Honnan? Hová? Miért?
Igen. Fontos kérdések.
2012 őt írunk! A vízöntő kor küszöbén állunk.Valami változik.
Változik belül és kívül. A valódi kérdés azonban az, hogy mi változik ?
A jelenlegi helyzetünk ilyen:
Joshua Bell-t a világ legjobb művészét, kutya nem vette észre…
Az egyik legfontosabb konklúzió talán ez lehet:
Ha nem vagyunk képesek megállni, és meghallani a világ egyik legjobb zenészét, aki a világ legjobb zenéit játssza, akkor ugyan mennyi dolgot nem veszünk észre életünk során?
Többnyire semmit. Nos azt hiszem ez az a dolog ami változik. Vagy felébredünk, vagy örökre beleragadunk a valótlanság illúziójába.
A dallamot, mely a legszebb dalt játssza a szívünkben, meg kell hallanunk… A vízöntő kor elhozza a választás lehetőségét.
Megosztanék egy gondolatot:
“A Vízöntő és a választás
A Vízöntő jelképe visszaköszön a vizeskorsós ember alakjában, akivel – Jézus Krisztus útmutatására – a tanítványok találkoztak a kapunál. „…egy ember jő előtökbe, a ki egy korsó vizet visz; kövessétek őt…” – mondta Jézus. Kövessük azt az ösvényt, melyet az élő víz mutat e hanyatló világban, és megtaláljátok az elkészített „Úrvacsorát”. Aki követi a vízhordót, azt a Via Dolorosa beteljesítéséhez hívják. Akik készek rá, hogy e vízhordót vezetőjüknek, kovásznak lássák, amely összetöri őket a jóra, azok tanítványok lesznek. Uránusz – az elektromosság és az étererők irányítója – hozzáadja ragyogó és melengető tüzét az élő víz sugaraihoz. Ha szellemiek vagyunk, egyesítjük a fejet és a szívet. Szívünkből az élet vize gondolkodásunk szent tüzére ömlik, s új emberek leszünk, akik valóban új és különös felfedezéseket tesznek s csodás misztériumokat tárnak fel. A tömegembert azonban e két sugár hanyatláshoz viszi: olyan felfedezésekhez, melyek negatív értelemben rombolóak és összetörőek. Ilyen negatív reagálás eredményeként születnek többek között a pusztító fegyverek is, amelyekkel mindent felemésztő tüzet zúdítanak az emberiségre.
Ha az ember az Isteni egység háromszoros segítő erőire hangolódik, akkor ezek az erők tudata belső határainak áttöréséhez és szellemi látóhatára kiszélesedéséhez vezetik. Korunk különösen kedvez az okkultizmus fejlődésének, amint ezt a mágikus, középkori misztériumok, és a primitív társadalmak misztériumai iránti érdeklődés fokozódása is mutatja. A Vízöntő ténylegesen valami újat hoz: legyen az jó vagy rossz. Világunk háromszoros kovászaként a Vízöntő az egész emberiségen kifejti hatását, s elvezeti ahhoz, amivé válnia kell. A végeredmény megmutatja majd, hogy az anyag kibírta-e ezt a kovászt, vagy sem.” forrás
Maga a cikk is megéri hogy rászánd az időt, de az idézet vége, válasz a kérdésre. Szívből remélem, és bízom abban, hogy képesek vagyunk kibírni a változás feszültségét és egy új kor hajnalára ébredünk, mely elhozza az anyag-rögeszméktől való szabadulást. S egyúttal a címben feltett kérdések, sem lesznek kérdések többé…
reload… avagy újra itt
Valamiért nem töröltem ezt a blogot.
Évekkel ezelőtt átköltöztem a Facebookra, mondván, hogy ott van az élet, mindneki ott kommunikál, felesleges blogon keresztül küzdeni, hiszen, senki nem jön el ide beszélgetni.
Én persze néha eljöttem ide. Megnéztem, még mindig ugyanúgy volt minden mint régen.
A legjobb posztokra sokan rátaláltak a keresőkön keresztül…így úgy éreztem, ha már megíródtak a posztok, és keresik őket és rátalálnak, megérdemlik az életet.
Néha fel, felötlött bennem a gondolat, hogy hmm csak kéne írni éltetni tovább a blogot, hiszen olyan sokminden van ami megérne pár sort.
Nos, hosszas tanakodás, után úgy döntöttem – saját magammal megbeszélve a helyzet létjogosultságát – hogy nekidurálom magam.
Persze nem véletlen, hisz nincsenek véletlenek. A végső löketet az adta, hogy elindult egy izgalmas kaland. Egy Spirituális műhelymunka, melynek inspirátoraként illik nekem is hozzátenni valamit a közös munkához. Szóval, kalandra fel! Hagyom magam inspirálni, és ígérem nem leszek lusta megosztani mindazt amit a műhelymunka során kapok.
részletek itt: A világ szívénekhívása és az életmegvalósítás filozófiája << kattints a szövegre
Bővebben:
H1N1 – há egyen egy – almát!
A legújabb beakadt horog, amitől sajog a tüdőnk!
Súlyosbodik a meccs!
Bőven az utolsó menet végefelé járunk!
Mindkét fél óriási veszteségeket tudhat magáénak!
Hogy kik a meccs résztvevői?
