények dicsőségével. Nos, őt Saklasnak, vagyis Samaelnek vagy Yaldabaothnak nevezték. Őt, aki erőre tett szert, amit az ártatlantól (Sophia) ragadott el; őt, aki először legyőzte Sophiát, az alászállt Fény Epinoiáját, és rabolt tőle, akitől eredetileg származott.

Amikor a Fény Epinoiája megtudta, hogy Yaltabaoth különb rangért könyörgött a Fénynek, amely más, mint az övé (Epinoiáé), annak ellenére, hogy nála (Epinoiánál) alacsonyabban állt, akkor így szólt:

- Adj nekem másik rangot, hogy menedékem lehessél, nehogy a zűrzavarban maradjak mindörökre.

S szavai hatására a dicsőség egész házának rendjében megállapodtak. Megáldották őt, s nagyobb méltóságra emelték. S a hatalmas Démon aiónokat kezdett el teremteni, a valódi Aiónok hasonlatosságára, csakhogy ő a saját erejéből tette ezt.

Ekkor titokban én is kibocsátottam a Hangom:

- Elég! Hagyjátok abba, ti, akik az anyagon tapodtok, mert nézzétek, lemegyek a halandók világába, ama részem kedvéért, mely ott van, attól az időtől kezdve, hogy az ártatlan Sophia, aki alászállt, legyőzetett. Jövök, hogy keresztezhessem céljukat, melyet a Sophia révén megnyilvánuló lény (Sakla) megszabott. Mindenki nyugtalan lett, aki a megismerhetetlen Fény házában lakozott, s a mélység reszketett. A tudatlanság Első Nemzője uralkodott a Káosz és az alvilág fölött, és embert teremtett az én hasonlatosságomra. De nem sejtette, hogy az ember az ő halálos ítéletét jelenti, sem azt, hogy mekkora erő lakozik benne, íme, most alászálltam, és elértem a Káoszt. S együtt voltam az enyéimmel, kik ott találtattak. Bennük rejtezem, megerősítem őket, formát adok nékik. S [...] a mai napig, [...] azok, akik [...], vagyis a Fény Fiai előtt.

Én vagyok az Atyjuk, s elmondok nektek egy kimondhatatlan és át nem adható titkot Előzetes Gondolatomból:

- Minden bilincset széttörtem értetek, s az alvilági démonok láncait, melyek tagjaimat béklyózták, elszakítottam. Lerontottam a sötétség magas falait, és ama könyörtelenek erős kapuit bezúztam, rácsaikat összetörtem.(4) S a gonosz Erőt, és a lényt, aki rátok sújt, és azt, aki akadályoz titeket, és a Zsarnokot és az Ősellenséget, és a Királyt és a jelenlevő Ellenséget, mindezeket elmagyaráztam az enyéimnek, akik a Fény Gyermekei, hogy elpusztíthassák mindegyiket, s megszabadulhassanak minden béklyótól, s beléphessenek arra a helyre, ahol eredetileg voltak.

- Vagyok az első lény, aki alászálltam hátrahagyott részem, vagyis a Szellem miatt, mely most a Lélekben lakozik, de az Élet Vizéből és a titkos keresztelőből5 származott. S én az Arkhónokkal és Fejedelmekkel együtt beszéltem. Mert leereszkedtem szavuk mélységein túlra, és elmondtam titkaimat az enyéimnek – a rejtett titkot. A béklyók lehulltak, s az örök felejtés eltöröltetett. S én gyümölcsöt érleltem bennük: az Örökkévaló Aión, a házam és az Atyjuk Gondolatát. Alászálltam azokhoz, akik kezdettől fogva az enyéim voltak, elértem hozzájuk, s szétszakítottam az első köteléket, mely rabbá tette őket. Akkor minden ragyogott bennem, s én létrehoztam egy formát ama Fények számára, melyek bennem vannak kifejezhetetlenül. Ámen.

Protennioa tanítása (§1)

Vagyok a Hang, mely a Gondolatom által született, mert én vagyok ?Ő, aki szizigetikus6″ mivel engem a ?Láthatatlan Lény Gondolatának hívnak, mivel a nevem: ?Változatlan Hang”, és a nevem: ?Ő, Aki Együttálló”.

Egyedülvalóként szeplőtlen vagyok. Én vagyok a Hang Szülőanyja, mely sokféleképpen beszél, és teljessé teszem a Mindenséget. Én vagyok az, akiben a tudás lakozik, az örökkévaló dolgok tudása. Én vagyok az, aki elviszem a Hang Szavát azok füléhez, akik megismertek engem, vagyis a Fény Gyermekeihez. Most másodízben jöttem el, és női formában beszéltem velük. Szólok majd ennek az Aiónnak a közelgő végéről, s tanítom nekik az eljövendő Aión kezdetét, azét, mely örökkévaló, melyben külsőnk átformáltatik. Meg fogunk tisztulni ama aiónok-ban, melyekben megnyilvánultam férfi-voltom képmásának Gondolataként. Letelepedtem köztük, kik méltók változatlan Aiónom Gondolatára.

Mert elmondom nektek ezen Aión egy titkát, s szólok a benne rejlő erőkről. A születés felkiált, az óra órát nemz, a nap napot. A hónapok megmutatják a következő hónapot. Az idő körbejár, időt követve. Ez az Aión ily módon lett megteremtve s fölmérve. S rövid volt, mert egy ujj elengedett egy ujjat, s egy ízület elvált egy ízülettől. Amikor a nagy Fejedelmek felismerték, hogy eljött a beteljesedés, s így a pusztulás ideje is – miként a szülő nő tudja a vajúdás kínjai között, hogy közel már az idő – akkor felsejlett a romlás. Remegtek mind az alkotóelemek, rázkódott az Alvilág fundamentuma s a Káosz boltozata, hatalmas tűz gyúlt bennük, a sziklák s a földek reszkettek, mint a szélfútta nád. A Végzet útjait s a házak vándorait7 szörnyű mennydörgés rémítette meg. A Hatalmak trónusait megzavarták, mert fölborították azokat, s Királyukat félelem fogta el. A Sors útjain járók8 kitöltvén előírt idejüket pályájukon, így szóltak a Hatalmakhoz:

- Mi ez a zavar és rázkódtatás, melyet a felsőbbrendű Hangból formált Szavak okoztak nekünk? S megrendült egész lakhelyünk is, felemelkedő pályánk köre elpusztult, s az ösvény, melyen járunk, s amely Első Nemzőnkhöz visz föl minket, megszűnt létezni számunkra. Erre a Hatalmak így válaszoltak:

- Mi is tanácstalanok vagyunk, mi sem tudjuk, ki a felelős érte. De emelkedjetek föl, s menjünk föl Első Nemzőnkhöz, s kérdezzük meg őt.

