Olyanok vagyunk mint a hajótöröttek, kik a sziget belsejében lévő végsőkig felzabált gyümölcsös közepén tédelve könyörgünk megváltásért, miközben a parton a hajók jönnek – mennek, bármelyik elvinne minket. De görcsösen ragaszkodunk a gyümölcsfákhoz, A jó és a rossz tudásának fájához, mely életet ugyan nem ad, de létezés és tapasztalás kettős örömét megadja számunka.

Mi is a helyes magatartás? Ha netán körülményeink valósága némiképp a tudatunkban a felszínre szivárog ? Hamvas tiszta képet ad erről, az első Gnosztikus, azaz ismerő és tudó példáján:

Hamvas Béla – Henoch Apokalipszise – részlet

- Henoch Magatartása -

“A héber hagyomány azt mondja, hogy Henoch Matatron. Matatron, ez a különös szó, mint a már elkallódott Kabbala könyvei magyarázzák, rang. Isten után közvetlenül ő következik. Feljegyezték, amikor az Úr Henochot a lelkek fölött való teljhatalommal megbízta, az angyalok elcsodálkoztak és azt kérdezték, ugyan miféle dolog ez, hogy mi e halandó emberi lénynek szolgáljunk. Hosszú ideig az egész mitológiai túlzásnak is látszik. Csak lassan, mialatt az ember a hagyománynak egyre nagyobb területét látja be, tűnik ki, hogy az őskor kivétel nélkül minden vonala és útja kereszteződésében ott áll Henoch, a Matatron, a lelkek világának helytartója, a hierarchiák legmagasabb lépcsőjén, még az arkangyalok fölött.

Néhány lényeges mozzanat: Ádám Rariel arkangyaltól könyvet kapott. A könyv, héberül Sefer, körülbelül, mint a görög logosz, tudást és világosságot és értelmet is jelent. De mindenesetre valamit, amit bevéstek, vagyis szignatúrát. A könyvet Ádám elásta, Henoch azonban, megtalálta, s így azt, ami a paradicsomban történt, közvetlenül megismerte. De, mint Böhme mondja, az első hat pátriárka után, Ádámtól Jaredig, Henoch volt az első próféta. Az apokalipszis küszöbén, a sötét korszak kezdetén ő volt az első éber, mert próféta nem annyi, mint jós, hanem annyi, mint látó és szóló, mint őrző, phylax pneumatón, mint Platón írta. Tanúja volt az angyalok lázadásának, ő volt a követ, aki a bukott angyalok kérvényét az égben az Úrnak átadta. Az egyetlen lény, aki a halál küszöbét teljes öntudattal lépte át, amikor az Úr őt magához emelte. Ő volt az, aki a csillagokról való tudást az emberekkel megismertette. Törvényeket és szokásokat hozott. Végül, mikor a mennyben járt, ő volt az, aki a Megváltót, születése előtt, saját szemével látta.

Henoch lénye összeköti a paradicsomi emberiséget az apokaliptikus (történeti) emberiséggel és a megváltás emberiségével. És, ami a legfontosabb, Henochnak szemléletes tapasztalata volt Istenről, ténylegesen látta őt és hangját hallotta, nem jelképekben, mint Illés vagy Mózes, nem látomásokban, mint a hinduk vagy az irániak, nem a mítosz káprázatában, mint a görögök vagy az egyiptomiak, hanem személyesen és közvetlenül szemtől szemben állt és beszélt vele. Henoch megmutatja, milyen az apokalipszisben (történet) az egyetlen lehetséges magatartás, a sziklaszilárd bázis és a megtántoríthatatlan hűség és elszegődés. Henoch ezért Matatron, a világ kancellárja és Isten után közvetlenül ő következik.

Ezt a tényt ma minden erővel hangsúlyozni kell és fenn kell tartani. Ma, éppen ma, mikor, mint a Sefer Jezirah mondja, az Égnek földi megnyilatkozása nincs. A történet e pontján, ma, a válság egyre félelmetesebb szorosában, ma, Henoch magatartásán kívül más egyáltalán nincs. Az apokalipszis jelenlegi végső szakaszában mást tenni, mint amit ő tett, nem lehet és nem szabad. A megtántoríthatatlan hűség és elszegődés, a megrázhatatlan bizonyosság az Úrban, ma úgy mondanák, hogy az igazság szellemében, ébernek lenni, ahogy a keresztény vallás mondja, hinni, mert a hit hűség is, pistis, ahogy a görögök, fides, ahogy a latinok írták. Légy hű. Légy éber. Keresd meg azt a könyvet, amit Ádám elásott. A könyv, héberül Sefer, tudást és világosságot és értelmet is jelent. Az apokalipszisben, a mélyponthoz egészen közel, a várható ítélet előestéjén, ma Henoch magatartásán kívül más bizonyosság nincs.

