Mani zsoltárai – Gyöngy énekek

Az Atya a kimondhatatlan nagyság.

A Fiú a mérhetetlen tűrés.

A Szent Szellem az, ki nékünk az Életet megnyilvánítja.

Az Atya öröktől fogva rejtett.

A Fiú Idegen e világon.

A Szent Szellem az Ösvény az Eonokon át.

Az Atya a mindent ismerő Intelligencia.

A Fiú az Ige, mely önmagát megnyilvánította.

A Szent Szellem a Rejtélyek gyöngéd feltárója.

Az Atya a Hatalom Ura a Világegyetemben.

A Fiú az Atyának engedelmeskedő.

A Szent Szellem az Eonok világossága.

Ajkaink megpecsételése az Atya jele nékünk.

Kezeink békéje a fiú jele.

Szűziességünk tisztasága a Szent Szellem jele.

A megszentelt Szeretet az atya jele nékünk.

A bölcsesség ismerete a Fiú pecsétje.

A parancsolatok beteljesítése a Szent Szellem pecsétje.

Pecsételjük meg ajkainkat, hogy megtalálhassuk az Atyát.

Pecsételjük meg kezeinket, hogy megtalálhassuk a Fiút.

Őrizzük meg tisztaságunkat, hogy megtalálhassuk a Szent Szellemet.

Komment: Azt hiszem Mani méltó a Krisztus Apostola címre…

SÉTA

I.

Sétálok végig az utcán.

Van egy mély lyuk a járdán.

Beleesek.

Elveszett vagyok… remény nélküli,

Nem az én hibám.

Egy örökkévalóság lesz, mire kijutok.

II.

Sétálok ugyanazon az utcán.

Van egy mély lyuk a járdán,

Úgy teszek, mintha nem látnám.

Megint beleesek.

Nem tudom elhinni, hogy megint

Ugyanott vagyok,

De nem az én hibám.

Ismét hosszú időbe telik,

Mire kijutok.

III.

Sétálok ugyanazon az utcán.

Van egy mély lyuk a járdán.

Látom, hogy ott van, mégis beleesek.

Ez már szokás…

Nyitva a szemem, tudom, hol vagyok.

Az én hibám.

Azonnal kikerülök onnan.

IV.

Sétálok ugyanazon az utcán.

Van egy mély lyuk a járdán.

Kikerülöm.

V.

Egy másik utcán sétálok.

egy másik utcán sétálok...

„EZ VAGY TE!“

Ne sirass, fiam, Szvétakétu! Én se

sírok már érte:

nem olyan fontos dolog a halálom.

Semmi sem vész el ezen a világon,

egy a lélek és ezer a ruhája

s a valóság csak ez a könnyü pára.

Ne sirass, Szvétakétu!

Száz virágból hordják össze a méhek

a drága mézet,

száz illatot és száz színt elkevernek,

így találják meg a sokban az egyet:

egy a valóság s ezer a ruhája,

a lélek az egy, ez a könnyü pára,

hiszed-e, Szvétakétu?

Folyamok futnak keletnek, nyugatnak

és megnyugodnak;

melyik melyik volt, nem tudja a tenger.

Én is megteltem már az örök eggyel:

egy az anyag s minden más csak ruhája,

lelkünk öltözik, ez a könnyü pára,

érzed-e, Szvétakétu?

Vágd meg e fügét! Mi van benne? Csak mag?

Vágd szét a magvat!

Mit látsz? Semmit? – Ez a semmi a magban,

ez nő meg fává, ez a láthatatlan:

ez a lélek, a mindenség csirája,

ez a valóság, ez a könnyü pára,

tudod-e, Szvétakétu?

Eltűnik, mint ha sót teszel a vízbe,

de ott az íze:

mindenen átcsap az örök lehellet:

az isten él, az isten A Te Lelked:

ez a valóság, melynek nincs halála,

ez a mindenség, ez a könnyü pára:

Ez Vagy Te, Szvétakétu!

Komment nélkül

Ha a Föld lakosságát egy 100 lelket számláló faluba lehetne redukálni, és minden nép aránya megmaradna, ebben a faluban lakna:

-          57 ázsiai

-          21 európai

-          14 amerikai (észak-, közép- és dél-amerikai)

-           8 afrikai

Lenne benne:

-          52 nő és 48 férfi

-          30 fehér és 70 nem fehér

-          30 keresztény és 70 nem keresztény

-          89 heteroszexuális és 11 homoszexuális

-           6 személy birtokolná az összes vagyon 59 %-át, és minden 6. Az USA-ból származna.

100-ból:

-          80 élne omladozó faházban,

-          70 lenne analfabéta

-          50 szenvedne alultápláltságban

-           1 éppen meghalna

-           1 éppen megszületne

-           egynek lenne számítógépe

-           egynek lenne egyetemi végzettsége.