Az egyik sarokban, az ember áll, akinek legbelső igényévé válik, a szabadság, az egység, és a szeretet!
A másik sarokban, azon Eonok, és Archonjaik, és azok földi csatlósaik, a multicégek és egyéb politikai, gazdasági nagyhatalmak mint képződmények! „nem emberek ellen van tusakodásunk”
A tét nem kevesebb mint az Élet maga.
Az amit mi általában életnek nevezünk, már régen nem az aminek kéne lennie, vagy mondjuk inkább úgy, ami lehetne.
Mindannyian éljük valamiképp a nekünk kimért időt, megtöltjük értékes és kevésbé értékes tapasztalatokhoz vezető cselekedettel! Ezen cselekedetek, és tapasztalatok végül sokunkat elvezetett oda, hogy egyre gyakrabban felmerülnek bennünk az életünk alapjait firtató kérdések, felismerések, mint pl.:
„valami itt hibázik”
„bármit teszek, minden csak majdnem jó”
„a legtöbb cselekedetünk, felhívja önmaga ellentétét is”
„a félelmek és a szeretet nem fér össze bennünk”
„a boldogtalanság forrása a szélsőséges ön-érdek-érvényesités”
„a szélsőséges biztonságra való törekvés, az élettel eredendően ellentétes”
Stb….
Ott állunk, tántorogva, néhány monoklival, a H1N1 től sajgó tüdővel, és várjuk az újabb ostromot! Miközben még az előző horog sajgó kérdései: „beoltsam vagy ne oltsam?”kábítják elménket, félelem hullámokkal.
Győzhetünk, ilyen eredendő gonoszság ellen?
Vajon, van csodafegyver mellyel sikeresen megvívhatjuk ezt a harcot, mi hétköznapi egyszerű emberek?
Vajon csatlakoznunk kellene Klaus Werner / Hans Weiss –hez?
Ők a „Márkacégek feketekönyve” című tanulmányukban,http://hu.wikipedia.org/wiki/Márkacégek_feketekönyve leírták a Gyógyszer konszernek Kelet-európai drága kenőpénzekkel megvett kísérleteit.
Az olaj kártelek kegyetlenségeit az elmaradott országokban!
Arról is részletesen írnak, hogy az európai kakaó fogyasztás nagy részét, Elefántcsontparton ill. Afrika több országában a mai napig a legolcsóbb munkaerő : rabszolga gyerekek szedik! Igen azt ami ott van a konyhánkban, évente gyermek életek ezrei és több mint 200.000 gyermek évtizedes embertelen rabszolgatartásának gyümölcsei! Többnyire nem élik meg a 30 éves kort.
Vagy ott a mobiltelefon! Mindannyian használjuk. Van több is/ fő.
Az azonban nem áll a készülék használati utasításában, hogy
„Kedves felhasználó, legyen szíves mondjon el egy imát, azon tömegekért, akik életüket adták Kongói koltánérc háborúban és a bányákban embertelen körülmények között dolgozókért!”
Mi ez a koltán? A koltánércből nyerik a tantált ami elengedhetetlen anyag a mobiltelefonokhoz!
Megemlíthetjük még az AIDS-vírust mint első érv a kizsákmányolásra és a különböző tápszer-értékesítésre Afrikában, aminek következményeképpen, évente másfél millió! Csecsemő hal meg! (mert hogy nincs tiszta ivóvíz amibe elkeverhetnék, így a HIV fertőzött anyák, nem szoptatják csecsemőiket, hanem tápszerrel etetik! Azt azonban nem mondják el nekik, hogy az ivóvíz útján 50% hogy beteg lesz anyatej útján meg max 20%!
Sorolhatnánk még, a kőolajtermelést ami a fegyver kereskedelem kistestvére, vagy ugye a legújabb pofon ez a H1N1 vírus.
Azt hogy mekkora veszély ez ténylegesen, nehéz kihámozni a harsogó médiából. Hiszen, az azért tény, hogy súlyos milliárdokat kaszálnak ezen a bizniszen a Gyógyszeripari cégek, így érthető hogy kell a kampány! Az pedig minden ovis marketinges is tudja már, hogy a leghatékonyabb kampány a probléma tudat felkeltése, és a problémára megoldásként a terméket kínálni!
És az is igaz, hogy a wellness biznisz miatt, a gyógyszeripari konszernek, súlyos veszteségeket könyvelhetnek el maguknak az elmúlt években!
A prevenció vagy megelőzés egy tényleges wellness trend, ami a táplálék kiegészítők végeláthatatlan sorát adta a világnak! Az hogy ez milyen szinten indokolt, végül vitatható, de az tény, hogy gyógyszerek helyett, vitaminokra költjük a pénzünket.
És ugye itt jön a kérdés, vajon, mi az a dolog, amivel a tömeget újra, gyógyszervásárlásra lehet kényszeríteni!?????
Vakcina? nm vakcina? szövődmény, nem szövődmény… A választ kedves olvasó, rád bízom!
Ellenben visszatérnék a tényleges kérdéshez: – Mit tehetünk?!
Van egy különleges axióma, állítás, vagy elv amit itt most segítségül szeretnék hívni a válasz megértésének elősegítésére!
Tudatállapot = Létállapot!
Mit is jelent ez?