Igen, aki a hagyományt olvassa, egészen elcsodálkozik. Henoch, akinek könyvét a régebbi farizeusok az ószövetségből oly észrevétlenül kicenzúrázták, hogy tőlük még a maiak is tanulhatnának, Henoch az őskor minden lényeges mozzanatával vonatkozásban áll. Az egyik feljegyzés azt mondja, hogy benne Ádámnak első lelke kelt életre, az a lélek, aki Ádám a bűnbeesés előtt volt. Mikor megkérdezték tőle, mi a neve, azt válaszolta: Hetven nevem van, de a király engem csak kamasznak hív. Kamasz. Gyermeki fiú. Ephébos, mint Platón a Phaidrosban írta. Henoch az Úr kamasza. Ez a tündöklő kölyök, akiről a Megváltó később azt mondta, hogy jaj annak, aki nem tud olyan lenni, mint ő.

Henoch tudta, mit jelent a sötét nemzedékben élni. Az istentelenek között, az emiták, vagyis a borzasztók, a rephaiták, vagyis a gigászok, a giborim, vagyis a hatalmaskodók, a samsuniták, vagyis a zűrzavarosak, az anaguidák, vagyis a szörnyek, az avidák, vagyis a visszájára fordítottak, a nephilim, vagyis a megrontók között. Elárulták a fényt, írja a hagyomány. Henoch az árulókat és a törtetőket nem gyűlölte. Az Úrral szövetségben állt. Nem gyűlöl. De aki nincs vele, ellene van. Az egyetlen mód az elátkozottak között élni. Nem gyűlölni. Az Úrral szövetségben állni. Az Úr felvitte őt az Arahath-ba, a legmagasabb mennybe, hogy a vízözön nemzedéke ellen tanúskodjék. Megnyitotta neki a bölcsesség háromszázezer kapuját, az ész, az okosság, az élet, a béke, a hatalom, a bátorság, a kellem, a tanítás, a könyörület, az alázat, az istenfélelem háromszázezer kapuját. Adott neki hetvenkét szárnyat és háromszázhatvanötszörös áldással adott neki háromszázhatvanöt szemet, mindegyik, mint a nap; olyan székbe ültette, amely az ő trónusához hasonló, megkoronázta, testének húsát élő tűzzé változtatta és olyan volt, mint a fáklya és mint a villám és, mint az egyik könyv írja: az emberek nem mertek reánézni, mert arcáról az isteni rettenet sugárzott és aki látta, meghalt. Az Úr így szólt: Neveim közül hetvenet kivettem és neki adtam – palotám előtt ül és ítéletet tart az égi seregek fölött – a parancsokat a nyelveknek ő osztja el – neki adtam a huszonkét pecsétet, amelyek mindegyikét ujjammal jelöltem meg s ezek a bélyegek azok, amelyek az Ég minden törvényét lezárják. És végül ismét és újra, ő volt a kamasz, az Úr kamasza, a hajnal és a harmat gyermeke, mint Böhme mondja, a paradicsomi lélek, és jaj annak, aki nem tud hozzá hasonló lenni.