Ha a világot ilyen módon szemügyre vesszük, az elfogadás és megértés iránti igény nyilvánvalóvá válik.

A következőket sem árt végiggondolni:

-          Ha ma reggel felkeltél, és akár egészséges vagy, akár beteg, jobb sors jutott neked, mint annak a félmillió embernek, akik a jövő héten már nem fognak élni.

-           Ha még soha nem voltál egy háború veszélyében, a fogság magányában, a kínvallatás haláltusájában, vagy az éhezés satujában, jobb helyzetben vagy, mint 500 millió ember a Földön.

-          Ha templomba járhatsz anélkül, hogy attól kellene félned, hogy megfenyegetnek, megkínoznak, vagy megölnek emiatt, szerencsésebb vagy, mint 3 milliárd ember.

-           Ha van étel a hűtődben, ruha a testeden, tető a fejed felett, ahol aludni térhetsz, gazdagabb vagy, mint a Föld lakosságának 75 %-a.

-           Ha van pénzed a bankban, a pénztárcádban és a malacperselyedben, a világ legkiváltságosabb 8 %-ába tartozol.

-           Ha a szüleid még élnek, és még mindig házasok, akkor már tényleg egy ritkaság vagy.

-          Ha ezt olvasod, kétszeres áldásban van részed:

először, mert valaki rajtad kívül is gondolkodik a környezetedben, másodszor pedig, mert nem tartozol azon sok millió ember közé, akik nem tudnak olvasni.

valami itt nincs rendjén….

De jogosan sokakban felmerül már vagy így vagy úgy hogy ez mesterségesen generált őrület-? Vagy tényleg ekkora a gáz? Nos a nyomok megint csak befelé és nem kifelé vezetnek. Önmagunk vizsgálatával kell kezdenünk a szemlélődést, ha meg akarjuk érteni mi is történik ma a világban, ahol teátrálisan épp mindenki felrobban, meghal, vírus fertőz és a öltönyös gengszterek vs megvadult terroristák végeláthatatlan párbaját láthatjuk Lcd tv-n éles adásban közvetítve. (ami a legrosszabb, hogy még drukkolunk is valamelyiknek)

De a lényeg, igazából mélyebben van, voltaképpen bennünk is hasonló dolog zajlik mint a világban. Döntés elé kerül mindenki lassan, és ezt a döntést neked is kedves olvasó önmagadban kell meghoznod önnön sorsod felől.  EZÉRT TE VAGY A FELELŐS!

Vagy: fokozzuk a teátrális őrületet és mi magunk is színpadra lépünk valamilyen maszkban, s ez a maszk lehet bármi… pénzember, vállalkozó, családanya, lázadó, politikus, vagy terrorista esetleg diák, bármi… Hiszen minden maszk amibe beleragadunk. Amit önvalónk helyett szerepként magunknak definiálunk. Minden  ami miatt bánkódnánk, ha azt elvennénk tőlünk csak szerep, maszk, börtön, rablánc.

Tehát, vagy tudatosan eltávolodunk eme dolgok, élethelyzetek, szerepek utáni vágyakozástól, hajszolásától, birtoklási vágyától, megítélésétől, sőt még a színdarabban nézőként sem kívánunk részt venni tovább, vagy könyörtelenül beteker a dolog minket is.

Ennek következménye az, hogy már nem látjuk hogy színdarab, nem látjuk, hogy csak díszlet, nem látjuk, hogy csak álarcot viselünk, hanem a világ legtermészetesebb dolgaként járjuk a táncot, és szavaljuk fennhangon a ránk eső részben a szöveget, míg a színdarab véget nem ér, és tudatunk függönyét leereszti a halál…

Ez azt jelenti, hogy ne keressünk pénzt? Ne teljesítsük kötelességeinket? Ne tanuljunk ? ne legyünk jó családfők, anyák? Testvérek? Ne figyeljünk mindenkire akit az élet körénkterelt?

Nem, nem erről van szó… a dolgot el kell végezni. A ránk rótt feladatot tökéletesen ki kell vitelezni.

De! Ha ezt nem a szerepazonos attitűddel tesszük, hanem legbelső lényünkben elcsendesedett elmével, tiszta szívvel, az érzelmi és gondolati végeláthatatlan körhinta nélkül, akkor a dolog valamiképp megváltozik. Az OK-OKOZAT törvénye alól valamiképp kibújunk.

Mert a szerepek, a maszkok, az álarcok jelentették a történés egyik pólusát a színdarab pedig a másikat.

Így kilépünk a kétpólusú világ erőteréből, nincs többé jó-rossz, észak – dél, megszűnik a Föld elektromágneses terének a hatása mirajtunk.  A jó és  arossz tudásának fájáról szakasztott gyümölcsöt kiköptük.