A hatalmak mind összegyűltek és fölmentek az Első Nemzőhöz, így szóltak hozzá:

- Hol van dicsőséged, mellyel dicsekedtél? Nem hallottuk-é, hogy így beszélsz: ?Én vagyok az Isten, a ti Atyátok, én vagyok a ti nemzőtök, s nincs senki más rajtam kívül? Íme, most megjelent a Szó, mely ama Aión láthatatlan Hangjához tartozik, akit mi nem ismerünk. Most mi magunk sem tudjuk, kihez tartozunk, mert a Szó, melyet hallottunk, idegen nekünk, s mi nem ismerjük, nem tudjuk, honnan ered; félelmet hozott körünkbe, s elgyengíti karjaink erejét. Sírjunk és gyászoljunk tehát keserves könnyekkel! S rögtön meneküljünk, mielőtt erővel fogságba ejtenének minket, s levinnének az alvilág mélyére. Mert bilincseink meglazításának9 ideje immár elközelgett, az idők véget értek, a napok elfogytak, és a mi időnk betelt. Elérkezett a saját pusztulásunk fölötti könnyek ideje, s elragadhatnak bennünket ama helyre, melyet nem10 ismerünk. Mert a fa, melyből kinőttünk, a tudatlanság gyümölcsét és leveleit hordozza, melyekben halál lakik, és sötétség rejlik ágainak árnyékában. Elámítva és kéjjel szüreteltünk róla, s így lett a tudatlan Káosz lakhelyünk. Mert íme, még ő, akivel dicsekedünk, születésünk Ősi Előidézője sem ismeri ezt a Hangot.

- Most tehát, ó, Gondolat Gyermekei, figyeljetek rám, a könyörületes Anya Hangjára, mert méltóvá lettetek a titokra, mely az Aiónok előtt nem tárult fel, s így tökéletessé lesztek. Ennek az Aiónnak és a gonosz életnek vége elközelgett, s most pirkad ama Aión hajnala, melyben nem lesz változás többé.

- Androgün vagyok; egyszerre Atya és Anya, mert önmagammal egyesülök. Önmagammal egyesülök, és azokkal, akik szeretnek engem, és egyedül miattam áll szilárdan a Mindenség. Én vagyok az Anyaméh, mely formát ad a Mindenségnek, azáltal, hogy megszüli a Fényt, amely sugárzón ragyog. Én vagyok az eljövendő Aión, a Mindenség beteljesedése, vagyis Meirothea, az Anya dicsősége. Én viszem a Hang Szavát azok fülébe, akik ismernek engem.

- S én elhívlak benneteket a magasztos, tökéletes Fénybe, s mikor beléptek, felmagasztaltattok azok által, kik dicsőséget hirdetnek, s trónra emeltettek azok által, kik királlyá tesznek. Az öltöztetők felöltöztetnek, a keresztelők megkeresztelnek titeket, s magasztosan fogtok ragyogni, mint kezdetben, mikor még Fény voltatok.

Elrejtőztem mindenkiben, s feltárultam bennük, s minden értelem engem keresett és vágyott reám, mert én formáltam ki a Mindenséget, mikor még alaktalan volt. S formáikat más formákká alakítom, míg el nem jön az az idő, mikor a Mindenség formát kap. Általam keletkezett a Szó, s én leheltem lélegzetet az enyéimbe. Beléjük plántáltam az örökkévaló Szent Szellemet. Fölemelkedtem, s beléptem saját Fényembe. Odaléptem sarjaimhoz11, s letelepedtem a szent Fény Gyermekei közé. S visszavonultam lakhelyükre, mely [...] dicsőséges lett [...] Ámen.

Heimarmeneről (§2)

Vagyok a Szó, mely a kimondhatatlan Csendben lakozik. A tiszta Fényben van lakhelyem, s egy Gondolat nyilvánult meg, és lett érzékelhetővé a [...] magasztos Anya Hangja által, habár egy fiú utód támogat engem és szolgál alapzatomul. [...] És a Hang kezdettől fogva létezik a Mindenség alapjaiban. Van egy Fény, mely rejtve lakozik a Csendben, és elsőként jelent meg. Míg az Anya önmagában létezik mint Csend, addig egyedül én vagyok a Szó, megfejthetetlen, romolhatatlan, mérhetetlen, felfoghatatlan. A Szó egy rejtett Fény, mely az élet gyümölcsével terhes, és a láthatatlan, tiszta, mérhetetlen forrásból kiárasztja az Élő Vizet, vagyis az Anya dicsőségének megismételhetetlen hangját, Isten gyermekének dicsőségét; egy rejtett Értelemtől származó hímnemű Szűz, vagyis a Mindenség elől rejtőző Csend, mely megismételhetetlen, mérhetetlen Fény, a Mindenség forrása, az egész Aión gyökérzete. Ez az alap hordozza az Aiónok minden tevékenységét, mely a hatalmas dicsőséghez tartozik. Ez minden alapzat alapja. Ez az erők lehelete. Ez a három örökkévaló szeme, mely a Gondolatból származó Hangként létezik. Ez egy Hangból származó Szó, melyet azért küldtek, hogy megvilágosítsa azokat, akik sötétségben élnek.

- Íme, lássátok! Feltárom nektek titkaimat, mert testvéreim vagytok a hitben, s ti meg fogjátok ismerni azokat [...] melyek a [...] kifejezhetetlen [...]

- Elmondtam nekik minden titkomat melyek a kimondhatatlan, kifejezhetetlen Aiónokban rejlenek. Megtanítottam nekik a titkokat a tökéletes Értelemben létező Szó révén, s én a Mindenség alapzatává lettem, és hatalommal ruháztam fel őket.

- Másodszor Szavaim Hangjaként jöttem el. Formát adtam azoknak, akik formát öltöttek, míg el nem jön beteljesülésük.

- Harmadízben sátraikban12 nyilatkoztam meg, mint a Szó, hozzájuk hasonló alakban. S mindenki öltözékét hordtam, s elrejtőztem bennük, s ők nem ismerték föl azt, akitől a hatalmam származik. Mert én ott vagyok minden Királyban és Hatalomban, és az Angyalokban, s minden mozgásban, mely az anyagban megnyilvánul. Elrejtőztem bennük, míg meg nem nyilatkozhatom hitbéli testvéreim előtt. A Hatalmak egyike sem ismert fel engem, bár én munkálkodom mindegyikükben. Inkább azt képzelték, hogy ők teremtették a Mindenséget, mivel tudatlanok voltak, s nem ismerték saját eredetüket, a helyet, ahonnan származnak.