Egyenesen azt, hogy az életünk irányát, eseményeit, és cselekedtünk gyümölcseit, belső érzelmi, tudati és legfőképp lélekállapotunk minősége határozza meg!
Igen! A megoldás a kezünkben van, vagy mondhatnánk azt is hogy „közelebb van mint kezeink és lábaink!”
Más irányból közelítve: „Aki önmagát legyőzi, erősebb annál is mint aki egy Multit győz le”
Sem Isten, sem ember, sem a világ legsötétebb árnyai sem vehetik el tőlünk az az élet-létállapotot, melyet TUDAT-LÉLEK-ÉLET állapotunk alapján megérdemlünk!
Hit, Remény, Szeretet
Ezek elcsépelt szavak a mai világban, de még is azt gondolom, ez az a fegyverzet és páncélzat, mely megvéd minket, s biztosítja a győzelmet a ránk támadó és minket kizsákmányoló erők ellen!
Jöjjön aki hivatott, hiszen erre a meccsre mindenkinek ma már magát kell választania!
A belső küzdelmünk, a templomunkból a félelemgólem-kufárok kiűzésének a gyümölcse, jutalma nem más mint az egyetemes, és örök ÉLET.
Sajnos erre oltóanyagot vásárolni nem lehet! Amit tudok javasolni, hogy TV, Rádió kikapcs, hiszen ma már elég kevés a nem manipulált üzenet!
Ne gondold azt hogy egyedül vagy a küzdelemben!
http://www.kulturaliskreativok.cc/ az egész világon milliók döntöttek úgy, hogy más utat választanak! Ha igazán szabad forrást, jó gondolatokat, életbölcsességeket szeretnél: http://tisztahangok.hu
Egy mindenki számára könnyen alkalmazható segítséget azonban az Arany Rózsakereszt filozófiájában találtam meg! http://lectorium.hu/ Ez a kezünkbe adja az eszközt!
Sokan vélik úgy, hogy van egy vak sors, van eleve elrendeltetés, az van ami jutott, ezzel kell megküzdenünk, .meg persze van gondviselés, oltalmaznak és vigyáznak ránk.
Aztán az élet történései sokszor igazolják mindkét állítást.
Hogy lehet ez?
Az Arany Rózsakereszt filozófiájából bennem az a kép ált össze, hogy mindkettő igaz!
Rajtunk múlik, hogy készek vagyunk e kilépni a körforgásból, ami a vak sors, hintája, egyszer fenn, egyszer lenn, végeláthatatlan inkarnációkon át, ahol a karma, a cselekedeteink, gondolataink, és érzelmeink hatásainak ok-okozata löki tovább a kereket.
Vagy pedig:
A szívünk vágyakozásában megszületik az igény, a vágy valami másra a körforgáson túlira…ki ebből a háborúból, valami amit sokszor nem is tudatosan, de nyughatatlanul keresni kezdünk… S ez a vágyakozás, erre a tiszta dologra,erre a másra… megnyitja az ég felhőit, ahonnan aláereszkedik valami, ami körbevesz, vezet és oltalmaz minket minden utunkon!
Ez a dolog ami az egyedüli esélyünk egyénként, csoportként, és emberiségként! Vallástól, Tanoktól, és filozófiáktól teljesen függetlenül, mindenkinek elérhető!
Szóval… a meccs végkimenetele rajtad is áll! A dolog benned és önmagaddal kezdődik!
Miért?
Végezetül a legfontosabb tétel:
A benned megvívott harc, hogy segít másokon?
Egy képet hallottam egyszer egy barátomtól,a témában amit most itt megosztanék veled!
„Képzelj el, egy hatalmas ember tömeget, ami ezernyi kötéllel és csomóval gúzsba van kötve! Szinte, kiszolgáltatottak, és szabad mozgásra képtelenek! Aztán egyszer csak az egyik, iszonyú áldozatok árán, kiszabadítja magát! Szabad lett! Mi történik? A kötelek szorítása halszálnyit enyhül…még egynek sikerül… már ketten szabadok, és ők is segítenek, a többieknek, példával és szeretettel szabadulni a kötelektől.
Egyre többen szabadulnak, a kötelek egyre gyengébben tartják a tömeget, hiszen, már van némi remény a szabadulásra, így a kötelek felé nem fordul akkora figyelem, nem éltetjük tovább ezeket az erőket! Mindannyian elkezdjük kigyomlálni magunkból ezeket a megkötő dolgokat, mint sikerhajhászás, hírnév, becsvágy, felhalmozás, hatalomvágy, félelmek, ellenszenvek, érdekeken alapuló jóság rögeszmék…
S amikor eléri a kritikus tömeg a határt, akkor a többiekről is egyszerűen lehullnak a kötelek, vége a szolgalelkűségnek, lepotyognak a finomanyagi paraziták rólunk, elménk kitisztul, szemeinket a hegyekre emeljük, s hajadonfőtt, nyílt szívvel és meztelen lábbal megyünk az új felkelő nap felé!”
Szentháromság – Mani Gyöngy énekeiből
Szent-háromság
Mani zsoltárai – Gyöngy énekek
Az Atya a kimondhatatlan nagyság.
A Fiú a mérhetetlen tűrés.
A Szent Szellem az, ki nékünk az Életet megnyilvánítja.