Mi volt az a bűn, amit a lázadó angyalok elkövettek és mi volt az a sötét tudás, amire az özönvíz emberiségét a bukott angyalok megtanították? – igen, Baader szerint már nem tudjuk, mert nem tudjuk elkövetni. Valami borzalom történt, amitől Henoch minden szava reszket. Nem kell azt hinni, hogy ez a borzalom az özönvíz fenekén nyomtalanul eltűnt. Talán létünkbe észrevétlenül beleépült és azért nem tudunk róla, mert állandóan elkövetjük. Az özönvíz előtt élt emberiség sötétsége a maiénál mindenesetre kisebb volt. Az Antikrisztus korszakában, mi, ma, mélyebbre merültünk. Henoch helyzete a mienknél könnyebb volt. Nemtelen hitvány fiak, mondja Jeremiás, mi az oka, hogy mennél inkább ostorozlak, annál inkább növelitek a bűnt? Talpától fogva tetejéig nincsen e testben épség, mindenestül seb, daganat, kelevény siess a dúlásra, siess a prédára! Az Apokalipszis pedig így: és az Antikrisztusnak adatott hatalom minden törzs, nép, nyelv és nemzet fölött – és meg fog alázkodni előtte a föld minden lakója, akinek neve nincs beírva a megölt Bárány életkönyvébe. Adatott neki felsőbb hatalom – kai edothe auto exousia. Siess a dúlásra, siess a prédára. Henoch csak Azazelt ismerte, és a lázadó angyalokat, a szörnyeket és a gigászokat és a visszájára fordítottakat, de nem ismerte az Antikrisztust és azokat az embereket, akik “összerágták nyelvüket a fájdalomtól, de azért nem tértek meg”. Ou metanoésan. Az ember kínjában melléről a szőrt kitépné, mikor a becsapottak milliárdjait látja, az árulást és az erőszakot, a hazugságot és a gyűlöletet és a dühöngőket és az orgyilkosokat és a ripőköket és a mérgezőket és a nyelvöltögetőket és az elvetemültség és a szenny és a gyalázat és a káromlás és a törvényesített és a megzenésített embernyúzás emberiségét. Siess a dúlásra, siess a prédára! Nyelvüket a fájdalomtól összerágták, de nem tértek meg. Ou metanoésan. Ó, Henoch helyzete igazán könnyebb volt. De ma sincs más mód, mint helytállni, ahogy Henoch tette, Henoch, aki az Úr kamasza volt, nincs más mód, nem gyűlölni, hanem szövetségben állni az Úrral. Ez a kamaszság, ez a hűség, a hit, pistis, ahogy a görögök, fides, ahogy a latinok írták. Ez a megrázhatatlan bizonyosság. Ma, amikor az Égnek nincsen földi megnyilatkozása. Ma, amikor az egész emberiség egyetlen mozgatója, hogy siess a dúlásra, siess a prédára. Amikor az emberek nyelvüket összerágták a fájdalomtól, de nem tértek meg. Ou metanoésan. Tehetsz valamit? Feltéve, ha a földön a legfelsőbb teljhatalmat kezedbe kapnád, akkor is tehetetlen maradnál. Ha melledről a szőrt kínodban kitépnéd, akkor se tudnál tenni semmit. Nem tudnád őket észre téríteni. Nem tértek meg. Ou metanoésan. Nyelvüket a fájdalomtól összerágják és elviselnek árulást és erőszakot és nyúzást és éhséget és háborút és rugdalást és hazugságot és ripőkséget és leköpdösést és nem térnek észre. Tovább nyüzsögnek. Siess a dúlásra, siess a prédára. Az Antikrisztusnak felsőbb hatalom adatott – kai edothe auto exousia. Ki vagyunk neki adva. S ebben a helyzetben nincs más mód megállni, mint azt az isteni kölyök tette, az Úr kamasza, a hajnal és a harmat gyermeke, nincs más mód, mint nem gyűlölni, de az Úrral megrendíthetetlen szövetségben állni, ma, a várható ítélethez egészen közel, Henoch magatartásán kívül más bizonyosság nincs.”

Akár tudatában vagyunk ennek a minőségnek, akár nem, szorgalmas ezoterikus munkálkodásba merülve, vagy anélkül, de mindig a saját belső állapotunk határozza meg, hogy rózsakeresztesek vagyunk-e vagy sem. A valódi rózsakeresztesnek erről a pszichikai, lelki és szellemi minőségéről szeretnék most beszélni Önöknek. Itt most azokról van szó, akiket lényük jellegénél fogva – mint az idők folyamán mindig is – megérint a nyugati misztériumok erőtere, vagy legalábbis szóba jöhetnek egy ilyen érintés számára.

Azért tartom nagyon fontosnak ennek a megbeszélését, mert sokat tanulhatunk belőle, sok kérdésre rávilágítva tökéletesen megmagyarázhatja embertársaink eddig érthetetlen viselkedését, és megérthetjük számtalan szenvedés okát.

Ebben a világban végtelenül sok a szenvedés, a természet szerint szükséges szenvedés. És nagy megkönnyebbülést jelent, amikor az ember megérti ezt a szenvedést; kutatni kezdi a szenvedés okait és erővonalait, hogy a szenvedésben és ezen keresztül belső békére leljen, tehát, hogy a szenvedés által áthatolhasson a fényhez.