- Én vagyok a Fény, mely beragyogja a Mindenséget. Én vagyok a Fény, amely örvendezik hitbéli testvéreinek, mert leszálltam a halandók világába a Szellem miatt, mely megmarad abban, aki alászállt és a gyanútlan Sophiától származott. Jöttem és megszabadítottam [...] és mentem [...] mellyel előzőleg rendelkezett és adtam neki az Eleven Vízből, amely megszabadítja őt a Káosztól, mely az egész mélységet betöltő végtelen sötétségben rejlik – vagyis a testi, lelki gondolatoktól. Mindezeket én vettem magamra. S megszabadítottam őt e gondolatoktól, és felöltöztettem egy ragyogó Fénybe, vagyis az Apaság Gondolatának ismeretébe.

Elvittem őt azokhoz, akik köntösöket adnak: Yammonhoz, Elassohoz, Amenaihoz, akik az egyik fénypalásttal borították a testét; s elvittem őt a keresztelőkhöz: Micheushoz, Micharhoz, Mnesinoushoz, akik megkeresztelték őt, megmerítvén az Élet Vizében. S elvittem őt a koronázókhoz: Barielhez, Nouthanhoz, Sabenaihoz, akik megkoronázták őt a dicsőség trónusáról. S elvittem őt a magasztalókhoz: Ariomhoz, Ellenhez, Pharielhez, akik magasztalták őt az Apaság dicsőségével. S azok, kik elragadnak: Kamaliel, [...]anen, Samblo, a nagy szent Égi Fények szolgái – elragadták őt, s elvitték Atyáinak fénylő lakhelyére. S az Anya Fényétől, az Ősgondolattól megkapta az Öt Pecsétet, és megengedték neki, hogy részt vegyen a megismerés misztériumában, s ő Fénnyé lett a Fényben.

- Így most [...] bennük lakoztam, mindegyikük alakjában. A Hatalmak azt gondolták, én vagyok az ő Krisztusuk. Bár azok közül, akiknek megmutatkoztam mint Fény, elkerültem az Arkhónokat. Én vagyok az ő szeretett lényük, mert ott felöltöztem, mintha az Első Nemző Fia lennék, s olyan lettem, mint ő, míg véget nem ért uralma, mely a Káosz tudatlansága volt. Az Angyalok között az ő képmásukként nyilatkoztam meg, és a Hatalmak között úgy, mintha egy lennék közülük, s az Ember Fiai között úgy, mintha magam is az Ember Fia lennék, bár én mindenki Atyja vagyok.

Elrejtőztem mindegyikükben, míg föl nem fedtem magam híveim előtt, akik az enyéim, s tanítást nem kaptak a kifejezhetetlen előírásokról és hitbéli testvéreikről. Ám ezek, vagyis az Atya törvényei kifejezhetetlenek minden Uralkodó és minden kormányzó Hatalom számára, s ez alól a Fény Fiai az egyetlen kivételek. Ezek ama dicsőségek, melyek nagyobbak minden dicsőségnél, vagyis az Öt Pecsét, melyet az Értelem tesz teljessé. Ő, aki birtokolja e nevek Öt Pecsétjét, ledobta magáról a tudatlanság condráit, s ragyogó fénybe öltözött. És semmi olyant nem fog látni, ami a Hatalmakhoz tartozik. Az ilyen személy előtt a sötétség szétoszlik, és a tudatlanság elpusztul. A teremtmény gondolkodása, mely szétszórt, egyetlen jelenséggé áll össze, és a sötét Káosz szertefoszlik és [...] és a [...] elérhetetlen [...] azon belül [...] míg ki nem nyilvánítom magam hitbéli testvéreim előtt, s míg örökkévaló királyságomban össze nem gyűjtöm mindannyiukat. S kihirdettem nekik a kimondhatatlan Öt Pecsétet, hogy bennük lakozhassam, s ők énbennem. Ami engem illet, én magamra öltöttem Jézust. Elhoztam őt az elátkozott fától, s elhelyeztem őt Atyjának lakhelyein. Akik őrködnek13 ama helyek fölött, nem ismertek föl engem. Mert én korlátozhatatlan vagyok leszármazottaimmal együtt, s magvaimat, melyek az enyémek, elhelyezem a Szent Fényben, a felfoghatatlan Csendben. Ámen.

A Jelenség sza vai (§3)

A háromalakú ősgondolat 3 részben A Tökéletes Tudású Atya által írt Szentirat.

(fordította Bánfalvi András)

Fordítói jegyzetek

Források:

/GS/: Bentley Layton: The Gnostic Scriptures. Doubleday, 1987

/BH/: Gerd Lüdemann ?Martina Jansen (übers.):Bibel der Haretiker: die gnostischen Schriften aus Nag Hammadi. Radius,Stuttgart, 1997.

A háromalakú Ősgondolat végső formájában sethiánus befolyásokat mutató barbelonita értekezésnek tűnik. Feltételezhetjük, hogy meglehetősen bonyolult keletkezéstörténete van, és végső formáját Kr. u. 200 körül, vagy később nyerte el. Így tehát durva közelítéssel egyidejűnek tekinthetjük a János titkos könyvével, melyre bizonyos érdekes vonatkozásokban hasonlít is. A mű vélhetően egy ideig görögül maradt fenn, végül azonban koptra fordították, és utat talált a Nag Hammadi-i könyvtár XIII. kódexébe.

A háromalakú Ősgondolat filozofikus és apokaliptikus elmélkedés a történelem és világmindenség természetéről. A mű a gnózis mennyei megváltójának, az Ősgondolatnak (Protennoiának) három alászállását hirdeti, aki valójában Barbelo, az Atya Első Gondolata. Az irat három, alcímmel ellátott részre oszlik, melyek a mennyei megváltó egy-egy alászállását írják le. Protennoia először mint Atya vagy Beszéd jelenik meg; másodszor mint Anya vagy Hang, harmadszor mint Fiú vagy Logos (Szó). Minden egyes rész további három szakaszra bontható: először egy aretalógia ?vagyok a …”, másodszor egy tanítás bemutatása (sorrendben: kozmogóniai, eszkathológiai és szoteriológiai) és harmadjára egy lezáró kinyilatkoztatás. A traktátus azt hirdeti, hogy Protennoia az Atya Gondolata, aki minden lény előtt született, akinek három neve van, és mégis önmagában, egyetlenként létezik. A világmindenség minden szintjén jelen van; ő a kinyilatkoztató-feltáró, aki felébreszti az alvókat, aki emlékezésre szólít, aki megment. Az isteni Ősgondolat, a Fény és Élet birodalmából történő három alászállásában megváltást hoz a halandóság bukott világába a tudás és az ?Öt Pecsét” révén.