Az Atya öröktől fogva rejtett.
A Fiú Idegen e világon.
A Szent Szellem az Ösvény az Eonokon át.
Az Atya a mindent ismerő Intelligencia.
A Fiú az Ige, mely önmagát megnyilvánította.
A Szent Szellem a Rejtélyek gyöngéd feltárója.
Az Atya a Hatalom Ura a Világegyetemben.
A Fiú az Atyának engedelmeskedő.
A Szent Szellem az Eonok világossága.
Ajkaink megpecsételése az Atya jele nékünk.
Kezeink békéje a fiú jele.
Szűziességünk tisztasága a Szent Szellem jele.
A megszentelt Szeretet az atya jele nékünk.
A bölcsesség ismerete a Fiú pecsétje.
A parancsolatok beteljesítése a Szent Szellem pecsétje.
Pecsételjük meg ajkainkat, hogy megtalálhassuk az Atyát.
Pecsételjük meg kezeinket, hogy megtalálhassuk a Fiút.
Őrizzük meg tisztaságunkat, hogy megtalálhassuk a Szent Szellemet.
Komment: Azt hiszem Mani méltó a Krisztus Apostola címre…
Mindanniyan farkasok vagyunk..
” Teljes szívemből téged kereslek, és ne engedd, hogy a Te törvényedet elhagyjam!”
Valahol, valamikor egészen kicsinykét hibázott.
Egészen picinykét. Olyat, mintha alig számított volna. Olyan parányi bűnöcskét, amit az ember többnyire éppen csak hogy észrevesz.
Aztán az ember, ezt a kicsiny bűnöcskét jóvá akarja tenni, de nagyobbal.
Most megijed. Még nagyobbat tesz, és ebből még nagyobb a bűn.
Egész Bábel.
Mert az, akinek nincs elég hite, fejét veszti.
Mindig nagyobb bűn. Fellázad.
Kétségbeesik, és őrjöngeni kezd. Mi történik itt velem?
Teremtő Isten, én ezt nem akarom…
Egyszerre csak kint van az erdőben, és olyan mint a farkas.
” Teljes szívemből téged kereslek, és ne engedd, hogy a Te törvényedet elhagyjam!”
- Aki egy ilyen embert meg tudna menteni, az az egész világot megmentené…
- Mindannyian farkasok vagyunk
- Mindenkinek először magát kell megmentenie…
Hamvas Béla – Karnevál (részlet)
Ehhez sincs mi hozzáfűzni… Azt hiszem az első apró bűnön már mindannyian túl vagyunk, és épp próbáljuk radírozni, miközben nem vesszük észre hogy egy még nagyobb bűnt készülünk elkövetni… fejvesztve kotorászunk, keresve az igazság morzsáit ilyen blogokon, weboldalakon, szent könyvekben…vallásokban, ezoterikus, pszichológikus, okkult, vallásos irodalomban, hátha enyhül lelkünkben a nyomás, de csak még inkább felkavarja az iszapot…
És nézegetjük a kis Xet a jobb felső sarokban, mert leleplezettnek érezzük magunkat. Menekülnénk…innen is … magunk elől is…
De, ugyanez a pillanat az is, amikor megmenthetjük magunat…és utána másokat…
Csak fel kell ismerjük, hogy amit keresünk, az velünk, van réges régen kísér minket…körülvesz és áthat…és ami a legfontosabb nem önmegunkon kívül, hanem önmagunkban kell megtaláljuk, levaarva róla az egónkat… amit szeretetből elvisel… és neki szólhat ez a gondolat egyedül valóban hatásosan:
” Teljes szívemből téged kereslek, és ne engedd, hogy a Te törvényedet elhagyjam!”
Ha tudnánk milyen mérhetetlen kincsesbányát horodzunk magunkban, mindent másképp tennénk, nem volna szükség a bűneink elkövetésére…sem lelkiismeretfurdalásra…
de ehhez ezt a forrást fel kell kutassuk magunkban, addig kiszáradt kóró életünk fája semmi egyéb…még ha ez elsőre másnak tűnik is…
Arany vs Bádog kalitka
Motto: neked miből van a mókus-kereked?
Néha, például most pár percre, míg olvasol, érdemes belőle kiszállni akkor is ha büszke vagy rá mert fényes és csillog, és akkor is ha bádog, és csak irigykedve nézed azokét akiknek szebb, jobb, több adatott a múladó kincsekből…
Egy kis titok…
Ha az ember ilyenkor ősszel, néha meg megáll és időt szán az önmagát megadó, elengedő természet csodálatára, akkor óhatatlanul eljut odáig, hogy tudatállapotához képest a legmagasztosabb kérdéseket firtassa. Ki vagyok? Honnan Jöttem? Hova tartok? MI az értelme ennek az egésznek? Mókuskerék, és bádog vs aranykaltika kinek mi jutott éppen…
No nektek szeretnék gondolatébresztőnek idézni egy könyvrészletet, Jan van Rijckenborgh könyvéből, mely szól a teremtésről, az életről, az Elohimról és hogy mi közünk van nekünk mindehhez…
Samballa szerzete c könyvből az idézet:
„Képzelje el az üres teret, azt amiben minden ami létezik benne foglaltatik,mint lényt, mint valami nyugvó ősanyagot, ami végtelen sok mindenre képes.