Miért vagyok rózsakeresztes? Ez a kérdés bánatból és mély kétségbeesésből született. Ez a kérdés nem valami vértelen, csupán ésszerűségből választott téma, hanem a lelkem legmélyéből száll fel. Ez a kérdés vérből és könnyekből támadt. Ez a kérdés a hosszú évek küzdelmeit követő józan megfontolásból keletkezett.

Az okok elmondhatatlanul mélyen rejlenek

A kérdés szenvedélyes erővel tört fel bennem, mihelyt a következő tények világossá váltak előttem: a realitások és erők, melyek a legmagasabb belső boldogságot, szellemi örömöt, és egyúttal a legmélyebb megindulást okozzák, mások számára semmit sem jelentenek és szemétként, értéktelen ócskaságként kezelik őket. Rádöbbentem, hogy mindaz, ami előtt én a hálától dadogva állok, a többiekből dühöt, agressziót és sértő cselekedeteket vált ki. Most Önök valószínűleg azt mondják: e tapasztalatokért a klasszikus fekete ellenség a felelős, amely számtalan akadályt gördít a fény minden gyermekének, Krisztus minden szolgájának útjába. A fény felé törekvő minden embert megtámad, a mikrokozmikus rendszeren belül és kívül is. Ez az az ellenség, amely nem átall rokonokat és barátokat felhasználni arra, hogy a Krisztus-hierofánsok szolgálatában végzett munkát hátráltassa. Ez igaz ugyan, de az igazságnak csak a fele. Az említett szörnyű hasadtság okai elmondhatatlanul mélyen rejlenek. Ahhoz pedig, hogy ezeket az okokat a maguk szurokfekete, ijesztő mélységeiben feltárhassuk, az emberiség-történet hajnalán, a luciferi természetrendben kell kutatnunk. Ezért most Önöket Mózes első könyvéhez, a Biblia első könyvéhez vezetem vissza, hogy ennek alapján megtalálhassuk a választ arra a kérdésre, hogy ?Miért vagyok rózsakeresztes??
A Genezis 4. részében a következőt olvassuk (Károli Gáspár fordítása):

?Azután ismeré Ádám az ő feleségét Évát, aki fogan vala méhében és szüli vala Kaint és monda: Nyertem férfiat az Úrtól. És ismét szülé annak atyjafiát, Ábelt. És Ábel juhok pásztora lőn, Kain pedig földművelő.

Lőn pedig idő múltával, hogy Kain ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcséből. És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára. Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekinte, miért is Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté (Luther szövegében: ?és ábrázata elváltozott). És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra és miért csüggesztéd le fejedet (Luther szerint: miért változott el az ábrázatod)? Hiszen, ha jót cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jót cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta. És szól és beszél vala Kain Ábellel, az ő atyjafiával. És lőn, mikor a mezőn valának, támada Kain Ábelre, az ő atyjafiára és megölé őt. És monda az Úr Kainnak: Hol van Ábel, a te atyádfia? Ő pedig monda: nem tudom, avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának? Monda pedig az Úr: Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált én hozzám a földről. Mostan azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét, a te kezedből. Mikor a földet míveled, ne adja az többé néked az ő termő erejét, bujdosó és vándorló légy a földön.

Akkor mondja Kain az Úrnak: Nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám; Ímé, elűzöl engem ma e földnek színéről, és a te színed elől el kell rejtőznöm; bujdosó és vándorló leszek a földön, és akkor akárki talál reám, megöl engemet. És monda néki az Úr: Sőt, inkább, aki megöléndi Kaint, hétszerte megbüntettetik. És megbélyegzé az Úr Kaint, hogy senki meg ne ölje, aki rátalál. És elméne Kain az Úr színe elől és letelepedék Nód földén, Édentől keletre. És ismeré Kain az ő feleségét, az pedig fogada méhében és szülé Hánókhot. És építe várost, és nevezé azt az ő fiának nevéről Hánókhnak.?