Külön említést érdemel még az a kérdés is, kereszténynek tekinthető-e az irat, vagy sem. A ?Krisztus” név felbukkan néhányszor. A háromalakú Ősgondolat második, eszkathológiai része és a szinoptikus evangélium (Márk 13. és a párhuzamos helyek) illetve Pál I. levele a Korinthusbeliekhez 15. része közötti hasonlóságok rendkívül érdekesek, nemkülönben a Fiúról és a Logosról szóló harmadik rész és a János evangélium közöttiek.

Lehetséges, hogy A háromalakú Ősgondolat részben ezeket az újtestamentumi forrásokat tükrözi. Mégis nagy a valószínűsége, hogy a traktátust később keresztény szempontból átdolgozták.

1. ?Egyenes tartással járok”, utalás arra, hogy ?Megváltóként jelenek meg a látható világokban”. [GS]

2. A mondatot [GS] alapján fordítottam.
3. Az aiónok neveit [GS] szerint, kötőjeles formában adom meg, nem pedig felsorolásként. Lehetséges, hogy az aiónok elhelyezését nem térben, hanem átvitt értelemben kell értenünk. Tehát ?fölé helyezte”, azaz megbízta az irányításával.
4. Ezt a két mondatot [BH] szerint fordítottam.
5. ?Titkos keresztelőből”, szó szerint: ?a titkos alámerülésből”
6. Szüzügia: csillagászati fogalomként három égitest egyvonalba kerülését, tehát együtt- vagy szembenállását jelenti. Tágabb értelemben kapcsolat, összetartozás, kötődés.
7. ?A házak vándorait”, feltehetően a bolygókról van szó, és ebben az esetben a Végzet említése a mondat elején asztrológiai utalás.
8. A Sors útjain járók: a bolygók. [ GS ]
9. ?Bilincseink meglazításának ideje”, a Hatalmak által az Emberiségre rakott bilincsekről van szó. [GS]
10. A tagadószócskát /GS/ alapján írtam a szövegbe
11. ?Odaléptem sarjaimhoz”, tulajdonképpen “végigmentem az ágamon”. Mintha egy Életfa képe sejlene föl a szöveg mögött.
12. ?A sátraikban”, a sátor az emberi test, a belső ember lakóhelye. [GS]
13. ?Az ott őrködök”, vagyis az Arkhónok. [GS]

A filmkészítők általában megrendítő jelenetekkel szemléltetik az ember fogoly voltát és az abból következő tehetetlenségét. E film rendezője azonban mézesmázos jeleneteket tár a szemünk elé, melyek a film elején olyan bosszantóan unalmasak, hogy a közönségnek az az érzése, eltévesztette a vetítőtermet. A képsorok jellege azonban hamarosan megváltozik: a nézőt magával ragadja a mai ember életéről szóló darab, s hamarosan az is világossá válik számára, hogy ő maga is e színmű részese.
Truman (true man = igazi ember) egy szép villanegyedben lakik. Minden reggel, amikor munkába indul, ugyanazok az emberek üdvözlik, ugyanaz a kutya ugrik fel rá, s ugyanaz a közlekedési helyzet várja. Ez hétköznapjainak szokásos eseménysora. Egy apró közjáték hatására azonban fölmerül benne, hogy valami mégsincs egészen rendben. Amikor fölfedezi, hogy tulajdonképpen a közhelyszerű élet foglya, felgyorsul a cselekmény. A meghitt, barátságos mindennapi élet egy ?magasabb erő? hideg számításának bizonyul. Truman ugyanis egy napi huszonnégy órán át, élőben sugárzott tévésorozat főszereplője. Bárki együtt élheti át vele örömeit és fájdalmait; mindenki nézheti őt, csak éppen ő maga nem sejt erről semmit. A rendező pedig, hogy a műsor zavartalanul folytatódhassék, minden óvintézkedést megtesz, hogy főszereplőjét kézben tarthassa. Még a város lakói is csak segédszínészek Truman ?életében?. Mindent, ami csak történik, a rendező határoz meg; a következményeket előre kiszámítják, és az esetleg szükségessé váló kiigazításokhoz kellő eszközök is készenlétben állnak.

REPEDÉSEK A ?VALÓSÁGON?

Trumant egy lány szavai bírják felfedezőútra. Mikor ugyanis a lány találkozik vele, és megmondja neki, hogy csak visszaélnek és a bolondját járatják vele, a rendező azonnal elfogatja és elvezetteti a nőt. Trumanban erre fölébred a gyanakvás, s megpróbál elmenekülni. A rendező ? ?aki? tulajdonképpen az aurikus lény ragyogó megszemélyesítője ? tüstént válaszlépéseket tesz, s megpróbálja főszereplőjét visszatartani. Ám Truman végül is túljár az eszén.
Fölülről látható a ?játéktér?: a tóparti díszletváros, melyet égboltként átlátszó harang borít. E zárt létterületen minden mesterséges: a napsütés, a szél, még az eső is. Miután a menekülő Truman kiállja a próbákat, kis vitorlás csónakjának orrárbóca beleütközik az ?égboltba?, és belyukasztja azt! A néző ekkor fölsóhajt a megkönnyebbüléstől. Truman kikecmereg lélekvesztőjéből, felhág egy lépcsőre, majd a rendező rimánkodása ellenére is nekiindul, a KIJÁRAT feliratú ajtón elhagyja a látszatvilágot, és kilép ? a Valóságba.
A korábban talányos, érthetetlen világ hirtelen átláthatóvá válik. S vajon nem pontosan ugyanez zajlik-e le a legtöbb nézőben is? Truman nem egy szörnyeteg markában vergődő királyfi, sem nem csirkefogó, aki rászolgált a büntetésre, hanem nagyon is hétköznapi ember, akárcsak mi magunk. Mindazonáltal főszerepet játszik abban a mikrokozmikus drámában, amelybe az ember ? bukásával ? belekeveredett.
A média, főképp a televízió és a világháló adatok tömkelegével látja el a mai embert. De vajon ki képes ebben a helyzetben ? a képek és hírek áradatában ? megkülönböztetni az igazságot a hazugságtól? Ez az információözön ugyanis mindinkább eluralkodik a modern életen. A címzett viszont ebből csak azt fogja fölismerni és használni, ami utat képes találni a tudatához. Ami nem illik össze vele, az eltűnik a tudatalatti szemétkosarában, hogy aztán majd valamikor újra felbukkanjon ? még nagyobb zűrzavart okozva.

