Barbelo Blog - egy hétköznapi rózsakeresztes blogja

A rátermettek köréből, nincs igazolt távolmaradás

Arany vs Bádog kalitka

Arany vs Bádog kalitka

Arany vs Bádog kalitka

Motto:  neked miből van a mókus-kereked?

Néha, például most pár percre, míg olvasol, érdemes belőle kiszállni akkor is ha büszke vagy rá mert fényes és csillog, és akkor is ha bádog, és csak irigykedve nézed azokét akiknek szebb, jobb, több adatott a múladó kincsekből… 

Egy kis titok…

Ha az ember ilyenkor ősszel, néha meg megáll és időt szán az önmagát megadó, elengedő természet csodálatára, akkor óhatatlanul eljut odáig, hogy tudatállapotához képest a legmagasztosabb kérdéseket firtassa. Ki vagyok? Honnan Jöttem? Hova tartok? MI az értelme ennek az egésznek? Mókuskerék, és bádog vs aranykaltika kinek mi jutott éppen…

No nektek szeretnék gondolatébresztőnek idézni egy könyvrészletet, Jan van Rijckenborgh könyvéből, mely szól a teremtésről, az életről, az Elohimról és hogy mi közünk van nekünk mindehhez…

Samballa szerzete c könyvből az idézet:

„Képzelje el az üres teret, azt amiben minden ami létezik benne foglaltatik,mint lényt, mint valami nyugvó ősanyagot, ami végtelen sok mindenre képes.

Ezt minden oldalról körülveszi és ugyanakkor áthatja az univerzális Szellemtér.

Ezt csak körvonalazni, felvázolni tudjuk, de elmagyarázni nem. Csak a jelenlétét tudjuk megállapítani.

Az ősanyagon –  amiben és amiből a teremtés keletkezik –  kívül létezik és ösztönöz a Szellem, s átható és mindenütt jelenlévőségi képessége miatt nagyon közel van hozzánk, közelebb mint kezünk – lábunk.

Hozzánk viszonyítva azonban, ezt nyomatékosan ki kell jelenteni, transzcendens.

Kezdetben a káoszban, az ősanyagban a Szellem hatása tizenkét ősanyagi áramlatot hozott létre. Tizenkét tűzerőről vagy tizenkét robbanásról, vagy tizenkét eonról is beszélhetnénk. Tizenkét nagy hatalom, tizenkét óriási láncreakció keletkezett az „üres” térben. Az ősanyagban. A nyugvó káoszban.

Ez a tizenkét eon tehát világosan „erő lenyomat” hatás volt, ősanyagi áramlat, s arra használták őket, hogy felébresszék a „nyugvó teret”, mérhetetlen lappangó életlehetőségeivel.

A tizenkét eon nem volt egyforma.

Ellenkezőleg: holott egységben dolgoztak együtt, nagyon különbözőek voltak.

Az ősanyagban, vagy az ősanyában, az ősanyából tizenkét jelenséget keltettek.

Először is azt, amit tudatnakneveznénk;

Másodszor az akarat jelenségét;

Harmadszor a közös hatás jelenségét;

Negyedszer a környezethez való ragaszkodást;

Ötödször a hasonlóhoz való vonzódás jelenségét;

Hatodszor az általános fenntartás jelenségét;

Hetedszer az egész egységnek a megszervezését és fenntartását;

Nyolcadszor a szaporodás és halál jelenségét;

Kilencedszer a törekvés jelenségét;

Tizedszer a közös megnyilvánulás jelenségét;

Tizenegyedszer a közös érzület jelenségét;

Tizenkettedszer a közös önfeláldozásra való készség jelenségét.

E tizenkét áramlat együttes hatására végül olyan élőlénynek kell megjelennie, amelyikben ez a tizenkét jelenség harmonikus formában van jelen. Akkor elkészül az isteni kép hordozója, s ez a kép a bukott, anyagba süllyedt mikrokozmoszt vissza tudná vezetni az eredeti transzcendens életbe, az Atya házába.