Bevezetés egy másik tudatállapotba

Amikor a luciferi erők a paradicsomi rendben a fény-elemből kiindulva megragadták az emberiséget, élethullámunk további megnyilvánulását az akkori körülmények között nem lehetett tovább folytatni. A szentségtelen fényszellemek részéről ugyanis túlságosan is nagy veszélyek fenyegették a kozmoszt, a világot és az emberiséget. Ezért ezeket az entitásokat értelmes-erkölcsös tudatuknak megfelelően kivették a fény-elemből és egy olyan tudati állapotba vezették be, amely az élő víz kozmikus elemének felelt meg. Ha meg akarjuk érteni, mit is jelent ez, az elsődleges elemeket lényegük és hatásuk szempontjából kell összehasonlítanunk. Az istenrendben az emberiség, okos-erkölcsös tudatának megfelelően, a tűz-elemmel dolgozott. Ez azt jelenti, hogy az ember hatósugara mérhetetlen nagy volt az akaratot, bölcsességet és hatóképességet tekintve. Az ember korlátlan képességekkel rendelkezett, gyakorlatilag ifjú istenként nyilvánult meg, szellemalakja villámként szántotta végig a mindenséget.

A paradicsomi rendben az emberiség okos-erkölcsös tudatát illetően a fény-elemmel dolgozott. Ez azt jelenti, hogy hatósugara az akaratot, bölcsességet és hatóképességet tekintve – az istenrenddel összehasonlítva – jelentősen beszűkült. A korábban dinamikus, mindent átfogó szellemi képességeket leláncolták, és így ezek látenssé váltak. Ennek ellenére az ember a paradicsomban hatalmas lelki nagyságban élt. A kozmikus fény-elem sugárzó, melegítő és mindent átizzító tulajdonsága következtében csodálatos egység állt fenn számos magasztos élethullám között. Arkangyalok, Angyalok, Hatalmak és Trónok álltak szemtől szemben az emberiséggel. A szellemek égi kórusában együtt zengték Isten dicséretét.

Az ember az anyag korlátai közé szorult

Amikor azonban a szellemek említett kórusának, a hierarchiáknak magasztos, minden észt felülmúló együttműködését ismét megzavarták a luciferi hatalmak, a fiatal emberiséget – hogy megvédhessék – okos-erkölcsös tudata szerint az élő víz elemével kellett összekapcsolni. Az ember így az anyag korlátai közé szorult. A tűz-elem értelmében nem volt már a világmindenség polgára, a fény-elem szerint pedig a bolygói kozmosz polgára sem volt már, hanem földlakóvá vált. Lakóhelyének határait a víz, a levegő és a föld eleme vonta meg. Elhagyatott, parlagon heverő területre vezették, hogy kezdetben ne árthassanak neki a luciferi elemek, amelyek abban az időben a fény-elem meghódítására törtek. A későbbiek folyamán pedig, amikorra már várható volt, hogy a szentségtelenség hatalmába keríti majd az emberiséget, ez akadályozta meg a szentségtelen fejlődési folyamatok és erők átterjedését a többi világokra. Az embert fogságba vetették, hogy alkalmas időben meg lehessen majd szabadítani belőle.

Ezeket élte át az emberiség, amikor aztán az előzőkben idézett teremtés-történet híradása szerinti drámai események beköveteztek.

Már korábban is megmagyaráztam, hogy az emberi istenszikráknak az istenlényből történő kiáradását nem foghatjuk fel egyetlen eseményként. Az isteni kisugárzás hullámokban, csoportokban történik. Az egy isteni tervhez tartozó entitások számát sem lehet ezért előre szigorúan meghatározott egésznek tekintenünk. A szám annak arányában növekedhet, amilyen mértékben a már kisugárzott entitások megvalósítják az istentervet a maga csodálatos fényességében.

Amikor az emberiség az élő víz elemének korlátai közé került, az isteni kisugárzás visszahúzódott, hogy először is az Úr terve teljesüljön, és hogy az embert a későbbiek során egy új szellemmag beereszkedésével újból életre lehessen kelteni. Azt a tényt is figyelembe kell vennünk, hogy mind az istenrendben, mind pedig a paradicsomi rendben maradtak vissza olyan emberi lények, akiket nem rontott meg a luciferi árulás. Az említett csoportok egy része a hatalmas mű szolgálatában átadta magát a földi születési folyamatnak, egy másik részük pedig a nem bukott lények emberi hierarchiáját, az úgynevezett Melchisedek rendjét alkotta.