A LÁTSZAT CSAL

A látszólagos valóság és a látszólagos valótlanság e keretei közt kell kiutat keresnünk. De hogy meg tudjuk találni, képesnek kell lennünk fel is ismerni azt. Belső vezérfonallal kell rendelkeznünk, Ariadné fonalával, mely elvezet személyiségünk útvesztőjének kijáratához. Truman megragadta ezt a fonalat, s követte is egészen a végéig.
A mindegyre erősödő Vízöntő-hatás következtében az anyagi világ értékei és mértékei egyre inkább érvényüket vesztik. A nagyvilág eseményei szédületes sebességgel vágtatnak el mellettünk, kirántva ezzel alólunk a sziklaszilárdnak hitt valóság talaját. A kép, amely az ember szeme előtt csillog, mindössze csalóka álomkép; az úgynevezett valóság nem más, mint jól szervezett látszat.
Azok a fiatalok pedig, akik éppen ide, a szertefoszló szabályok és felbomló értékek korába születtek bele, ezért gyakran gyámoltalanul ki vannak szolgáltatva a látszatvilágon élősködő erőknek. A valóság egyre kevésbé fogható meg, illetve fel. Elmosódik a határ az anyagi világ, valamint a képzelet és ábránd virtuális, azaz látszólagos valósága között.
A filmben e látszatvalóságot te-remtője, Christoph irányítja, aki egy óriási stúdióból ötezer kamera segít-ségével követi és közvetíti a szám-talan néző képernyőjére Truman életét. Ő irányítja a Truman környe-zetét alkotó színészek szavait és tetteit is: a feleségéét, a közeli barátét és bizalmasét, a szomszédokét és még sokakét.

CSAK TE VAGY VALÓDI!

Jó néhány élmény fokozatosan ráébreszti Trumant, hogy világában valami nagyon nincs rendben. E fájdalmas folyamat során lassan fölismeri, hogy csupán bábu a rendező ? a felettes én ? kezében.
?Ha legbelül tényleg elhatározná magát, hogy megtalálja az igazságot, nem tudnánk útját állni? ? mondja Christoph, aki mindent megpróbál, hogy fogva tartsa Trumant. ?Hát semmi sem volt valódi?? ? kérdi a főszereplő a ?teremtőjét?. Mire a válasz: ?Te valódi voltál.?
Ez a film sokakat lelkük mélyéig nyugtalanná tett. ?Elfogadjuk a világ valóságát, melyet kínálnak nekünk? ? mondja Truman ?teremtője?. Ám aki e nyugtalanságtól hajtva valódi önismeretet keres, az ? akárcsak Truman ? beleütközik mindaddig teljesen elfogadott ?valóságának? határaiba. Az egyetlen valódi dolog maga a tapasztalatai tüzében tisztuló ember. ?Úgy érzem, mintha az egész világ körülöttem forogna? ? mondja Truman. De aki ? mint ő ? határsértővé vált, az mélyebb valóság után kutat, mely örök, és nem korlátozza tér és idő. Hagyja a régi házat összeomlani, s kész arra, hogy az ősi falakat lerombolja.
A filmnek másik vonatkozása is van. A világhálón három éve létezik egy honlap; aki felkeresi, egy fiatal amerikai lányt láthat. Kétpercenként felvillan egy kép a lány hétköznapi, ?igazi? életéből. Két Internet-kamera fényképezi éjjel-nappal otthonát, és közvetíti azok számára, akik látni kívánják nyilvánossá tett magánéletének képeit. ?Meg akarom mutatni az embereknek, hogy amit a televízióban látnak, az nem a valóság. Én vagyok a valóság? ? mondja az ifjú hölgy és hozzáteszi: ?Mivel az embereket sokszor követi kamera, meg szeretném mutatni, hogy ettől a magánéletem még nincs megtámadva. A gondolataim még mindig az enyémek maradnak.? Akárcsak a filmben, itt is a nyilvánosság elé tárják a magánéletet. Csakhogy ebben az esetben a szereplő szabad akaratából vállalta szerepét. Abból indul ki tehát, hogy ő maga a valóság, ám igazából csak egy újabb börtönt épít a már meglévőn belül.

George Orwell 1949-ben megjelent tudományos-fantasztikus regénye, az 1984, mintha kezdene valósággá válni. A Die Weltwoche című svájci hetilap 1999. február 18-i tudósítása szerint Nagy-Britanniában már négyzetkilométerenként egy kamera szolgáltat információkat a rendőrség számára. A londoni Newham-ben 150 kamera őrködik szakadatlanul az utcák és terek fölött. A lakók és az arra járók arcát számítógép rögzíti, hogy bűncselekmény vagy rendbontás esetén a rendőrség gyors eredményt érhessen el. Baltimore-ban minden útkereszteződést két felvevőgép ellenőriz. Az amerikai napközikben ipari kamerákat használnak, hogy a szülők ? ha úgy kívánják ? otthon tudomást szerezhessenek utódaik öröméről-bánatáról. Az aggódó szülők ugyanakkor azt is ellenőrizhetik, hogy a személyzet tartja-e magát a megállapodásokhoz. Mindezen készülékek az úgynevezett átlátható társadalom kialakulását hivatottak elősegíteni.

FALAK AZ ÉLETÜNKBEN

Az ember által épített falak igen különböző formájúak lehetnek, és a legkülönfélébb anyagokból épülhetnek föl. A látható és láthatatlan falak finomanyagi erőkből is állhatnak. Látható falakat a világ minden táján találhatunk. Az ember azon kívánságát elégítik ki, hogy a sokaságban elkülönítsen és ezáltal védetté tegyen egy ?egységet? ? amely egység persze kizárólag önmaga igényeinek tesz eleget. Így épít magának börtönt az ember.
A látható falaknál vastagabbak a gondolati falak, melyeket az emberek emelnek egymás közé. Ezek jobban elválasztják a népeket és nemzeteket, mint a kőből épült falak. Eszmerendszerek, világnézetek, környezeti rendszerek éppúgy áthidalhatatlan határt képeznek ember és ember között, mint a ? látszólag ? különböző vallások.
Ám most, hogy közeledik a huszadik század vége, mind több ember töri át a rájuk kényszerített igaz-ság falait. Az élet értelmét keresik ? saját magukban. Az önmegvalósítást keresik, és fájdalmas tapasztalatok árán kell felismerniük, hogy e világ foglyai, mert annak részét képezik: belőle valók.