Ezt minden oldalról körülveszi és ugyanakkor áthatja az univerzális Szellemtér.
Ezt csak körvonalazni, felvázolni tudjuk, de elmagyarázni nem. Csak a jelenlétét tudjuk megállapítani.
Az ősanyagon – amiben és amiből a teremtés keletkezik – kívül létezik és ösztönöz a Szellem, s átható és mindenütt jelenlévőségi képessége miatt nagyon közel van hozzánk, közelebb mint kezünk – lábunk.
Hozzánk viszonyítva azonban, ezt nyomatékosan ki kell jelenteni, transzcendens.
Kezdetben a káoszban, az ősanyagban a Szellem hatása tizenkét ősanyagi áramlatot hozott létre. Tizenkét tűzerőről vagy tizenkét robbanásról, vagy tizenkét eonról is beszélhetnénk. Tizenkét nagy hatalom, tizenkét óriási láncreakció keletkezett az „üres” térben. Az ősanyagban. A nyugvó káoszban.
Ez a tizenkét eon tehát világosan „erő lenyomat” hatás volt, ősanyagi áramlat, s arra használták őket, hogy felébresszék a „nyugvó teret”, mérhetetlen lappangó életlehetőségeivel.
A tizenkét eon nem volt egyforma.
Ellenkezőleg: holott egységben dolgoztak együtt, nagyon különbözőek voltak.
Az ősanyagban, vagy az ősanyában, az ősanyából tizenkét jelenséget keltettek.
Először is azt, amit tudatnak neveznénk;
Másodszor az akarat jelenségét;
Harmadszor a közös hatás jelenségét;
Negyedszer a környezethez való ragaszkodást;
Ötödször a hasonlóhoz való vonzódás jelenségét;
Hatodszor az általános fenntartás jelenségét;
Hetedszer az egész egységnek a megszervezését és fenntartását;
Nyolcadszor a szaporodás és halál jelenségét;
Kilencedszer a törekvés jelenségét;
Tizedszer a közös megnyilvánulás jelenségét;
Tizenegyedszer a közös érzület jelenségét;
Tizenkettedszer a közös önfeláldozásra való készség jelenségét.
E tizenkét áramlat együttes hatására végül olyan élőlénynek kell megjelennie, amelyikben ez a tizenkét jelenség harmonikus formában van jelen. Akkor elkészül az isteni kép hordozója, s ez a kép a bukott, anyagba süllyedt mikrokozmoszt vissza tudná vezetni az eredeti transzcendens életbe, az Atya házába.
Persze érthető, hogy egy üres térben tizenkét természeti erőt lángoltatnak fel, amelynek mindegyike egy bizonyos életre hívó elvnek felel meg, akkor még sok mindennek kell történnie, míg ezeknek az alap ötleteknek az együttes hatására valami gyakorlati eredmény jelenhet meg.
Ezért azt is tudni kell, hogy a tizenkét eonnak az ősanyagban való felélesztésével egyidejűleg magasztos lények nagyon nagy hierarchiája is beköltözött a káosz terébe, hogy szolgálja a kezdeti mindenségi megnyilvánulást. A Szentírások ezeket a lényeket Elohimnak mondja.
Ez a hierarchia betöltötte a káoszt és reagált az eonok tizenkét áramlatára.
Az Elohim együttes tevékenységének és az eonok együttműködéséből jött létre az, amit mi dialektikus, anyagi világmindenségnek nevezünk, a csillagok és naprendszerek hatalmas építménye, a halál nagy természete.
Az Elohim nem akartak örökké létező világot alkotni, hanem csak véges „űrt”, táguló és zsugorodó mindenséget, mely az egyetlen ismert célt szolgálja.
Az Elohim tehát úgy lépnek fel, mint a bolygók szellemei, mint a csillagrendszerek lelkei.
Ez azt jelenti, hogy az ő lényeik tevékenységére és az eonok együttes hatására a káoszban gömbképződmények, gömbrendszerek, ősanyagi összpontosulások jelentek meg.
Az tehát, amit mi „Földnek” nevezünk, ugyanakkor egy magasztos Elohim kifejezési formája.
Az Elohimot Szent Szellemnek is nevezzük. Ez a lehetővé tévő, gyógyulást hozó Szellem a múlandó természet mindenségi megnyilvánulásában.
Máig is az Elohim tartják fenn és éltetik ezt a számtalan teret, és ők alkottak a természeti eonokból minden élőlényt, folyamatszerűen, míg az alkotásból az idők menetében megalakult a teremtés koronája, a képviselő, az ember, és az Elohim látták hogy jó. És a megnyilvánulás minden bolygóján dalt énekeltek:
„menjetek és szaporodjatok, és töltsétek be a Földet. Mert eljött a beteljesülés órája, annak az ideje, amikor az emberek Istennel egyenlők lehetnek, ha betöltik hivatásukat.
Megj:
- emlékeztek erre a mondókára?:
- “tovább is van, mondjam még?”