A két embertípus megjelenése

Káin áldozatát Isten nem fogadta el! Káin feldühödött és ábrázata megváltozott, határtalan fájdalom töltötte el. Vérében nem az istenek alkonyának moraja tombolt-e? Ábel érezte, de ő, Káin, ismerte Istent. Az ő áldozata tudatos volt, a bensőjéből mutatta be azt. De hát erre mindenki képes! Káin a saját maga által létrehozott és megcselekedett dolgokat áldozta oda. Akkor miért nem fogadta el Isten az ő áldozatát? Káin az egekhez kiáltott. Miért nem fogadta el Isten az általa készített építményt? Miért dobta vissza Isten azt, amit ő a föld mélyéből bányászott ki? Nem talált rá választ. Szellemi egyensúlyát megzavarta az indulatok kavargása.

Ebben a pszichológiai pillanatban megszólította őt Isten: ?Miért gerjedtél haragra és miért csüggesztéd le fejedet (Luther szerint: miért változott el az ábrázatod)?

Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta.?

Látják, ennek a tűz-embernek, ennek a hatalmasnak meg kell értenie, hogy nem hagyhatja figyelmen kívül a lelket, bár szelleme szerint ő a nagyobb, a mindent átfogó, a tudatos. De neki is, mint Ábelnek, a lélek szerint csendessé kell válnia, odaadóvá, igazán jámborrá, aki meghajol, és aki a kezeit vágyakozó imában kulcsolja össze. Most felmerül a kérdés, hogy miért kell ennek így lennie. Hát nincs Káinnak szíve, nincs Káinnak lelki élete? Hát nem pontosan ennek ellenkezőjét igazolja a tény, hogy áldozatot akar bemutatni Istennek, hogy saját bensőjéből akar áldozni?

Igen, ez teljesen igaz. Káinnak van lelki élete, ez a lélek-élet azonban nem a szelídségről tanúskodik. Káin vérében hajszoló erők működnek, amelyek egy bizonyos szellemi állapotot fejeznek ki. A szívén a feje uralkodik.

A szellemet a lelken keresztül kell kibontakoztatni

A bemutatott nehézséget ezoterikus megközelítésben kell megértenünk. A Káin- és Ábel-típusok lényegi élettudata a testalakban található. Tudati alapját minden ember a földön és a földi dolgokban találja meg. Ezért Istent ebből a földi életvalóságból kiindulva kell keresnie és megtalálnia, miközben a háromszoros emberi megnyilvánulás egymással együttműködő részeit is teljesen érvényesülni hagyja. Ez azt jelenti, hogy Isten útjait csak a szellem, lélek és test tökéletes belső egysége által lehet megtalálni. Tehát egyik nézetet sem szabad előnyben részesíteni a másikkal szemben.

A rejtett kapcsolatot Istennel meg lehet találni – erre a szellem, a lélek és a test összes törvényének alkalmazása teremt lehetőséget. Ezért Káinnak nem a szellemből kell kiindulnia, hanem a lélekből. Szellemét a lelken keresztül kell kibontakoztatnia. A lelkében sugárzik az a fény, amely az Atyából indul ki. A világosság, a Krisztus az, aki az Atyát megmagyarázza nekünk. Káin, a tűzszellem, a lélek fényének vezetése nélkül csupán zabolátlan, féktelen, kutató és kísérletező, a vakmerő és ezért bukásra ítélt. Ő az, aki megperzselt szárnyakkal zuhan a mélybe.

Szellemi iskolánkban ezért megtanuljuk és tudjuk, hogy minden igaz életet kereső ember útja a szívben, a fényszentélyben kezdődik. Valódi alázatban, minden önhittségtől mentesen kell áldozatunkat bemutatni a szívszentély oltárán, és Őt, a mindörökkön örökké létezőt arra kérnünk, hogy legyen világító mécses a lábunk előtt. Krisztus világosságát tehát valódi jámborsággal kell befogadnunk. És a Káin-ember így lesz valódi Káin, a birtokos. Mert a világosság nyilvánítja meg benne a tüzet. Maga Isten gyújtja meg a főszentélyben a tüzet a Krisztusvilágosság által, és amikor Káin belekezd nagy feladata teljesítésébe, maga Isten vezeti őt. A főszentélyben csak a lélek fényén keresztül jöhet létre valódi, isteni megnyilvánulás.

Az isteni megnyilvánulás nélkül Káin minden szellemi tulajdonságával együtt is csak tévelygő, kaotikus ember, aki az egyik oldalon lerombolja, amit a másikon felépített. ??ha pedig nem jót cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta.?