ISTEN VALÓSÁGA A TÖKÉLETES IGAZSÁG

Minden kor gnosztikusai rámutattak, hogy földi életünk ? a dialektika ? valósága és az isteni valóság két egymástól teljesen elválasztott életterület. Az elválasztottság onnan ered, hogy a földi létállapot híján van a valódi ismeretnek, s ezért alá van vetve a halálnak. Csak az igaz(i) ember (?true man?) képes a megsejtett isteni valóságot valóra váltani.
?A hit jogosít fel arra, hogy a helyes irányú törekvéssel a határon tartózkodhassunk. A hit erő, hatalmas képesség. Erő, mely kapcsolatba hoz bennünket azokkal a dolgokkal, amelyeket még nem látunk és nem birtokolunk. A hitnek e bősége, ez a hiterő bennünket is át akar húzni, belevonni, áthozni. Az Ábrahám névben és a Styx folyó révészének képében ugyanez a gondolat rejlik.?*
Ezzel az irányulással tárja fel a kereső ember az új valóságba vezető ajtót.

Commenius – Didactika Magna

Comment: kevesen tudják róla, de a mai oktatás alapjait neki köszönhetjük, és nem mellékesen elég sok időt töltött Magyarországon

Néhány évvel ezelőtt kiállítás nyílt Hágában, a holland királyi könyvtárban
?A Rózsakereszt kiáltványa ? Négy évszázad élő hagyomány? címmel.
A nyilvánosság előtt számos eredeti gnosztikus, rózsakeresztes iratot mutattak be, amelyeket erre az alkalomra különböző európai országokból gyűjtöttek össze.
Hasonló kiállításokat rendeztek korábban Oroszországban, Németországban és Olaszországban is.

Ezek a rendezvények is annak a növekvő érdeklődésnek a gyümölcsei voltak, amely a Rózsakereszt iránt korunkban megnyilvánul, és amelyről elmondható, hogy mindig is foglalkoztatta az embereket.

Vajon mi az oka ennek a folyamatos érdeklődésnek?
Mi a Rózsakereszt? Ki Rózsakereszt Krisztián, a Rózsakereszt Szerzetének titokzatos alapítója? Manifesztumaikban a Rózsakeresztesek milyen üzenetet szeretnének átadni az emberiségnek?

Szándékunk az, hogy a Rózsakereszt Szerzet Kiáltványa, a Fama Fraternitatis alapján – lehetőség szerint – bemutassunk valamit a Rózsakereszt lényegéből.

A Rózsakeresztesekről már sok könyv jelent meg,  az újkor hajnala óta sokan próbáltak a titkok közelébe férkőzni,
és ha tekintetbe vesszük a számos eltérő, egymásnak ellentmondó értelmezéseket, vagy akár a nyomukban járó értetlenséget, gúnyt, megvetést és üldözést, nem kell sok képzelőerő hozzá, hogy meglássuk:
a világ nem tudta a Rózsakereszt rejtélyét, a Rózsakeresztesek vélt titkait megfejteni.

A mai rózsakeresztes célja sem más, mint elődeié, a klasszikus  rózsakereszteseké, és mint minden misztérium-iskoláé a történelemben: hogy az igazi keresőknek, a létünk értelmét kutatóknak – mint hivatott segítők a Gnózis szolgálatában ? közvetítsék az ismereteket, és kapcsolatba hozzák őket azzal az erővel, azzal az erőtérrel, amely az emberi élet céljának beteljesítéséhez elengedhetetlenül szükséges, s amelyről az evangéliumban azt olvassuk: ?Nélkülem semmit sem cselekedhettek?.

Miért is kell rejtélyről beszélnünk, miért van szükség arra, hogy az emberiségtörténet folyamán, a kultúra különböző korszakaiban, szinte szabályszerű időközökben, mintegy Isten kéznyújtásaként
úgynevezett misztérium-iskolák alakuljanak, hogy az ellentétek és mulandóság világában raboskodó embernek segítségére legyenek?

Az ember eredeti hazájára való emlékezetét elvesztette, s létének alapvető problémáit firtató kérdéseire csak saját tapasztalataiból, saját bensőjében születhet meg a válasz.

Ehhez azonban ? és itt most be kell lépnünk a misztérium-iskola kapuján ? egy belső utat, az újjászületés ösvényét kell bejárnunk,  amit a szellemi iskola tanulója transzfigurációnak nevez.
Amikor tehát a Rózsakereszt külső, történelmi forrásait keressük, tudnunk kell, hogy ezt kísérnie kell a belső forrás keresésének is, mert e nélkül ugyanolyan üres kezekkel állnánk itt, mint a fent említett, a külsőségeken áthatolni képtelen kutatók.

Ezt az utat járja minden valódi rózsakeresztes, és minden spiritualistásra törekvő ember.

A Rózsakereszt hidat akar építeni az általunk ismert világ és az isteni Szent-szellemtér között. E két világ, e két természetrend között minden időben isteni küldöttek, hierofánsok teremtettek újra és újra kapcsolatot
a vezetésük alatt megteremtett szellemi iskolák által.
Az egyetemes forrásból, a Krisztus-erőből merítettek, melynek egyetlen célja, hogy az emberiséget belső lehetőségeihez vezesse, hogy az megszabadulhasson az idő és tér igézetéből.

Az isteni világosság újra és újra behatol a tér és idő, kozmoszunk világába,
és az emberiséget az időszerű jelenben a rózsa és a kereszt útja elé állítja.
Ilyen impulzus érte Európát a 17. század elején, amikor a Rózsakereszt Szerzete ismét a nyilvánosság elé lépett, és közzétette manifesztumait, kiáltványait.
Az emberiséget szellemi megújulási folyamatra hívta fel, amelynek célja nem más, mint az ember eredeti mikrokozmikus állapotának helyreállítása.

