H1N1 – há egyen egy – almát!

mikor eléri a kritikus tömeg a határt, akkor a többiekről is egyszerűen lehullnak a kötelek, vége a szolgalelkűségnek, lepotyognak a finomanyagi paraziták rólunk, elménk kitisztul, szemeinket a hegyekre emeljük, s hajadonfőtt, nyílt szívvel és meztelen lábbal megyünk az új felkelő nap felé!

Filozófia, Rózsakereszt, Szellemi dolgok, Élet

Szentháromság – Mani Gyöngy énekeiből

Szent-háromság

Mani zsoltárai – Gyöngy énekek
Az Atya a kimondhatatlan nagyság.
A Fiú a mérhetetlen tűrés.
A Szent Szellem az, ki nékünk az Életet megnyilvánítja.
Az Atya öröktől fogva rejtett.
A Fiú Idegen e világon.
A Szent Szellem az Ösvény az Eonokon át.
Az Atya a mindent ismerő Intelligencia.
A Fiú az Ige, mely önmagát megnyilvánította.
A Szent Szellem a Rejtélyek gyöngéd feltárója.
Az Atya a Hatalom [...]

Ezoterikus tanítások, Gnosztikusok, Szellemi dolgok, Élet

Mindanniyan farkasok vagyunk..

” Teljes szívemből téged kereslek, és ne engedd, hogy a Te törvényedet elhagyjam!”
Valahol, valamikor egészen kicsinykét hibázott.
Egészen picinykét. Olyat, mintha alig számított volna. Olyan parányi bűnöcskét, amit az ember többnyire éppen csak hogy észrevesz.
Aztán az ember, ezt a kicsiny bűnöcskét jóvá akarja tenni, de nagyobbal.
Most megijed. Még nagyobbat tesz, és ebből még nagyobb a bűn.
Egész [...]

Ezoterikus tanítások, Filozófia, Irodalom, Rózsakereszt, Szellemi dolgok, Élet

Arany vs Bádog kalitka

Motto:  neked miből van a mókus-kereked?
Néha, például most pár percre, míg olvasol, érdemes belőle kiszállni akkor is ha büszke vagy rá mert fényes és csillog, és akkor is ha bádog, és csak irigykedve nézed azokét akiknek szebb, jobb, több adatott a múladó kincsekből…

Egy kis titok…
Ha az ember ilyenkor ősszel, néha meg megáll és időt szán [...]

Ezoterikus tanítások, Gnosztikusok, Könyvek, Rózsakereszt, Szellemi dolgok

Séta-Gödör-Beleesek-Nem az én hibám!-DE

Igen ez az út…ez a folyamat, ez a megoldás minden anyagi, lelki és szellemi szinten megnyilvánuló helyzetben…
SÉTA
I.
Sétálok végig az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Beleesek.
Elveszett vagyok… remény nélküli,
Nem az én hibám.
Egy örökkévalóság lesz, mire kijutok.
II.
Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán,
Úgy teszek, mintha nem látnám.
Megint beleesek.
Nem tudom elhinni, hogy megint
Ugyanott vagyok,
De nem az [...]

Ezoterikus tanítások, Filozófia, Gnosztikusok, Szellemi dolgok, Élet

Amikor megszületett az ember…

MIRDAD KÖNYVE                   14. Fejezet.
Akkoriban, amikor az időtől függetlenül megszületett az Ember
- két arkangyal, az Univerzum felső pólusán, a következő párbeszédet folytatta egymással:
Ezt mondta az első arkangyal:
Egy csodálatos gyermek született a Földre és a Föld fénybe borult.
Így szólt a második arkangyal:
Az Égnek egy dicsőséges királya születtet, és [...]

Ezoterikus tanítások, Filozófia, Gnosztikusok, Irodalom, Könyvek, Rózsakereszt, Szellemi dolgok

Barbeló – Az összetörés fia

Ez egy olyan út, amelyet Ön a természet szerint nem akarhat, nem láthat és nem foghat fel, melyen azonban mégis ellenállás nélküli elhalásban halad, hogy örökké élőnek szülessen meg.

Gnosztikusok, Rólam, Rózsakereszt, Szellemi dolgok

A szellemi önkielégítés nem vezet sehova

Nemrég beszélgettem egy ismerősömmel, és megfogalmazódott ott egy gondolat bennem, amin utána még sokat filóztam.
Ami kb így hangzott: Lehet bármekkora a szellemi vihar, és változás, jöhetnek mehetnek hajók, flották is akár, a legtöbb embernek valószínüleg ez fel sem tűnik. A tömeg hömpölyög tovább.
Olyasmi, mint amikor mondják, mondják a viccet és egyszer csak nem mondják tovább.
És [...]

Ezoterikus tanítások, Filozófia, Gnosztikusok, Rózsakereszt, Szellemi dolgok

Errefelé van a kiút a válságból

Hihetetlen őrület van a világban.
De jogosan sokakban felmerül már vagy így vagy úgy hogy ez mesterségesen generált őrület-? Vagy tényleg ekkora a gáz? Nos a nyomok megint csak befelé és nem kifelé vezetnek. Önmagunk vizsgálatával kell kezdenünk a szemlélődést, ha meg akarjuk érteni mi is történik ma a világban, ahol teátrálisan épp mindenki felrobban, meghal, [...]

Filozófia, Gnosztikusok, Szellemi dolgok, Élet

A Botrány oka!

A Botrány oka!
Előszó:
A tegnapi gondolatot szeretném ma tovább boncolgatni kicsit, el ne tévedjünk a labirintusban.
Az a meglepő állítás hogy vagy a nyugat gengszterei vagy a kelet terroristái lesznek az ideáink és példaképeink, sajnos igaz.
A fogyasztói társadalom közepén, ami arra késztet elementáris erővel, hogy halmozd az eszközöket és a körülményeket a végletekig javítsd, mert olyan pillanat, [...]

Ezoterikus tanítások, Filozófia, Gnosztikusok, Rózsakereszt, Szellemi dolgok