Ábel természetéből adódóan lélekember

Káinnak azonban nehezére esik, hogy ezt a leckét megtanulja. A jámborság nem kenyere. Az odaadás és az önfeledt vallásos alázatosság felingerli; ő az ilyesmit szégyenletesnek tartja. Bensőjében úgy érzi, ő már régen kinőtt ezekből a dolgokból – a felsorolt tulajdonságokat gyermetegnek tartja. Noha Káin áldozatot akar bemutatni, ezt magasra emelt fővel kívánja tenni, a hatalom birtokosaként. Káin még nem tanult meg kérni. Rögeszmében él, a nagyság rögeszméjében, az önállóság rögeszméjében.

És ez a rögeszme a primitívebb, mesterkéletlen Ábel ellen fordítja haragját, akinek semmilyen problémája sincsen. Ábel minden gond nélkül megtalálja a módját, hogyan fogjon hozzá, ő természetéből adódóan lélekember. Ábel a fényben és a fénytörvényből él. Az akadály itt azonban az, hogy a fénnyel meg is elégszik, és nem ismeri a tűz utáni vágyakozást. Ezért Ábel gyermeki szinten marad és további fejlődése rendkívül lassan halad; emiatt pedig a megkristályosodás veszélye fenyegeti.

Káin nagyon jól felismeri ezt a helyzetet és ezért hajlamos arra, hogy lebecsülje a léleklény értékét és semmibe vegye Ábel lélektudatát.

Ezért úgy határoz, hogy nem figyel lélektudatára, a lélek működését száműzi a lényéből, Krisztus világosságának ajtót mutat. Felindultságában így megöli a benne lévő Ábelt. És az isteni hívásra a következőképp válaszol: ?őrizője vagyok-é én az én atyámfiának? A lelki törvény, a lélek működése nem érdekli. Ő nem gyerek, hanem felnőtt ember.

Ha viszont az ember kioltja a lélek fényét, akkor a sötétség fiává, szellemi sötétségben élő lénnyé válik, és elhomályosul a szeme. Ekkor pedig Káin, a mágikus földműves, a vállalkozó, a birtokában lévő összes magas színvonalú képességgel együtt, belevész a saját káoszába. A szántóföld, amit megművel, nem hoz gyümölcsöt. Dinamikus vérmérsékletének azonban szüksége van az eredményekre: így nyugtalanná válik, földönfutóvá lesz az egész világon. A földi keletkezés, virágzás és elmúlás folyamata ugyan felébreszti benne a reményt, megmozgatja energiáit, de kisvártatva újra odacsapja őt a földhöz, az összeomlott kártyavárak romjai közé.

Ebben a szükséghelyzetben Isten kezét nyújtja neki

Gyászos helyzetében Káin magába száll. ?Nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám.? (Luthernél: nagyobb az én vétkem annál, hogy meg lehetne bocsátani).

Úgy érzi, számára nincs menekvés, ő csak egy űzött vad, a gyilkosság bűnével terhelve. Szellemi szemével már előre látja az Ábel-típus feléje áradó gyűlöletét, látja az üldöztetéseket, melyek az ilyen emberek részéről érik majd, bármelyik évszázadban éljen is. Hogyan is tudna helytállni, a maga óriási bűnével terhelten? Felismeri azt is, hogy nem képes hasonlóvá válni Ábelhez, és ez még tetézi vesztes volta miatti elkeseredését. És noha most már tudja, hogy bukását a lélek megtagadása és a valódi alázat hiánya okozta, ugyanakkor azt is nagyon határozottan látja, hogy szellemi tudatát sem hagyhatja figyelmen kívül. A tűz működését Káin nem tudja láncra verni.

És ebben a szükséghelyzetben Isten kezét nyújtja Káinnak. Saját, külön fejlődési utat határoz meg és minden időkre szabad utat biztosít a Káin-típus számára. A sérthetetlenség jelét adományozza neki ?? aki megöléndi Kaint, hétszerte megbüntettetik. És megbélyegzé az Úr Kaint, hogy senki meg ne ölje, aki rátalál.

És elméne Kain az Úr színe elől és letelepedék Nód földén, Édentől keletre.?