A kiáltványokat az ún. ?tübingeni kör? fogalmazta meg, kinyomtatásukról a protestáns teológus, Johann Valentin Andreae gondoskodott.
1614-ben jelent meg a Fama Fraternitatis, a Rózsakereszt Szerzetének Kiáltványa, amely a világ általános megújulásának programját tartalmazta.
1615-ben adták ki a Confessio Fraternitatist, a Szerzet hitvallását,
amely nyomatékot ad a kiáltványnak,
s végül 1616-ban következett a harmadik könyv, a Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzője, amely ? természetesen lefátyolozottan, mint szinte minden gnosztikus, szent irat, avatatlanok számára felfoghatatlanul ? a belső ösvényt, mint klasszikus belső-alkímiai folyamatot ábrázolja teljes szépségében.

A szerzők szándéka az volt, hogy ismét szabaddá tegyék azt az ősrégi utat,
amelyen az ember önmagában találja meg azt a múlhatatlan alapot,
amely egyesíti őt az isteni világgal.
Erre az útra tehát az egyes ember saját magában lelhet rá – bármilyenek is a külső körülmények. Ezen az ösvényen az ember egyesül teremtőjével,
s ezáltal minden teremtmény belső lénymagjával,
végül saját mikrokozmoszát is helyreállítja.

Mivel ez a belső út belső változási folyamatokat, mély lelki tapasztalatokat jelent, ezért csak képszerűen, hasonlatokkal ábrázolható ill. közelíthető meg, többnyire valamilyen külső eseménysort, helyzetet használva fel szimbólumként.

A Fámában az ösvényt utazásnak írják le, amelyre a szerzetes,
Rózsakereszt Krisztián vállalkozik. Úti célja a Szentföld.
A ?Szentföld?-ről hallván elsősorban ne egy földrajzi területre gondoljanak, hanem az emberben rejlő Szent Földre.

Rózsakereszt Krisztián először Damcarba megy, az arab bölcsek városába.
Itt ismeri meg e világ törvényszerűségeit, majd Egyiptomban a teremtmények életformáit tanulmányozza, hogy végül Fezben elérje a magasabb világgal való kapcsolatot.

Ezután visszatér Európába, és a megszerzett szellemi kincseket felajánlja az európai tudósoknak, a vezető személyiségeknek. Ők azonban kinevetik és visszautasítják.

Ezek után alapítja meg a Rózsakereszt Testvériségét, és ezzel a közösséggel olyan szellemi légkört épít ki, amelyet a Szent Szellem Házának nevez.
Ez nem más, mint a mi létterületünk és az Istentermészet között kifeszülő híd.

Miután már többször említettük ezt a két világot: a mi földi természetünket és Isten birodalmát, ezzel tulajdonképpen a Rózsakereszt, de egyúttal minden rejtélyiskola tanításának egyik alappillérét érintjük, nevezetesen a két természetrend tanát.

Ha nem tudatosul bennünk, hogy anyagi világunk a maga másvilágával,
a halottak birodalmával ? ahogy jellemezni szoktuk: – az örökkévalóság gyakorlóiskolája, nem pedig végcélja,
és hogy a másik természetrendbe, az isteni szellembirodalomba
csak a ?víztől és szellemtől? való újjászületéssel, a transzfigurációval ?
vagy a Szerzet által is gyakran használt fogalommal élve: szellem és lélek alkímiai menyegzője útján – térhet vissza az ember mint mikrokozmosz,
akkor minden megszokott vallásos tevékenység, imádkozás, humanizmus,
csak a földi fogságot erősíti.

Ha röviden akarjuk összefoglalni a rózsakeresztes út programját,
nem találhatjuk ennek tömörebb kifejezését,
mint a Kiáltvány alapvető axiómáját:

Ex Deo nascimur ? Istenből születünk
In Jesu morimur ? Jézusban halunk meg
Per Spiritum Sanctum reviviscimus ? A Szent Szellem által újjászületünk.

A belső újjászületés tehát egy háromszoros folyamat,
amely mindennapi életünkben megtörténhet.
Szellem, lélek és test szerinti újjászületésről,
az ember eredeti mikrokozmikus állapotának helyreállításáról van szó.
A Fama Fraternitatis erre utal, amikor felhívja a figyelmet az újból megteremtett lehetőségre: ?hogy az ember végre mégis megértse nemességét és dicsőségét, és belássa, miért nevezik mikrokozmosznak, s mire képes művészete a természetben.

A Fama Fraternitatis a mikrokozmosz, a minutus mundus titkát is elemzi, mégpedig a transzfiguráció, a megdicsőülés vagy átszellemülés kapcsán.
E kettő, tehát a mikrokozmosz mint összetett emberi rendszer
és a transzfiguráció, mint a mikrokozmosz és vele együtt a makrokozmosz helyreállításának tana képezi a Rózsakereszt filozófiájának ill. küldetésének további megkerülhetetlen elemeit.

A Fama elsősorban a már az ösvényen járó tanulónak szól, megértése pedig nyitott szívet, elfogulatlanságot, teljes figyelmünket megköveteli.
A Fama egy különös erőképlet, isteni erővonalak összefoglalása,
amelyek szerint és amelyek segítségével a világ és az ember fejlődése végbemegy.

Tegyük hozzá, hogy a ma rózsakeresztese, de bárki, aki ma kézbe veszi a Fáma újabb kiadását, nélkülözhetetlen segítségre lel Jan van Rijckenborghnak, a modern Rózsakereszt egyik megalapítójának a szöveghez fűzött magyarázataiban.

Ez a négy részből álló mesteri mű a következő alcímet viseli:
A Rózsakereszt szellemi hagyatékának elemzése.
Szerzőjének nagy hálával tartozunk, mert sikerült ezeket a klasszikus rózsakeresztes műveket hozzáférhetővé tennie korunk embere számára.
A könyvek megmutatják nekünk, mindegyik külön-külön,
hogy mis is minden idők igazi bölcsessége, és ha ez esetleg rejtve marad előttünk, az saját ismeretünk és felismerő képességünk hiányosságára vezethető vissza.

A bevezetőben említett, több országban is bemutatott kiállítás anyagában nyomon követhetjük annak a szellemi impulzusnak a hatását,
amely mintegy 400 évvel ezelőtt a klasszikus rózsakeresztesek tevékenysége által érte el Európa népeit.
A kiállított dokumentumok, amelyeknek jó része az amszterdami Bibliotheca Philosophica Hermeticá-ból származik, képet adtak arról a küzdelemről, amelyet e világnak ? ahogy Jakob Böhme mondta: a harag világának ? erői folytattak és folytatnak az őket leleplező, a bukott emberiség megmentését célzó isteni erők ellen. Az előbbiek látszólagos felülkerekedése ellenére a nem e világból eredő világosságsugarak mégis számos kereső embert érintettek meg, és hatottak inspiráló módon különböző csoportokra, körökre és mozgalmakra.
Az európai társadalomban egy feltartóztathatatlan fejlődés indult meg,
amely az élet értelmét magasabb szinten kereste,
az emberlét célját új távlatba helyezte.