Így, valamiképp eltávolodunk a színdarabtól, noha eljátsszuk a szerepet, nem azonosítjuk önmagunkat vele. Ez a helyzet, döbbenetes ébredést hoz a körülöttünk lévőkben is, kik még a maszkjaik szerepeiben látják életük kiteljesedését, s mindazok kik még a főszerepért pedáloznak, hatásunkra holnap már csendes szívvel fogják szemlélni a dolgok változását, és már nem lesz olyan fontos a legtöbb, a legjobb, a leghamarabb, az enyém, a nekem, az akarom, a szerintem, az én tudom a tutit…

Csak szépen lassan kinyitják a szemüket, és a klasszikus Confessio Fraternitátis évszázados gondolatképével élve: „hajadonfővel, nyílt szívvel és mezítelen lábbal mennek a kelő nap elé”. Ez nem jelent többet, mint tiszta gondolkodást, igazi szeretetet és a (színdarabból) megszabadító cselekedeteket.

Erre felé van a kiút a válságból…

by WKing

Előszó:

A tegnapi gondolatot szeretném ma tovább boncolgatni kicsit, el ne tévedjünk a labirintusban.

Az a meglepő állítás hogy vagy a nyugat gengszterei vagy a kelet terroristái lesznek az ideáink és példaképeink, sajnos igaz.

A fogyasztói társadalom közepén, ami arra késztet elementáris erővel, hogy halmozd az eszközöket és a körülményeket a végletekig javítsd, mert olyan pillanat, hogy „most jó” nem jöhet el, hiszen még a végén gondolkodnánk kicsit.

Nap mint nap benyeljük, sőt megörököljük és már a vérünkben van és önkéntelenül és tudatlanul magunkra vesszük azt az ideát, hogy ezt másképp nem lehet csinálni.

Sosem volt könnyebb a minimumot kényelmesen előteremteni mint a mai korban!

De a kellékek és a körülmények rabjai vagyunk, loholunk és hajszoljuk a még-többet és a „nem adhatok hiszen nem marad” a jelszavunk! DE EZ TÉVEDÉS. Mert…

„A kellék és a körülmény nem lényegtelen, de mindenesetre másodrendű.

Az ember azért dolgozik, hogy minél több és nagyobb lehetőséget biztosítson olyan életre, amely tényleg élet. Ehelyett: amit tesz, a kellékekért teszi. A kellék nem lényegtelen, de mellékes. Az életnek csupán feltétele. A dolgok. Mindig a dolgok. A technika. A berendezés. A körülmények megteremtése. Azt hiszik, az élethez kell valami, vagyon, pénz, állás, rang, ruha, ház, hír, autó, hatalom, villa, mintha e nélkül nem lenne élet, és hozzá sem lehetne fogni. Először mindig fel kell öltözködni. Mintha nem lenne tiszta pillanat, amikor az ember a fa alatt ül, még az is fölösleges, hogy időnként a szájába cseresznyét tegyen, vagy egy pohár bort, és az életen kívül nincsen semmi más, átéllel és vegyítés nélkül, nő vagy férfi és a rigó zenéje nélkül, és emlékek nélkül.

Nem élvezet. Még csak nem is gyönyör. A gondolkodók azt állítják, hogy amikor az élet ténylegesen élet, önmagával megtelik, önmagánál valamiképpen több lesz. Ami az életnél több, az életet áthatja, magasabb szubsztancia, és ez a lét. Élet csak akkor lehet és lesz önmaga, ha a lét megérinti. Nem élvezet és nem gyönyör és nem öröm és nem boldogság. Mert több, csepp abból, ami öröktől fogva van.

Kellék nélkül semmi sem érhető el, mégis a kellék és az élet között nincsen kapcsolat.

Ezért mondják, hogy az ember sok évig egzisztálhat, és egyetlen percet sem él. Valaki megteremtheti a feltételek sokaságát, vagyont, pénzt hatalmat, hírt, rangot, sőt szerezhet ízlést és tudást és képességeket. Utazhat, olvashat, járhat képtárakba és hangversenyekre.

Rettentő tevés – vevés, mialatt nem történik semmi. A feltételeknél marad. A kellékeknél, ahonnan nincs út az élethez.

Ahhoz, hogy az ember teljes értékű életet éljen, a dolgokra a kellékekre nincs szüksége.

A kellék, nem lényegtelen, de mellékes. Mindig csak futball, divat és bio mosópor. Csinálni, mindig valamit csinálni, hogy valami legyen, és nem jut szóhoz az ami van.