No nem a filozofálásra gondoltam, hanem arra, hogy a bádog vs. aranykalitkánál van messzebb mutató életcél mint ahogyan az a fennti szövegből is kiderül…
A halál és a kislány – Manfred Kyber
A halál és a kislány – Fordította: Palásti László
Élt egyszer egy kisleány, aki mindig nagyon magányos volt. „Különös gyermek”, mondták a nagyok – „buta és nem szereti a lármát”, mondták a kicsik és ezért senki sem játszott vele. Biztos azt gondoljátok, hogy emiatt nagyon unalmas és szomorú élete volt ennek a kisleánynak. Hát, egy kicsit szomorú volt ugyan, de unalmas nem, mert a kisleány sohasem unatkozott. Mindig sok gondolat jött hozzá látogatóba, ő látta is ezeket a gondolatokat és beszélt velük, mintha élőlényként előtte állnának. Szavak nélküli beszélgetés volt ez, amit mindenki ismer, akihez gondolatok járnak látogatóba.
Azok a gondolatok, akik a kisleányt meglátogatták, nagyon különbözőek voltak, és egész különféleképp voltak öltözve is, már ha egy gondolatról lehet egyáltalán ilyesmit mondani. Voltak közöttük szürke ruhás szomorúak, örömteliek rózsaszínben, arany csillagokkal, pirosak és vidámak, akik pofákat vágtak és kékek, akik mesés országokról tudósítottak és kiknek szemei mindig a messzeséget fürkészték. Nagy csend kell legyen valaki körül, ha ennyi sok gondolat látogatja, ezért a kisleány legszívesebben teljesen egyedül kiment a falu temetőjébe és leült a sírok közötti magas fák alá.
A kisleány név szerint ismerte mind a sírokat és valóban érdekes volt megfigyelni, melyik sírnál melyik gondolat jött látogatóba, és melyik sírnál maradtak el a gondolatok. Mintha nem igazán tetszene nekik ott valami… Tanulságos és szórakoztató volt azt is megfigyelni, melyik sírnál mit mondtak a látogatóba érkező gondolatok. Mondandójuk nem minden esetben volt hízelgő a sírban nyugvóra nézve, de a kisleány ebből tájékozódott, hogy melyik sírnál lehet a legjobban üldögélni és a gondolatokkal társalogni.
Nos, amikor egyszer a kisleány megint a temetőben üldögélt és színes gondolatai látogatását fogadta, egy fekete lepelbe öltözött alak lépdelt át a sírok fölött és jött oda hozzá.
„Te is gondolat vagy?” kérdezte a kisleány, „sokkal nagyobb vagy bármelyik gondolatnál, aki meg szokott látogatni és olyan szép is vagy, mint az én gondolataim közül egyik sem.”
A fekete lepelbe burkolt szépséges alak letelepedett a kisleány mellé.
„Túl sokat kérdezel egyszerre. Én valóban gondolat vagyok, de talán egy picivel több annál.
Egyáltalán nem könnyű megmagyaráznom, pedig szívesen megtenném.”
„Ne fáradj miattam”, mondta a kisleány, „nem feltétlenül szükséges, hogy értselek, az is nagyon szép, hogy nézhetlek. De nagyon szeretném tudni, hogy hívnak. Az én gondolataim mindig elárulják, mi a nevük és az nagyon szórakoztató.”
„Én a Halál vagyok”, mondta a szépséges alak és nagyon barátságosan nézett a kisleányra. Egyszerűen meg kellett bízni a Halálban, ha az ember a szemébe nézett, mert szép és jóságos szemei voltak – ilyen szemeket a kisleány még soha nem látott.
Nem is ijedt meg. Csak nagyon meglepődött és elcsodálkozott, és csaknem örült, hogy ilyen nyugodtan üldögélhet a Halál mellett.
„Tudod”, szólalt meg, „vicces, hogy az emberek mindig félnek, mikor rólad beszélnek, pedig te annyira kedves vagy. Szívesen játszanék veled. Senki sem akar velem játszani.”
…és a halál leült játszani a kisleánnyal – mint amikor két gyermek egymással játszik – a temetőben a sírok között…
„Építsünk Eget és Földet”, mondta a kisleány, „remélhetőleg értesz hozzá. Csináljuk az Eget világos kavicsokból, a Földet meg sötétekből. Te csak keress szorgalmasan kavicsokat.”
A Halál keresgélte a kis köveket és nagyon igyekezett, hogy a kisleány megelégedésére tegyen.
„Már elég kövünk van”, szólt a kisleány, „úgy látom, nagyon szépen tudsz játszani. Akarod az eget építeni, én meg a Földet, vagy fordítsuk meg? Nekem mindegy. Azt választhatod, aminek jobban örülsz. Megengedem.”
„Nagyon köszönöm neked”, mondta a Halál, „de tudod, én nem vagyok már gyerek és nem igazán értek ehhez úgy, ahogyan kéne. Te még gyerek vagy; építsd fel Egedet és Földedet magad. De mindkettőnél segítek neked.”
„Kedves tőled”, válaszolta a kisleány, és építeni kezdte az Eget, meg a Földet a színes kavicsokból. A halál nézte, hogy dolgozik és segített neki.
„Most figyelj”, szólt a kisleány, „itt az Ég és ebben lakik a Jóisten, ez meg a Föld, ahol én lakom. Mármost neked is kell egy lakás. De hát én nem is tudom, hogy te hol laksz?”
„Én Ég és Föld között lakom”, mondta a Halál, „mert hisz’ az emberek lelkét kell a Földről az Égbe vezetnem.”