A Rózsakeresztes kiáltványok hatását jelzi, hogy válaszul 10 év alatt mintegy 400 írásmű jelent meg, és ezeket a 17. és 18. században még további 1700 követte. Számos pozitív reagálás érkezett a német fejedelemségekből és Európa számos országából.
Ortodox-tudományos körökből és egyházi részről viszont komoly támadások indultak meg. Gúnyiratok, pamfletek növelték a bizonytalanságot.
Maga a Szerzet eközben hallgatott, és a vitákban semleges maradt. Emiatt zavarodottság támadt, és sokan még a létezésükben is kételkedni kezdtek.

Az 1618-ban kitört 30 éves háború az ellenreformációs erők befolyását növelte.
Az idők folyamán azután az eredeti rózsakeresztes impulzus hatása a legtöbb szervezetben pusztán tudományos törekvésekre redukálódott.
A kibontakozó természettudományos gondolkodásban, amely létrehozta a mechanikus világképet, nem maradt már helye a holisztikus látásmódnak, amelyben Isten, a világ és az ember szerves, harmonikus egységet alkot.

Johann Valentin Andreae, a Kiáltványok közreadója, társaival együtt felismerte, hogy a társadalmi körülmények nem teszik lehetővé egy misztériumiskola felépítését, s ezért a Turris Babel című írásában maga mondott búcsút a Szerzet külső nézetének:
?Így hát ez a Szerzet elmúlhat, de sohasem szűnhet meg a valódi keresztény Testvériség, amely a kereszt tövében rózsától illatozik.?

Helyette egy keresztény citadella utópikusnak látszó gondolatát fogalmazta meg. Ez a városállam, melyet ő Christianopolisnak nevezett, megváltoztathatatlan, isteni elveken alapul, és mágikus törvényszerűségek és irányvonalak szerint épül fel. Ez a város, mely tehát nem kőből és fából készül,
a 20. században azután mégis megvalósult.

Hogy a láng időközben sem aludt ki teljesen, hanem számos gondolkodót, filozófust és művészt megihletett, arra hadd soroljunk fel néhány példát – alkotókat, műveikkel együtt:

Johann Amos Comenius (1592-1670): A világ útvesztője és a szív paradicsoma.
Calderon de la Barca (1600-1681): A nagy világszínház.
Angelus Silesius (1624-1677): A kerubi vándor.
Baruch Spinoza (1632-1677): Etika.
Gottfried Wilhelm Leibnitz (1645-1716): Monadológia.
Johann Wolfgang Goethe (1749-1832): Faust, A Titkok című vers.
Karl von Eckartshausen (1752-1803): A felhő a szentély fölött.
Wolfgang Amadeus Mozart (1765-1791): A varázsfuvola.
Novalis (1772-1801): Heinrich von Ofterdingen.
Friedrich Schiller (1759-1805): Az ember esztétikai nevelése.
Richard Wagner (1813-1883): Parszifál.
Lev Tolsztoj (1828-1910): Feltámadás.
Fjodor Dosztojevszkij (1821-1881): A démonok.

Végül feltétlenül meg kell említenünk három nevet  -
Helena Petrovna Blavatsky (1831-1891),
Rudolf Steiner (1861-1925) és
Max Heindel (1865-1919) nevét -
akiknek hatalmas előkészítő munkája lehetővé tette, hogy a 20. században megalakulhatott az Egyetemes Szerzetlánc legifjabb tagjaként
az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolája,
amely ma szerte a világon Lectorium Rosicrucianum néven működik.

Ezt a modern Szellemi Iskolát 1924-ben alapította Jan van Rijckenborgh és 1938-ban elhunyt fivére, valamint az 1930-ban hozzájuk csatlakozott Catharose de Petri.
Ez az Iskola, mint valamennyi igazi bölcsességiskola, nem ismer nemzeti, faji vagy osztálykülönbséget. Kizárólag az Egyetemes Tan megismertetésének és az egyetlen megszabadító ösvény folyamatszerű megvalósításának szenteli magát.
A Lectorium Rosicrucianum gazdaságilag, politikailag és vallási szempontból független, semmiféle külső befolyásnak nem veti alá magát.
Nem is gyakorol semmiféle nyomást vagy kényszert a tanulóira és a tagjaira, nem korlátozza őket szabad döntésükben és felelősségükben, és akik egyébként bármikor ki is léphetnek, felmondási idő vagy feltétel nélkül.

Az Iskola külső munkáját előadások, bevezető filozófiai tanfolyamok, nyilvános templomszolgálatok, kiállítások és szimpóziumok formájában végzi, amelyeken tájékoztatja az érdeklődőket arról az ősrégi és ma is bejárható belső útról, amelyen ismét kapcsolatba lehet lépni az istenivel.
A belső munkában kimeríthetetlen szellemi erők állnak a tanulók rendelkezésére, hogy Rózsakereszt Krisztiánt követve,
a jelenben ők maguk is bejárhassák a megszabadulás ösvényét.

Hit híján a női tartalom sekélyes. Az a nő, aki szellemi férfiban hisz, az a Teremtő felé emeli arcát. Átszellemültsége arányosságban, szimmetriában, magával ragadó ritmusban, színes stílusban, dallamban, bájban jut kifejezésre.

Az intellektus nem ad méltóságot.

A méltóság a szellemi emelkedettség jele.Minden ember annyira méltóságteljes, amennyire az Isteni felragyogott a tudatában.

Az önmagára nem adó nő éppúgy nem kötődik egyetlen férfihoz sem, hogy annak holdi visszatükrözője legyen, minta túlfestett, túldekorált, túlékszerezett nőtársa. Mindketten nemet mondanak az Isteni Rendre.

Isteni tartalom nélkül rideg és múló a szépség. A funkció önmagában nem vonzó, mert alacsonyrendű tartalom építi. Minél értékesebb a tartalom, annál stílusosabb a forma. A stílus ? a Teremtő értékmérője. A legnagyobb sugárzással bír az a nő, aki rátalált az Egyre, az Isteni Rend szerint valóra, a klasszikusra, a kifinomultan szépre.

by W.Sándor

Szóval nem csak a plázacicák vannak bajban…