Végül az egész elvész abban, hogy dolgoznak, hogy pénzt keressenek, nagyobb lakás és több bútor, nagyobb kényelem és több szórakozás, még az autó, és a függöny, csillár, elutazni, és a bámulatos túltevékenység egyre több és több kívánsághoz vezet. A kellékek arzenálja minél nagyobb, az életre való éhség annál jobban nő, mert az élet meg egyre szárazabb, és az ember egyre szomjasabb. Az igényeket folyton heccelik, minden nap több a műanyag és a informatika, a laptop és a ipod. Mindig kell valami ami nélkül el sem lehet kezdeni.

Egy millenniumot lehet szórakozni anélkül, hogy az ember ténylegesen egyetlen percet éljen.

A tiszta pillanat, amit a dolgok nem zavarnak meg. Amikor az élet közvetlenül élet, és amiről nem lehet lemondani. Semmiről sem akarok tudni, csak ami fontos. „

szerző : Hamvas Béla

Komment: De vajon mennyi az a minimum ami elégséges a hogy a lét öröme megérintse mindennapjainkat? Jó magam ezt egyszerű módon fogalmaztam meg: Annyit akarj, anynit vegyél el, annyiért hajts, dolgozz, gürcölj, annyit halmozz amennyit képes vagy a világnak odaadni, ezáltal az életet a lét örömével megszentelni.

azaz : Lehetsz milliárdos is, de ne vegyél fel olyan köpenyt, aminek van zsebe…(hogy legyen hova tenned, s így megtarthass magadnak belőle egy petákot is)

“akinek van füle az hallja”(olvassa, érti, cselekszi)

Azt akarom tudni, mire vágysz, és hogy szembe mersz-e nézni a vágyaiddal.

Nem érdekel, hány éves vagy.

Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy őrültnek tűnj szerelmeidért, álmaidért, és azért a kalandért, hogy életben vagy.

Nem érdekel, milyen bolygók köröznek holdad körül.

Azt akarom tudni, hogy elérted-e már fájdalmaid középpontját, hogy megnyitottak-e már az élet csalódásai, hogy összezsugorodtál és bezárkóztál-e már a félelemtől, hogy érhet-e még fájdalom.

Azt akarom tudni, hogy elfogadod-e fájdalmamat és fájdalmadat anélkül, hogy elrejtenéd, vagy mindenképpen megváltoztatni akarnád.

Azt akarom tudni, hogy tudsz-e örülni nekem és önmagadnak, hogy tudsz-e vadul táncolni, az eksztázistól megrészegedve anélkül, hogy figyelmeztetnél bennünket, legyünk óvatosak, reálisak, és emlékezzünk az emberi mivoltunk korlátaira.

Nem érdekel, hogy igazat beszélsz-e.

Azt akarom tudni, hogy mersz-e másnak csalódást okozni, hogy hű maradhass önmagadhoz.

Hogy elviseled-e a csalódás vádját anélkül, hogy megcsalnád saját lelkedet.

Azt akarom tudni, hogy hűséges vagy-e, s ez által megbízható.

Azt akarom tudni, hogy látod-e a szépséget akkor is, ha nem mindennap pompázik, és hogy tudod-e Isten jelenlétéből meríted életed.

Azt akarom tudni, hogy tudsz-e kudarcaimmal és kudarcaiddal együtt élni, és a tóparton állva mégis az ezüst Hold felé kiáltani: Igen!

Nem érdekel, hol élsz, és mennyi pénzed van.

Azt akarom tudni, fel tudsz-e állni a kétségbeesés és a fájdalom éjszakája után, megviselten, sajgó sebekkel, hogy gyermekeidnek megadd mindazt, amire szükségük van.

Nem érdekel, ki vagy, és hogy kerültél ide.

Azt akarom tudni, hogy állsz-e velem a tűz közepébe, és nem hátrálsz-e meg.

Nem érdekel, hol, mit és kitől tanultál.

Azt akarom tudni, mi ad neked erőt belülről, amikor kint már minden másnak vége van.

Azt akarom tudni, hogy tudsz-e egyedül lenni önmagaddal, és hogy igazán szereted-e azt a társaságot, melyet üres óráidra magad mellé választottál.”

Vissza az alapokhoz, fókuszálj az alapokra  minden erőforrással…

Mik is az alapok? források kitisztítása,  eszközök, cél, vízió, álom…szorgalom, kitartás, munka, hit, remény…elkötelezettség…prioritások

Tehát összpontosíts a alapvető tevékenységekre.  Mondhatnánk, hozz vizet és fát a tűzhöz és lesz vacsora!

Térj vissza az alapokhoz és kövesd azt az erőt ami akkor vezérelt mikor a dolgoknak nekikezdtél…porold le az álmokat.

Ezután csak annyit kell tenned, hogy keményen munkával megerősíted az alapokat.