„Tényleg”, bólintott rá a kisleány, „akkor világos és sötét kövekből csinálunk neked lakást. Szép lakás lesz, majd meglátod.”
A Halál örvendezett, és nézte, amíg a kisleány a lakását építette.
„Figyelj csak”, szólt a kisleány, „épp most mondtad, hogy az emberek lelkét vezeted a Földről a Mennybe. Mesélj erről nekem egy kicsit – hogyan csinálod és egyáltalán, miért kell meghalnunk? Nem futhatunk át egyszerűen a Mennyországba?”
Alighogy a kisleány ezt a kérdést feltette, megszólalt az esti harangszó.
„Hallod a harangokat?, kérdezte a Halál, „tudod, az emberek lelkével úgy van ez valahogy, mint a harangokkal. Minden ember lelke egy harang, és hallod őket szólni – ha igazán odafigyelsz – szomorúságukban és vidámságukban. Némelyiküknél ez a hang már csak egész halk, s ez nagyon rossz. Ha én egy embert meglátogatok, akkor annak a lelkében estére harangoznak – én aztán felakasztom a harangot az Égben és ott szól tovább.”
„És mind össze-vissza zeng-bong? kérdezte a kisleány, „az biztos nem valami szép, hiszen mindegyiknek más a hangzása. Gondolom, nem lehet kellemes a Jóistennek állandóan hallgatni.”
„Hát, ez igaz”, ismerte el a Halál, „de tudod, a harangok addig járnak vissza a Földre, és annyiszor lesznek újraöntve, míg valamennyi megtalálja a saját, igazi hangzását és összességükben is harmonizálnak. De míg ez be nem következik, nekem kísérnem kell az emberek lelkét a Föld és Ég között.”
„Nagyon sajnállak”, mondta a kisleány, nagyon fárasztó munka lehet. De figyelj; majd csak jobb lesz és akkor már nem is lesz dolgod, és akkor majd újra olyan szépen fogunk játszani egymással, mint most.”
A Halál bólintott és szemei a messze-messze távolba révültek.
„Elkészült a lakásod”, mondta a kisleány, „csinos lett, ugye?”
„Nagyon csinos”, mondta a Halál, „köszönöm neked. De későre jár és haza kell menned. Jó volt veled játszani.” Ezzel a Halál kezet nyújtott a kisleánynak.
„Hát akkor jó estét”, búcsúzott a kisleány, és pukedlizett, „nem akarsz egyszer meglátogatni? Olyan sokat vagyok egyedül.”
„De igen”, válaszolt a Halál, „hamarosan meglátogatlak, mert annyira egyedül vagy.”
Nemsokára a kisleány nagyon beteg lett és mindenki biztos volt benne, hogy meg fog halni. Az emberek szomorúak voltak, mert mindig szomorúnak tudták, ha valaki meghal, különösen, ha ez a valaki egy gyerek, aki előtt még ott áll az egész élet… szokták mondani. De hát ez egy különös gyerek volt, akit a nagyok nem értettek és akivel a kicsik sem szerettek játszani. Végül jobb is volt így.
Amikor megszólalt az esti harangszó, a Halál belépett a kisleány szobájába.
„Kedves tőled, hogy eljöttél meglátogatni”, mondta a kisleány.
„Estére harangoznak”, szólt a Halál és leült az ágy szélére.
„Ó, igen”, emlékezett a kisleány, „erről meséltél nekem olyan szépen, mikor együtt Eget, meg Földet építettünk. Akkor biztos azért jöttél, hogy elvidd lelkem harangját. Remélem, szépen szól majd, és a Jóisten nem mérgelődik.”
„A Mennyben nagyon vágynak már egy tiszta harangra”, válaszolta a Halál, „ezért kértek meg, hogy jöjjek el hozzád.”
„Szóval, akkor meg kell halnom?” kérdezte a kisleány.
„Nem kell ezt így nevezned”, mondta erre a Halál, „nézd csak, egészen egyszerű a dolog; az ajtódban áll két angyal és ők felvezetnek az Égbe, a Jóistenhez.”
„Én nem látom az angyalokat”, mondta a kisleány.
„Majd a karjaimba veszlek, és akkor egyből meglátod őket”.
És akkor a Halál a karjaiba vette a kisleányt, aki – amint a Halál karjában volt – azonnal meglátta a két fényességes, fehér ruhás, ragyogó szárnyú angyalt, és azok a szárnyak felvezették az Égbe, a Jóistenhez. A kisleány haranglelke megszólalt és régen nem hallottak már a Mennyben ennyire tiszta esti harangszót.
Az Égben nagyon szép volt minden, és a kisleány sem volt már furcsa, különös gyerek, mert a nagy angyalok megértették, a kicsik meg játszottak vele. A Jóisten is módfelett elégedett volt és örült, hogy ennyire tiszta harangot kapott. A kisleány csak azt találta szomorúnak, hogy a Halálnak a Földön kellett maradnia. Egyszer, amikor lepillantott, látta a temetőben álldogálni, hát odabiccentett neki.
„Hallod, amit innen fentről kiabálok neked?”, kérdezte a kisleány.
„Igen”, válaszolta a Halál, „és nem is kell annyira kiabálnod, mert számomra annyira közel vannak egymáshoz Ég és Föld, mint amikor együtt a kövekből építettük.”