Persze érthető, hogy egy üres térben tizenkét természeti erőt lángoltatnak fel, amelynek mindegyike egy bizonyos életre hívó elvnek felel meg, akkor még sok mindennek kell történnie, míg ezeknek az alap ötleteknek az együttes hatására valami gyakorlati eredmény jelenhet meg.

Ezért azt is tudni kell, hogy a tizenkét eonnak az ősanyagban való felélesztésével egyidejűleg magasztos lények nagyon nagy hierarchiája is beköltözött a káosz terébe, hogy szolgálja a kezdeti mindenségi megnyilvánulást. A Szentírások ezeket a lényeket Elohimnak mondja.

Ez a hierarchia betöltötte a káoszt és reagált az eonok tizenkét áramlatára.

Az Elohim együttes tevékenységének és az eonok együttműködéséből jött létre az, amit mi dialektikus, anyagi világmindenségnek nevezünk, a csillagok és naprendszerek hatalmas építménye, a halál nagy természete.

Az Elohim nem akartak örökké létező világot alkotni, hanem csak véges „űrt”, táguló és zsugorodó mindenséget, mely az egyetlen ismert célt szolgálja.

Az Elohim tehát úgy lépnek fel, mint a bolygók szellemei, mint a csillagrendszerek lelkei.

Ez azt jelenti, hogy az ő lényeik tevékenységére és az eonok együttes hatására a káoszban gömbképződmények, gömbrendszerek, ősanyagi összpontosulások jelentek meg.

Az tehát, amit mi „Földnek” nevezünk, ugyanakkor egy magasztos Elohim kifejezési formája.

Az Elohimot Szent Szellemnek is nevezzük. Ez a lehetővé tévő, gyógyulást hozó Szellem a múlandó természet mindenségi megnyilvánulásában.

Máig is az Elohim tartják fenn és éltetik ezt a számtalan teret, és ők alkottak a természeti eonokból minden élőlényt, folyamatszerűen, míg az alkotásból az idők menetében megalakult a teremtés koronája, a képviselő, az ember, és az Elohim látták hogy jó. És a megnyilvánulás minden bolygóján dalt énekeltek:

„menjetek és szaporodjatok, és töltsétek be a Földet. Mert eljött a beteljesülés órája, annak az ideje, amikor az emberek Istennel egyenlők lehetnek, ha betöltik hivatásukat.

Megj:

– emlékeztek erre a mondókára?:

–         “tovább is van, mondjam még?”

No nem a filozofálásra gondoltam, hanem arra, hogy a bádog vs. aranykalitkánál van messzebb mutató életcél mint ahogyan az a fennti szövegből is kiderül…

Share Button

One comment

  • Válasz erre a csodás gnosztikus kozmogóniára és kozmológiára:

    Purusa-himnusz – A TEREMTÉS HIMNUSZA
    (Nasadiya-sukta)

    Nem volt semminek nemléte, se léte,

    nem volt levegő és fölötte kék ég.

    Hol volt a világ? mi takarta, védte?

    Hol volt a magasság és hol a mélység?

    Az élet még nem vált el a haláltól,

    egymásban pihent a nap és az éjjel:

    lélegzés nélkül lélegzett magától

    az Egy, és magányát dobogta széjjel.

    Fekete volt minden, mint mikor éj van,

    az idő csak készülő óceán volt:

    s ekkor az Egy, mely ott aludt a héjban,

    áttüzesedett s burkából kilángolt.

    Megszületett a Szerelem, a lélek

    magva és ura minden ösztönöknek;

    nemlétig érő gyökerét a létnek

    ma is a vágyban keresik a bölcsek.

    És mikor a rend a határt kiszabta,

    mi volt alul: és mi került fölébe?

    Itt vak álmok, ott erők forradalma,

    lent bomlás, fent a formák büszkesége.

    Megtudtak-e mást is, akik kutattak?

    A titkokat bejárni volt-e szent ész?

    S ha istenek is csak azóta vannak,

    ki mondhatja meg, mi volt a teremtés?

    Ő, akitől van, aki a világra

    őrködve néz, aki a maga őse,

    Ő, aki csinálta vagy nem csinálta:

    Ő tudja! tudja!… Vagy nem tudja Ő se?

Comments are closed.