A Édentől keletre lévő ország említése már közvetlenül egy új feltámadásra hívja fel a figyelmünket. Nod földjét a lélek feltámadásának kell látnunk, amely tökéletesen összhangban áll Káin belső szellemi jellegével. A tüzet és a fényt most saját törvényeiknek és erőiknek megfelelően hozzák egyensúlyba egymással. Isten kegyelméből új lélekállapotot keltenek életre, amely a szellemnek lehetőséget biztosít képességei kibontakoztatására. Ezért olvassuk, hogy ?És ismeré Kain az ő feleségét, az pedig fogada méhében, és szülé Hánókhot. És építe várost, és nevezé azt az ő fiának nevéről Hánókhnak.?

?Hánókh? (Henoch) szó szerint ?beavatást? jelent. Káin megéli beavatását. Amit ezerszeres, nyughatatlan tevékenysége során mindig is keresett, de sohasem lelt meg, azt most ajándékba kapja. Felfedezi a felfelé vezető utat. Amíg Ábel lélekállapotában nyugodtan meditálva elüldögél és Isten szeretetében napozik, Káin továbbmegy erőről erőre, lelkében a sérthetetlenség jelét hordozva.

Miért vagyok rózsakeresztes?

A sérthetetlenség jelének nincs külső nyoma. Ez a jel egy vérben rejlő birtokot jelent, a vérnek egy bizonyos állapotát, amely képessé teszi Káin szellemét célja elérésére. Káin meg akarja ostromolni az egeket. És Isten most képessé teszi őt erre. Így Káin, dicsőséges állapotában egy várost épít, Henoch városát, a beavatás városát, egy elő-Krisztianopoliszt, az alsó egyházat, amely pontosan szemközt áll az égi egyházzal, Melchisédek rendjével, és a következő dinamikus hívást intézi ehhez a Rendhez: ?Gyertek át, és segítsetek nekünk!?

Nos, Barátaim, ezekben a jellemzőkben látom felragyogni a választ az általam feltett kérdésre: ?Miért vagyok rózsakeresztes??

Aki bensőjéből kiindulva rózsakeresztes, az testére, lelkére és szellemére nézve is, a következő tulajdonságokat birtokolja:

- A Káin-típushoz tartozik.

- Szellemalakjában erőteljes tudati hangsúlyokat hordoz.

- Hajlamos arra, hogy a lélek fontosságát és a lélekre vonatkozó törvényeket figyelmen kívül hagyja, ezeket a törvényeket saját felfogása szerint elhajlítsa, valamint ezeket – fajtájuk és állapotuk miatt – lenézze. A vérében működő hajszoló erők hatására nagy érdeklődést mutat a szellemtudományok iránt és e tudományok szellemi javait számára nélkülözhetetlen eledelként asszimilálja.

- Ebben a szükséghelyzetben felfedezi, hogy lélekgyilkosságban vétkes. Így a szellemi tudományok mellé odaállítja Krisztus tűzegyházát, hogy a lélek ellenőrzése és hatása alatt szellemi fejlődése a helyes irányba haladjon.

- És így fog majd, Isten szelleme által fellobbantva, szabad önátadásban alámerülni Jézusban, az Úrban, hogy a Szent Szellem által újjászületve, tovább mehessen az Úr színe elől Nod földjére, az Édentől keletre. Ez azt jelenti, hogy mivel a szellem új lélekállapotra ébreszti, saját fajtájának megfelelően Hánókh (Henoch), a beavatás születik meg belőle. És ezt a beavatást nem felülről ajándékozzák oda neki! Ez a beavatás őbelőle születik meg!

- És testvéreivel így épít egy várost a szellem, lélek és test szerint, Henoch városát, a földön küzdő egyházat, mely a föld sötét szülőméhéből az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevében odakiáltja a Fény Hierofánsainak: ?Gyertek át ide és segítsetek nekünk!?

A tulajdonságoknak ezzel a hétszeres birtokával – a hetedik tulajdonság az előző hat összefoglalása – jellemezhető a rózsakeresztes testvér. Az évszázadok során mindig is üldözték és mindig az életére törtek. Minden időkben üldözik és meg akarják semmisíteni művét. Vadásznak rá, és mégis vigaszban részesül. Keresztre feszítik, és mégis él.

Isten adott neki egy jelet, hogy senki se ölhesse meg őt. Ha valaki mégis megtámadná, az hétszeresen kárt vall, mert a rózsakeresztes az emberiség nagy Testvériségéért dolgozik. Rátalált a kereszten kinyílott rózsára és el is nyerte azt.

J. van Rijckenborg