„Örülök neki”, mondta a kisleány, „csak az a kár, hogy már nem játszhatok veled. Most már senki sem játszik veled. Ne legyél nagyon szomorú emiatt, hallod?”
„Nagyon jó volt, hogy játszottál velem”, válaszolta a Halál, „és ha majd valamikor elszomorodom, akkor meghallom fentről a lelked csilingelését, és újra örülök, mert egyszer egy gyermek játszott velem.”
„Igen, tedd ezt”, szólt a kisleány, és szeretnék neked még valami gyönyörűt mondani, amit a nagy angyalok meséltek. A nagy angyalok azt mondták, hogy egyszer majd eljön az az idő, mikor összhangban zeng az összes lélek harangja, és minden ember gyermekjátékokat játszhat majd a Halállal.
Séta-Gödör-Beleesek-Nem az én hibám!-DE
Igen ez az út…ez a folyamat, ez a megoldás minden anyagi, lelki és szellemi szinten megnyilvánuló helyzetben…
SÉTA
I.
Sétálok végig az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Beleesek.
Elveszett vagyok… remény nélküli,
Nem az én hibám.
Egy örökkévalóság lesz, mire kijutok.
II.
Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán,
Úgy teszek, mintha nem látnám.
Megint beleesek.
Nem tudom elhinni, hogy megint
Ugyanott vagyok,
De nem az én hibám.
Ismét hosszú időbe telik,
Mire kijutok.
III.
Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Látom, hogy ott van, mégis beleesek.
Ez már szokás…
Nyitva a szemem, tudom, hol vagyok.
Az én hibám.
Azonnal kikerülök onnan.
IV.
Sétálok ugyanazon az utcán.
Van egy mély lyuk a járdán.
Kikerülöm.
V.
Egy másik utcán sétálok.
egy másik utcán sétálok...
Szabó Lőrinc – Ez vagy TE!…ez a könnyű pára…
Szabó Lőrinc:
„EZ VAGY TE!“
Ne sirass, fiam, Szvétakétu! Én se
sírok már érte:
nem olyan fontos dolog a halálom.
Semmi sem vész el ezen a világon,
egy a lélek és ezer a ruhája
s a valóság csak ez a könnyü pára.
Ne sirass, Szvétakétu!
Száz virágból hordják össze a méhek
a drága mézet,
száz illatot és száz színt elkevernek,
így találják meg a sokban az egyet:
egy a valóság s ezer a ruhája,
a lélek az egy, ez a könnyü pára,
hiszed-e, Szvétakétu?
Folyamok futnak keletnek, nyugatnak
és megnyugodnak;
melyik melyik volt, nem tudja a tenger.
Én is megteltem már az örök eggyel:
egy az anyag s minden más csak ruhája,
lelkünk öltözik, ez a könnyü pára,
érzed-e, Szvétakétu?
Vágd meg e fügét! Mi van benne? Csak mag?
Vágd szét a magvat!
Mit látsz? Semmit? – Ez a semmi a magban,
ez nő meg fává, ez a láthatatlan:
ez a lélek, a mindenség csirája,
ez a valóság, ez a könnyü pára,
tudod-e, Szvétakétu?
Eltűnik, mint ha sót teszel a vízbe,
de ott az íze:
mindenen átcsap az örök lehellet:
az isten él, az isten A Te Lelked:
ez a valóság, melynek nincs halála,
ez a mindenség, ez a könnyü pára:
Ez Vagy Te, Szvétakétu!
Csillagok aranya – Mozart – Berkes Gabriella
Waldstätten Bárónő:
Egy ifjú herceg hajdan
az öreg királlyal élt.
Egy ősi vár lett otthonuk
egy bűvös kertben.
De mert a vén király
csalódott a világban,
magas falak közt bújt,
és a sok kapu zárva volt.
És szólt:
fiam nincs a földön pazarabb hely,
de a herceg tudta mégis,
hogy menni kell.
Fénylő éjből színarany égből
csillagok szórják a csillagport,
hogy megtaláld.
Harc az élet, győz aki téved,
de bátran járja az útvesztőt,
míg kincsre váltja ő csillagporát.
Ha innen elmész, elbuksz!
Inti őt a király.
Akárcsak én,
hát maradj itt e bűvös kertben!
Itt nyugton, bizton élsz,
neked szolgál itt minden!
Neked magas a fal,
és a tölgykapu téged véd!
Így győzködte őt az öreg érvekkel,
de a herceg tudta mégis,
hogy menni kell, mert:
Távol innen színarany minden.
Hív a világ, sodor olthatatlan szenvedély.
Harc az élet, élvezd és érezd,
és kinccsé válik a csillagpor,
ha nem riaszt el téged száz veszély!
Az szeret, aki az utadba nem áll,
Az szeret, aki tudja, ha menni muszáj,
Az szeret, aki majd elenged téged,
Az szeret, aki könnyezve ért meg!
Távol innen színarany minden.
Csillagok hívnak, és messze űz a szenvedély.
Harc az élet, győz, aki téved,
de bátran járja az útvesztőt.
Nosza, indulj csak el,
hiszen rajtad a jel,
s így nem riaszt téged el, száz veszély!
Nem riaszt száz veszély!